Hírek

Kifogynak a cégek a könyvelők alól

ART

A könyvelők többsége szerint tovább növekedtek 2011-ben a vállalkozások adminisztrációs terhei - derült ki a Könyvelőiroda-vezetők Klubja és a PENTA UNIÓ Zrt. közös, több mint ezer könyvelőt érintő felméréséből. Az eredmények ugyanakkor rámutatnak, hogy „mindössze” a könyvelők harmada esetében csökkent az ügyfelek száma, tehát egyre több teher hárul a szakmára. Így talán nem is annyira meglepő, hogy az ellenőrzésre komoly figyelmet fordít az állam: minden második könyvelőre jut egy NAV-os.

Sodexo: a cégek 70 százaléka jövőre is megtartja a béren kívüli juttatásokat

SZJA

A magyarországi cégek 70 százaléka 2012-ben is megtartja a béren kívüli juttatásokat, a cégek több mint negyede bizonytalan ebben, 3 százalék pedig nem ad cafeteriát dolgozóinak - ismertette Bessenyey Bálint, a Sodexo ügyvezető igazgatója saját felmérésük eredményeit.

Jövőre levonható az autó lízingdíj áfája

ÁFA

A cég által lízingbe vett autó havi lízingdíjában lévő áfa levonható lesz januártól, de arányosítani kell a magáncélú és a céghasználatot - mondta Balog Ádám a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Lízingszövetség által szervezett rendezvényen kedden Budapesten.

Elfogadták a jövő évi adószabályokat

ART

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá változik. A helyi adó törvény kimondja, hogy az önkormányzat nem állapíthat meg magasabb adómértéket, a törvény általi maximumnál, továbbá a helyi iparűzési adóra csak egy adókulcs alkalmazható.

Így segíti az Ön munkáját az Önadózó decemberben: előzetes a most megjelenő lapszámból

ART

Milyen év volt 2011? * Év végi teendők, megfontolandó döntések a vállalkozásban, adózás, könyvelés, járulékok terén * Év végi számviteli teendők * A helyi iparűzési adó feltöltése * Az év végi ajándékozások adóvonzata Ajándékok üzleti partnereknek, munkavállalóknak * Év végi munkaügyi feladatok * Búcsúzunk az evától * Követelések minősítésének és az ezen alapuló elszámolásnak a lehetőségei a számvitelben és a társasági adóban * Az ingyenes termékátadás áfa kérdései * Az adóbevallási gyakoriságról * A mezőgazdasági őstermelők adózása II. * Végtörlesztés - munkáltatói lakáscélú támogatásból * Ingatlan-hasznosítás adózása * Mire figyeljünk, amikor dolgozókat veszünk fel?

Zárószavazás előtti módosító javaslatok a jövő évi adótörvényekhez

ART

Új elemek: fokozott adóhatósági felügyelet. Adóregisztrációs eljárás. A bizonytalan adójogi helyzet. Definiálják a gépjárműflotta-üzemeltető fogalmát. Munkabérek elvárt emeléséért cserébe járó adókedvezmény.

Jelentkezzen őszi kurzusokra a Sämling Kft-nél!

ART

Használja még ki, hogy munkavállalói képzésének díját a szakképzési hozzájárulásból fedezheti! Konszolidált beszámoló, speciális IFRS kurzusok (befektetett eszközök, pénzügyi instrumentumok), konferencia az adóváltozásokról. Önadózó előfizetőknek kedvezmény!

Benyújtotta a kormány a rokkantnyugdíjak átalakításáról szóló javaslatot

JÁRULÉKOK, TB

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.

Ingatlanszerzés illetékkötelezettségei

EGYÉB ADÓK

Igen részletesen bemutatjuk az illeték megállapításának, fizetésének szabályait, külön kitérünk a „legnépszerűbb” illetékkedvezmények, illetékmentességek alkalmazási kérdéseire. Írásunkat gyakorlati példák is illusztrálják.

