Hírek

Egyéni vállalkozás szünetelése

SZJA

Az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetését és a szüneteltetés végén a tevékenység folytatását be kell/kellett jelenteni - elektronikus úton - a fővárosi, megyei kormányhivatal járási, (fővárosi kerületi) hivatalánál.

Pénzmosás esettanulmányok - pénzeltérítés megtévesztő e-mailekkel

ART

Külföldi vállalkozásokat megtévesztettek olyan e-mailek küldésével, hogy megváltozott a jogosult partnercég számlaszáma, amelyre utalni kell. A megváltozott számlaszám egy a csalásba bevont szlovák cégé volt, amely a megtévesztéssel megszerzett 55 millió forintnyi összeget továbbutalta egy szegedi Kft-nek. A vádlott ezt készpénzben felvette a kft. bankszámlájáról - és ezzel elkövette a pénzmosás bűncselekményét. Tanulságos.

Támogatás innovativ vállalkozásoknak

TÁMOGATÁSOK

A támogatás egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a meglévő munkavállalói létszámukat megtartják, három éven keresztül évi minimum 10 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre és képzésben részesítik a dolgozóikat

Új uniós irányelv a visszaéléseket bejelentők védelmének megerősítésére

KKV

A több mint 50 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok, illetve a több mint 10 ezer lakost számláló települések önkormányzatai kötelesek valós és hatékony bejelentési csatornákat létrehozni. a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az új szabályokat átültessék saját jogrendjükbe.

Cisco: három év múlva a wifi lesz a legfőbb internetes csatorna

DIGITALIZÁCIÓ

A wifi hálózatok a mindennapok részévé váltak, és a "mi a wifi kód?" kérdés valószínűleg az egyik leggyakrabban feltett kérdés napjainkban a Cisco elemzése szerint.

Fejlesztési tartalék célszerinti felhasználása egyéni vállalkozásban

SZJA

 A fejlesztési tartalék címén 2016-ban nyilvántartásba vett összeget 2019. december 31-éig költhetik el az egyéni vállalkozók szankció mentesen.

Bővült az ápolási díjra jogosultak köre

JÁRULÉKOK, TB

Januártól - új kategóriaként - a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Azért sok a bankkártyás csalás, mert hagyjuk

DIGITALIZÁCIÓ

Az internetes csalások 90-95 százalékát az emberi hanyagság okozza, mert sokan nem megfelelő körültekintéssel adják meg adataikat, vagy például a bankkártyájuk mellett tartják a hozzá tartozó PIN-kódot is

Technológiai modernizációra pályázhatnak kis- és középvállalkozások - a támogatás feltételes lesz

TÁMOGATÁSOK

5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztésekhez. A támogatási kérelmeket 2019. november 21-én 9.00 órától lehet benyújtani. A keret 50 vállalkozás támogatására futja. Az eredményességi célok teljesítésének függvényében a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól. Megjegyzésünk: lehet tekergetni ezeket a feltételeket, de milyen eredményességjavulás várható egy 5 milliós fejlesztéstől? Az eddigi kkv. digitalizációs pályázatok tiszta csőd, az iróasztalnál kitalált lehetetlen, életidegen feltételek miatt. Ha ez ilyen lesz, meg még vissza is kell fizetni, akkor nem sok értelme lesz. Akkor magyarul ez egy kölcsön, talán kamatmentesen. Persze ez is valami.

AM: több mint kétszeresére emelkedik a baromfi- és sertéságazatban elérhető foglalkoztatási támogatá

TÁMOGATÁSOK

A változtatások miatt a támogatást kérelmezőknek nincs további teendőjük. A 2019. június 24. és július 5. között benyújtott kérelmekben megjelölt támogatási igényeknél minden további intézkedés nélkül a magasabb összegű hozzájárulásban részesülhetnek az ágazati szereplők.

Magánszemélyek veszteségelhatárolása

SZJA

Az Szja tv. a magánszemélyek közül csak az egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők esetélben engedi meg a jövedelemmel szemben a korábbi évről áthozott veszteség összegének elszámolását, vagy a tárgyévi veszteség továbbvitelét. Az adóév elhatárolt veszteségét a más adóév(ek)ről áthozott elhatárolt veszteség figyelembevétele nélkül kell megállapítani. Minden más önálló tevékenységet folytató esetében a bevétel legfeljebb nulláig csökkenthető.

