Hírek
December 17-e fontos határidő volt az 50 főnél több munkavállalóval rendelkező cégeknek
JOG 2023-12-14
Az 50 - 249 főt foglalkoztató cégeknek 2023. december 17-ig létre kellett hozniuk belső visszaélés-bejelentési rendszerüket, amelybe az olyan jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni, amelyet a bejelentő a munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységével összefüggésben szerzett.
Adómentes a hulladékleadást ösztönző juttatás
SZJA 2023-12-14
A hulladékgazdálkodással foglalkozó társaság azért, hogy a hulladékbirtokosokat a hulladék átadására ösztönözze, intézkedéseket tehet, sőt, bizonyos esetekben ez kötelező is számára. Ösztönző juttatás lehet például az elektromos készülékek, elektronikai hulladékok leadásakor az új készülék vételárába beszámítható, kedvezményre jogosító vásárlási utalvány, egyéb szelektíven gyűjtött és hulladékudvarba leadott hulladékoknál pedig akár a meghatározott összegű készpénz is.
Évzáró munkaügyi teendők - és további írások az Önadózó decemberi számában
MUNKAJOG 2023-12-13
Választási lehetőségek adónemek között és egyes adónemeken belül ● Zárlati feladatok év végén, időbeli elhatárolások ● Civil szervezetek zárlati feladatai ● Egyéni vállalkozók év végi feladatai – Szja, Átalányadó, Kata ● Évzáró munkaügyi teendők ● Szabadság-kérdések és gyakorlatias válaszok ● Új, SZÜF-ös nyomtatványok az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaiban ● A munkavállalók részére biztosítható egészségügyi juttatások ● Hitelfelvételi költségek számviteli kezelése ● Őstermelők a helyi iparűzési adó alatt ● Influenszerek adózása – Szja, Szocho ● Társasházak, lakásszövetkezetek áfa státusza ● Előfizetés az Önadózó újságra és online csomagjára 2024 1-12. hónapra 31.500,-Ft https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Fontosabb évközi változások a bérszámfejtés területén
JÁRULÉKOK, TB 2023-12-13
Több jelentős változásra készülhetnek Magyarországon jövőre a munkaadók és a munkavállalók egyaránt. A minimálbér és a garantált bérminimum mértékével összefüggő szabályok egy részét azonban a korábbi évekkel ellentétben már idén alkalmazni kell. Továbbá érdemes figyelni arra is, hogy egyes kedvezmények jövőre nem folytatódnak már, és egy új nyomtatvány is érkezik. A legfontosabb módosításokat Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient senior partnere foglalta össze.
A papíralapú vagy digitális könyvelésé a jövő? - kérdezték a NAV-tól
SZÁMVITEL 2023-12-13
Kell-e az adatbázisból átvett számlákat nyomtatni, kontírozni, azonosítóval ellátni? Ha az adatszolgáltatások adatainak Online Számla rendszerből történő lekérdezésére irányult a kérdés, úgy a válasz az, hogy nincs kötelezettség a számlaadatok – azok ugyanis nem a számlák – kinyomtatására, kontírozására, azonosítóval történő ellátására.
Cégek közötti, cégcsoporton belüli kölcsönnyújtások lehetőségei és buktatói
JOG 2023-12-12
Szinte nincs olyan vállalkozás, amelynek a működése során ne merülne fel annak szüksége, hogy egy másik vállalkozás vagy személy részére kölcsönt nyújtson, avagy éppen ő maga kérjen kölcsönt egy likviditási probléma kezelése vagy éppen egy projekt finanszírozásának biztosítása érdekében. Dr. Kisfaludy-Molnár Péter ügyvéd, a HÍD Consulting Group senior adómenedzsere a csoportfinanszírozás kérdéskörét vizsgálja meg.
Izer Norbert: újabb mérföldkőhöz érkeztünk a gazdaságfehérítésben
ÁFA 2023-12-11
Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Egyéni vállalkozó költségelszámolása vállalkozói szja alatt
SZJA 2023-12-10
Költségként csak az a kiadás számolható el, ami az adóévben ténylegesen felmerült és szabályszerűen bizonylatolt, valamint a bevétel megszerzése, a jövedelemszerző tevékenység folytatása érdekében merült fel, illetve az Szja tv. is elismeri költségként.