A százalékos egészségügyi hozzájárulás megállapítása bevallása és megfizetése

EGYÉB ADÓK

Írásunkban áttekintjük a százalékos egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos gyakorlati adózási kérdéseket.

Agrárkamara: támogatás igényelhető erdőfelújításra

TÁMOGATÁSOK

November 15-től egy hónapig - hektáronként 28-346 ezer forint - támogatás igényelhető az erdő természetes, illetőleg mesterséges felújítása érdekében végzett erdőgazdálkodási tevékenységekre - közölte a Magyar Agrárkamara pénteken.

Gazdaságátadási támogatásból származó jövedelem szabályozása

TÁMOGATÁSOK

A támogatás célja a mezőgazdasági termelő tevékenységet végzők korösszetételének - a fiatal mezőgazdasági termelők támogatásával összehangolt - javítása, az elaprózódott birtokszerkezet ésszerű koncentrálódásának elősegítése, és a gazdaságok átlagos méretének növelése.

A jövő héten véglegesíti a Ház a 2012-es adótörvényeket

ART

Az Országgyűlés jövő heti négynapos ülésén tart zárószavazást a jövő évi adótörvényekről, valamint a mozgóképről, a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, illetve az igazságszolgáltatási reform részét képező, a bíróságot és az ügyészséget érintő előterjesztésekről

37 százalék lesz az eva kulcsa 2012-ben

EGYÉB ADÓK

A kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben. Jövőre tekintik át, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.

Változó munkaerő-kölcsönzési szabályok decembertől

MUNKAJOG

Markáns újdonság: az irányelv alapján a munkaerő-kölcsönzés csak ideiglenesen vehető igénybe, és – általános szabályként – a munkabér tekintetében is a kölcsönzés első napjától alkalmazandó az egyenlő bánásmód a kölcsönzött és a kölcsönvevő saját munkavállalói között.

VM: dolgoznak az informatikai rendszer terheltsége miatt késve érkezett pályázatok befogadásán

TÁMOGATÁSOK

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) dolgozik azon, hogy benyújthassák azok is a pályázataikat, akik az informatikai rendszer terheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni - közölte a szaktárca szerdán.

Tájékoztató a magán-nyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos változásokról

JÁRULÉKOK, TB

A magán-nyugdíjpénztár tag után a foglalkoztató, a magán-nyugdíjpénztár tag biztosított egyéni vállalkozó, első ízben a 2011. december havi járulék bevallásában – mely beküldési határideje 2012. január 12. – tesz eleget a 10 százalékos tagdíj bevallási kötelezettségének.

Ingatlanokkal kapcsolatos számviteli és adózási kérdések - az Önadózó novemberi számában

ART

Szeretném felhívni a figyelmét, és segíteni a munkáját néhány, nem elhanyagolható részlet megemlítésével, ami az ingatlanok számvitelével és adózásával kapcsolatban felmerülhet. A leírtak közül, ha csak egy érdekességet is talál, ami az Ön cégével kapcsolatban éppen aktuális kérdésként merült fel, már megérte elolvasni ezt a pár sort. Az írás az Önadózó novemberi számában olvasható

Hogyan él tovább a lakásszerzési kedvezmény?

SZJA

2008. január 1-jétől megszűnt a lakásszerzési kedvezmény, ha azonban valaki ezt megelőzően adta el ingatlanát, és az eladást követő 5 éven belül lakáscélra költi el ezt a jövedelmet, akkor az adóhatóságtól visszakérheti a korábban befizetett adóját.

Meghosszabbították az erdőgazdálkodók támogatási kérelmének beadási határidejét

TÁMOGATÁSOK

Meghosszabbította az illetékes hatóság egy hónappal, november 30-áig az erdőgazdálkodók támogatási igényének beadási határidejét - hívta fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara kedden.


Vissza az előző oldalra