Kötelező járulékbevallás az egyéni vállalkozóknak

JÁRULÉKOK, TB

A havi járulékbevallás azt az egyéni vállalkozót is érinti, aki az egyéni vállalkozása mellett legalább heti 36 órás munkaviszonnyal rendelkezik, vagy társas vállalkozó, vagy közép- illetőleg felsőfokú oktatásban nappali tagozatos, és egyéni vállalkozását nem szünetelteti. Nem értendők ide a katás, a nyugdíjas és az EGT tagállamban biztosított egyéni vállalkozók.

Hamarosan pályázni lehet kkv-k épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

TÁMOGATÁSOK

A megújuló energia használatát és az energiahatékonyság növelését célzó fejlesztések támogatására kedden jelenik meg a felhívás, amelyre november 11-e és 2020. január 15-e között adhatók be a pályázatok

A belföldi kiküldetés napidíja

SZJA

Ha a munkavállaló munkajogi értelemben kiküldetésben van, akkor nem kifogásolható, hogy a számla helyett költségátalányt térítsen a munkáltató. Jelezzük, hogy csak a munkajogi értelemben vett kiküldetéshez kapcsolódik kötelező költségtérítés a munkajogi szabályok értelmében, míg az adójogi kiküldetés esetében ez nem kötelező

Könyvelőirodai információbiztonsági kézikönyv és intézkedés csomag - az Önadózótól

DIGITALIZÁCIÓ

Elmúltak már azok az idők, amikor egy könyvelőirodában hanyagolható volt az információbiztonság, ennek biztosítása nélkül a könyvviteli szolgáltatás hosszabb távon nem fenntartható. Kézikönyvünk számba veszi a könyvelőirodák információbiztonsági feladatait, az őket fenyegető veszélyeket, meghatározza és rendszerbe foglalja az információbiztonsági intézkedéseket, és ezek alkalmazásához eszközöket és megoldásokat ad. Ára 25.400,-Ft - de Önadózó előfizetőknek 50% kedvezménnyel 12.700,-Ft. Megrendelés: info@onadozo.hu

Csoportos társasági adóalany létrehozása

TAO

A csoportos társasági adóalany az állami adó- és vámhatóság engedélyével jöhet létre. A létrehozatalt közös kérelem benyújtása útján lehet kezdeményezni. A létrehozatali kérelmet az adóév utolsó előtti hónapjának 1. és 20. napja között lehet benyújtani az állami adó- és vámhatóság részére. A kérelem benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő.

Közösségi adómentes értékesítés változásai 2020 január 1-től

ÁFA

A szabálymódosítás következtében az adómentesség csak akkor alkalmazható a másik tagállamba történő értékesítés esetén, ha a másik tagállami adóalany vevő közölte az adószámát az eladóval. De további feltétele is lesz az adómentes értékesítésnek.

PM: 2021-től a vállalkozások többségének adóbevallását már a NAV készítheti el

DIGITALIZÁCIÓ

Újabb gazdaságfehérítő intézkedések várhatók az adóelkerülések és a fekete foglalkoztatás ellen, az adóhatósági szolgáltatások tovább korszerűsödhetnek - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára

Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására

TÁMOGATÁSOK

A program keretében legalább 80 fő elszállásolására alkalmas munkásszállás létesíthető, a támogatásból az építési és felújítási költségek, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatásban részesülőnek vállalnia kell, hogy a létesítményt legalább 10 éven keresztül üzemelteti. A kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be

Pénzmosás elleni kötelezettségek - Innen fúj a szél

AIR

Bár Magyarország folyamatosan lép előre a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelemben, a Moneyval (az ET Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága) februárban kiadott országjelentésében azt írta, hogy Magyarország az úgynevezett fokozott nyomonkövetési eljárás alatt marad, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen tett magyar intézkedések hatékonyságát és az ajánlásoknak való megfelelését ellenőrzi.


Vissza az előző oldalra