Hírek

Január végéig igényelhetik a baromfi- és sertéstartók a támogatást

TÁMOGATÁSOK

A hónap végéig, azaz január 31. éjfélig lehet postázni a 2011 negyedik negyedévére vonatkozó, a baromfi, illetve a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségeihez - közölte legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara.

"Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázat

TÁMOGATÁSOK

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázaton több mint duplájára, 4 millióról 10 millió forintra nőtt a vissza nem térítendő támogatás összege, a támogatás mellé kedvezményesen felvehető hitel elérheti a 20 millió forintot is, és bővült a kedvezményezetti kör - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken a módosítást.

Családi kedvezmény érvényesítése korhatár előtti ellátás, valamint a szolgálati járandóság esetén

JÁRULÉKOK, TB

Az adóhivatali állásfoglalás szerint a korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személy – más, az összevont adóalapba tartozó jövedelem hiányában – 2012-ben év közben nem érvényesíthet családi kedvezményt a juttatása után, azt majd csak a 2013. június 30-át követően kiadott, a családi kedvezmény szóban forgó érvényesítéséhez szükséges adóhatósági igazolás birtokában kérelmezheti.

Figyelem! Hétfőn lejár a saját erős végtörlesztés fizetési határideje! A bankhitelt is igazolni kell

SZJA

Lejár egy újabb végtörlesztési határidő hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.

K and H: egyre csökken a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya

SZJA

A cafeteria-rendszer átalakítása nagymértékben csökkentette azoknak a vállalkozásoknak az arányát, amelyek béren kívüli juttatást nyújtanak alkalmazottaiknak - állapítja meg a K and H Bank a kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek nyilatkozatai alapján készült felmérésében.

A népegészségügyi termékadó a gyakorlatban

EGYÉB ADÓK

A chipsadó néven ismertté vált népegészségügyi termékadó tavaly kilogrammonként 200 forint volt, ez év elejétől 250 forintra emelkedett.

A gyermekgondozási segélyről és a gyermeknevelési támogatásról

JÁRULÉKOK, TB

A vonatkozó szabályokat a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény tartalmazza. Ez alapján ismertetjük a feltételeket. A törvény a gyermekgondozási támogatások két formáját ismeri: a gyermekgondozási segélyt (gyes) és a gyermeknevelési támogatást (gyet).

Tudnivalók a gyermekgondozási díjról

JÁRULÉKOK, TB

Ki jogosult gyermekgondozási díjra? * Meddig jár a gyed? * Mikor nem jár a gyed? Lehet-e mellette dolgozni? * Milyen összegű a gyermekgondozási díj?

Innovációs járulék-kötelezettség

EGYÉB ADÓK

A társaság a 2011. évi saját tevékenysége körében végzett kutatásfejlesztési tevékenység közvetlen költségeit (még utoljára) levonhatja a 2011. évre vonatkozó járulékfizetési kötelezettsége bevallásakor.

Őstermelői adóelőleg 2012'

SZJA

Jelentősen változott 2012-ben az adóelőleg levonás szabályozása. Az őstermelőket is érintő jogszabályváltozás több tízezer őstermelőt érint. Nem kell adóelőleget megállapítania és levonnia a kifizetőnek, ha őstermelő magánszemély részére teljesít kifizetést feltéve, ha az őstermelő magánszemély legkésőbb a kifizetéskor bemutatja az adóévre hitelesített értékesítési betétlapját.

ÁSZ-ellenőrzés a szakképzési hozzájárulás felhasználásáról

EGYÉB ADÓK

A szabályozás bonyolult, nehezen áttekinthető. Emellett lehetővé teszi, hogy a pénzügyi forrást ne csak szakképzés-fejlesztési célok megvalósítására lehessen felhasználni. A jogszabályokat gyakran módosították ugyan, a rendszer hiányosságait azonban a vizsgált időszakban nem szüntették meg.