Működik a családtámogatási kalkulátor
TÁMOGATÁSOK 2023-12-09
Az érdeklődők alapvető életkörülményeikre vonatkozó jellemzők - például gyermekek száma, életkor, lakhatási körülmények és otthonteremtési célok, rövid- és hosszútávú tervek - alapján személyre szabottan látják a nekik kínált családtámogatásokat, kategorizálva tekinthetnek meg minden családtámogatási lehetőséget.
Milyen szakmákat teremt a mesterséges intelligencia?
DIGITALIZÁCIÓ 2023-12-08
Az AI több dimenzióban is mélyreható változásokat hoz. Hatással van a társadalomra, a technológia fejlődésre és ezek mentén a korunkat meghatározó szakmai igényekre. Az utóbbi évben rengeteg írást született az AI által veszélyeztetett szakmákkal kapcsolatban, de kevés figyelmet kapott az, hogy milyen új lehetőségeket teremt.
ÁFA 2023-12-06
Már tesztelhető az eÁFA-rendszer gép-gép kapcsolaton keresztüli bevallásbenyújtási funkciója. A teszteléshez az alábbi lépéseken keresztül lehet csatlakozni.
2024 a kiberbiztonsági megfelelés éve lesz
DIGITALIZÁCIÓ 2023-12-06
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500-3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – emelte ki dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.
A befektetők nem hisznek a fenntarthatósági jelentéseknek
SZÁMVITEL 2023-12-05
Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94%-a szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak – áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében. Ezért nem is meglepő, hogy a megkérdezettek több mint fele (57%) nagyobb transzparenciát és következetességet szeretne látni a fenntarthatósági jelentésekben. Többségük a szabályozó hatóságoktól várja, hogy következetességet teremtsenek a vállalatok beszámolóiban
Szja visszatérítés önkéntes pénztári befizetések után
SZJA 2023-12-05
Ahhoz, hogy az adóvisszatérítés elérje a maximális összeget, az idei önkéntes pénztári befizetések - a munkáltatói hozzájárulást is beleértve - el kell érjék a 750 ezer forintot. Ennek a 20 százaléka ugyanis az a 150 ezer forintos összeg, amelyet visszakaphatnak az adózók.
Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása
TÁMOGATÁSOK 2023-12-04
A 75 milliárd forintos keretösszegű program napelem és tároló együttes létesítésében támogatja januártól a bruttó elszámolásba kerülő háztartásokat. A folyamat a kivitelezők előregisztrációjával hétfőn elkezdődött, a lakossági pályázók január közepétől jelentkezhetnek. A regisztrációs kérelem elektronikus úton nyújtható be. A pályázati felhívás szerint a program a családok költségeinek kétharmadát fedezi, legfeljebb 5 millió forint támogatási értékben.
A pénztár mentesített értéke a kisvállalati adó alatt
EGYÉB ADÓK 2023-12-04
A pénztár mentesített értéke: a tárgyévi összes bevétel 5 százaléka, de legalább 1 millió forint vagy az adóalanyiság első évének nyitó mérlegében a pénztár kimutatott értéke; a kisvállalati adózásra 2016. december 31-ig áttért adózónál a tárgyévi összes bevétel 5 százaléka, de legalább 1 millió forint vagy a 2017. év nyitó mérlegében a pénztár kimutatott értéke.
Nem emelkednek jövőre a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak
EGYÉB ADÓK 2023-12-04
A szabályozás a csomagolásokat, egyes egyszer használatos és egyéb műanyagtermékeket, az elektromos és elektronikus berendezéseket, az elemeket és akkumulátorokat, a gépjárműveket, a gumiabroncsokat, az irodai és reklámhordozó papírokat, a sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint a fabútorokat érinti.
PM: milliós megtakarítást eredményezett a cégeknek a kiva
TAO 2023-12-02
Évek óta jelzi a Pénzügyminisztérium, hogy jelentős pénzt spórolhatnak a kisvállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával. Kiderült, a kisvállalati adó (kiva) jelenlegi alanyai, csak tavaly átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg. Mindenképp érdemes tehát néhány percet szánni a Pénzügyminisztérium 2024-es kiva-kalkulátorára
Megjelent a csok plusz új otthonteremtési program részletszabályait tartalmazó rendelet
JOG 2023-12-02
A jövő január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének. Az akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez, vagy a családi otthon bővítéséhez.
NAV: megújult nemzeti importrendszer segíti a vámeljárásokat decembertől
EGYÉB ADÓK 2023-12-01
A harmadik országokból érkező importszállítmányok vámkezelését december 1-től megújult, modernebb és biztonságosabb informatikai rendszer segíti, megfelelve ezzel uniós vámjogi elvárásoknak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).