Hírek

Kétszer több adószámot függesztettek fel

ART

Az adóhatóság a korábbiaknál szigorúbban és gyorsabban lép a szabálysértőkkel szemben. 2007 és 2009 között ugyanis évente átlagosan mintegy tízezer esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz az adóhatóság – tájékoztat a feketelista.hu. A portál kigyűjtése szerint 2006 decemberétől – amióta regisztrálják – összesen 138 571 cég adószámát vonták be.

Elektronikus úton pályázhatnak a cégek bérkompenzációs támogatásra

SZJA

Rövidesen megnyílik az a 21 milliárd forintos pályázati keret, amelyből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben; a pályázatokat kizárólag elektronikus úton a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjainál lehet majd benyújtani - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

Az Erzsébet-utalvány vezeti a béren kívüli juttatások

SZJA

Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafetériát dolgozóinak - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös felméréséből.

Társas vállalkozónak minősülő vezető tisztségviselők járulékfizetése

JÁRULÉKOK, TB

A problémát a minimálbér illetve a garantált bérminimum meghatározása okozza abban az esetben, ha a társas vállalkozó személyes közreműködésre tekintettel nem vesz ki jövedelmet, vagy a jövedelem nem éri el a járulékfizetési alsó határt. Arra a tagra, aki a vezető tisztségviselés tekintetében társas vállalkozóvá válik, így a főtevékenysége is a vezető tisztségviselés, kötelezően nem lehet előírni a legalább a garantált bérminimum utáni járulékfizetést.

Egy új közteher: a katasztrófavédelmi hozzájárulás

ART

A fizetésre kötelezettek köre kiterjed azon személyekre, amelyek veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemet vagy létesítményt működtetnek, vagy döntő befolyást gyakorolnak azok működésére, továbbá azon gazdálkodó szervezetekre, amelyek a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó külön jogszabály (ADR) szerinti veszélyes áruk tárolását, gyártását vagy feldolgozását végzik.

Nyolcmilliárdos hitel segíti a fagykárt szenvedett termelőket

TÁMOGATÁSOK

A fagykár forgóeszköz hitelt az a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozás és természetes személy (mezőgazdasági őstermelő, családi gazdálkodó, egyéni vállalkozó) veheti fel, akinek ültetvényeiben kárt okoztak a 2011. tavaszi fagyok, és ezt a jogszabályokban foglaltak szerint igazolja. A hitel összegét a károsodás mértékével arányosan állapítják meg.

PwC: drágultak a béren kívüli juttatások

SZJA

Az idén drágultak a béren kívüli juttatások, január 1-től ugyanis meg kell fizetni utánuk a 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást, és bár a juttatási elemek bővültek, a válság miatt nehezen lehet élni az új lehetőségekkel a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég szerint.

Transzferár-nyilvántartási útmutató 2012

TAO

2011 év végén kerül kihirdetésre az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet, amely jelentősen átszabta a transzferár-nyilvántartások készítésére vonatkozó szabályokat, érdemben csökkentve az adózók adminisztrációs terheit. Az új előírások nagy része már a 2011-re vonatkozó dokumentáció elkészítésekor is alkalmazható, így mindenképpen fontos mélységében megismerni a változásokat. Előfizetőinknek útmutatót és mintát adunk saját nyilvántartásuk elkészítéséhez. Az alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatások nyilvántartása mintát előfizetőink letölthetik az Önadózó Extra Transzferár menűből.

Frissítse szabályzatait az Önadózóval!

ART

I. Számviteli szabályzatok 2012 II. Cafetéria szabályzat 2012 III. Transzferár-nyilvántartási útmutató 2012 IV. Cég Adó Teszt 2012. * Fizessen elő az Önadózó újságra 2012 1-12 hónapra összesen 18.960,-Ft-ért – és díjmentesen hozzájuthat ezen szabályzatokhoz is. Előfizetés: info@onadozo.hu

Új csőd és felszámolási törvény 2012

KKV

A törvénymódosítás hatásai és lehetőségei. Szakmai konferencia, konzultációs lehetőséggel. Időpont: 2012. január 25. szerda. Helyszín: Hotel Gellért (1111 Budapest Szent Gellért tér 1.) Önadózó előfizetőknek 10% kedvezmény! A megjegyzés rovatban tüntesse fel: Önadózó, vevőkód, 10% kedvezmény!