Korengedményes nyugdíjas nem lehet ügyvezető a saját cégében

KKV

Előbbi írásunkból külön is kiemeljük ezt a kérdést. A korengedményes nyugdíjat a 2011. évi CLXVII. törvény 2011. december 31-ével megszűntette, azzal, hogy onnantól korhatár előtti ellátásra jogosultnak a korábban ilyen ellátásban részesülők. Ugyanakkor a korhatár előtti ellátás a törvény alapján megszűnik, ha a jogosult a saját kft-jében biztosítási jogviszonyt létesít. Ez azt jelenti, hogy a korábban korengedményes nyugdíjas semmilyen formában nem láthatja el az ügyvezetést a saját cégében. Pontosabban elláthatja, de akkor elveszíti a korhatár előtti ellátásra jogosultságát. Ez a rendellezés csak azokra vonatkozik, akikre 2010-2011. években kötöttek koremgedményes nyugdíjra megállapodást - akire 2009-ben vagy előtte, arra nem.

Hogyan látható el az ügyvezetés 2012-ben?

JÁRULÉKOK, TB

A gazdasági társaságok ügyvezető tagjai jogviszonyát érintően lényeges változások következtek be 2012. január 1-ével. A január havi bevallási és fizetési határidők közeledtével – ha még nem tették volna - sürgetően indokolt áttekinteni a helyzetet, és ha lehetséges, pótolni a mulasztásokat, megtenni a szükséges intézkedéseket. Felvázoljuk az ügyvezetésre vonatkozó járulékfizetési szabályokat.

Január 31-ig kell kiadni az adóbevalláshoz szükséges igazolásokat

SZJA

A munkáltatónak január 31-ig kell kibocsátania a személyi jövedelemadó bevallás elkészítéséhez szükséges, elmúlt évről szóló összesítő adatokat tartalmazó igazolásokat, mind a Magyarországon, mind pedig a külföldön foglalkoztatott munkavállalók esetében.

Már kérhetik a támogatás kifizetését a fiatal gazdák

TÁMOGATÁSOK

A fiatal mezőgazdasági termelők január 1-31. között kérhetik támogatásaik kifizetését - közli legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara.

Jelentkezzen a Sämling Kft. tavaszi pénzügyi menedzsment kurzusára!

ART

7 napos, kiscsoportos, londoni üzleti képzés, magyar nyelven, Angliában kiállított oklevéllel. Az oklevél sikeres megszerzéséhez a következők szükségesek: kötelező otthoni munka, csoportmunka és vizsga. ÁFA MENTES akkreditált képzés!

Hogyan kell elvégezni a kötelező kamarai regisztrációt?

KKV

A kereskedelmi és iparkamarai honlapokról letölthető az az űrlap, amellyel be lehet jelentkezni az illetékes kamara nyilvántartásába. A kitöltött és cégszerűen aláírt űrlapot postán kell beküldeni a cég székhelye szerinti területi kamarához, amely az 5.000 forint hozzájárulási díj megfizetése után nyilvántartásba veszi a vállalkozást. A hozzájárulási díj jellemzően átutalással fizethető. A regisztráció még nem jelent kamarai tagságot, és tagdíjfizetési kötelezettséget.

Az Audit Service Kft. nyerte a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap könyvvizsgálatát

SZÁMVITEL

Az eredetileg becsült nettó 24 millió forint helyett nettó 5 millió 740 ezer forintért vállalta a nyertes Audit Service Könyvszakértő, Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft. a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tavalyi és idei üzleti évének könyvvizsgálatát - az Államadósság Kezelő Központ által kiírt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Gratulálunk!

Egy meghiúsult vagyonkimentés anatómiája

KKV

Az ingatlana eladásából származó 20 millió forintos bevételét – egy állítólagos tartozás fejében – átengedte volt cégtársának. Az engedményezési szerződés megkötésének körülményei azonban gyanússá váltak az adóhivatal számára, mivel az eljárás során kiderült, hogy a kedvezményezett cégtárs egyben az adózó élettársa. A bíróság megállapította a szerződés színleltségét.

VM: nem termékdíj-köteles a mezőgazdasági kertészeti fólia

EGYÉB ADÓK

Nem kell környezetvédelmi termékdíjat fizetni a mezőgazdasági kertészeti fólia után - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)


Vissza az előző oldalra