Új Cafeteria 2012

SZJA

A végrehajtási rendelet szabályai, SZÉP Kártya, Erzsébet- utalvány, egyéb juttatások, hatékony nyilatkoztatás és belső kommunikáció * Szakmai konferencia * Időpont: 2012. január 31. kedd Helyszín: Hotel Gellért (1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.) Önadózó előfizetőknek 10% kedvezmény. A megjegyzés rovatban tüntesse fel: Önadózó, vevőkód, 10% kedvezmény!

Az adószám-megállapítás új rendje: az adóregisztrációs eljárás

ART

A cégeket érinti - egyéni vállalkozókat (őstermelőket) nem. Egyfelől alapításkor vizsgálja az adóhatóság, hogy a cég tisztségviselőivel, Kft. Zrt. 50%-nál nagyobb részesedésű tagjaival szemben fennáll-e olyan körülmény - jellemzően nagyobb összegű adótartozás - amely a törvényben írtak szerint az adószám kiadásának akadályát képezi. Ugyanezt már működő cégek esetében is vizsgálják, ha változik a tisztségviselő, vagy a tag személye. Bt. kkt. szövetkezet tagjára - ha nem tisztségviselő - és 50% alatti kft-tagra nem vonatkozik - így sok értelme nincs.

Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke

KKV

Egyéni vállalkozóknak, adószámos magánszemélyeknek, őstermelőknek a főtevékenységet, és a folytatni kívánt egyéb tevékenységeket a mindenkor hatályos Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ) szerinti ÖVTJ kód szerint kell megjelölniük. E jegyzéket a 36/2011. (XII. 23.) KIM rendelet tartalmazza - előfizetőink letölthetik az Önadózó Extrák menűből.

Energiatanúsítvány lakás adásvételekhez és bérbeadáshoz

ART

Ez év elejétől kötelező elkészíttetni az energiatanúsítványt, minden 50 négyzetméternél nagyobb lakás adásvétele, illetve egy évnél hosszabb idejű bérbeadása előtt. A cél az, hogy a lakás energiafogyasztásának megismerésével is olyan beavatkozásra késztesse az állam a tulajdonosokat, amely csökkenti az energia felhasználását.

Mit vizsgálnak a helyszíni ellenőrzés során?

ART

Jellemzően az adóköteles bevételek bizonylatolását, a szabálytalan foglalkoztatást, valamint az áruk eredetét, de kiemelt szempont a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartása is.

Hideg és meleg étkezésre is felhasználható idén az Erzsébet-utalvány

SZJA

Hideg és meleg étkezésre, tehát éttermekben és élelmiszerboltokban is be lehet majd váltani az idén a rövidesen bevezetésre kerülő Erzsébet-utalványt, az új étkezési jegyet - közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója egy, a témában tartott csütörtöki budapesti konferencián.

Hogyan kell az adót utalni 2012 január 1-től?

ART

2012. január 1-jétől módosultak az állami adóhatósághoz teljesítendő befizetések szabályai. A költségvetési számlaszámok jegyzékében szerepeltetett új adónemekkel kapcsolatban a következőkről tájékoztatást adta az adóhivatal.

A nyugdíjas fogalmának változása a Tbj-ben!

JÁRULÉKOK, TB

A sajátjogú nyugdíjas fogalma jelentősen megváltozott 2012. január elsejétől, így a rokkantnyugdíjasok jelentős köre is kiesik ebből a fogalmi körből, amely fontos változásokat eredményez a vállalkozási tevékenység folytatásában is.

A mezőgazdasági felhasználók január 15-től igényelhetik vissza a gázolaj jövedéki adóját

EGYÉB ADÓK

Emellett több apró módosításra kell számítaniuk ezen a területen a termelőknek. Így például az igényléshez szükséges dokumentumok és számítógépes programok újak lettek.

Itt az OTP SZÉP kártya is

SZJA

2012-ben is érdemes lesz a cafetéria rendszereket fenntartani a munkáltatóknak, annak ellenére, hogy a béren kívüli juttatások után 2012. január 1-től 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni.


Vissza az előző oldalra