Hírek

Csökkent a fejlesztési adókedvezmény értékhatára

TAO

A kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény-jogcím értékhatára 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökken.

Bisnode: csökken a működő cégek száma Magyarországon

KKV

A tanácsadó cég saját adatbázisa szerint a magyar működő cégek száma a 2018 második negyedévi 499 804-ről az idén június végére 491 687 aktív cégre csökkent.

Visszaigényelhetővé válhat a behajthatatlan követelések áfája

ÁFA

Azon túlmenően, hogy a vállalkozások rendelkeznek a múltban keletkezett, ki nem fizetett követeléssel, kiemelten fontos, hogy felkészüljenek a jövőben esetlegesen felmerülő behajthatatlan követeleléseik kezelésére, és már a jogszabálynak megfelelően dokumentálják az ilyen eseteket.

Fiktív számlaláncok, túlárazott szolgáltatások, beszámlázók, strómanok, haszonhúzók

ART

Van itt minden, tanulságul, még pénzmosás is. Borászati és szeszipari cégek vezetői egy pályázatíró cég vezetőjével 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg. Újdonság, hogy a költségvetési csalás mellett a pénzmosás bűncselekményét is megállapítják.

Utazási költségek áfa-beli megítélése

ÁFA

1) Személygépkocsi költségtérítés fizetése a dolgozónak 2) Csoportos munkásszállítás 3) Taxiköltség, parkolási díj, úthasználati díj 4) Utazási bérlet

Jogszabálysértő az alkalmazottak okmányainak általános jellegű másolása és a másolatok tárolása

MUNKAJOG

A BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szerint a helyes gyakorlat lehet az, ha például az alkalmazott adatainak felvételekor a munkáltató részéről két ügyintéző megtekinti a személyes adatokat igazoló okmányokat, együttesen megállapítják azok helyességét, majd erről egy feljegyzést készítenek, amelyet a munkavállaló helybenhagyólag aláír.

Visszaesett az adóparadicsomokban bejegyzett cseh cégek száma

ART

Ez nálunk is érvényes lehet. Az adóparadicsomok egyre kevésbé töltik be eredeti legfőbb funkciójukat, tehát az adóoptimalizálás és a tulajdonosok eltitkolásának lehetőségét.

Az egyszerűsített adózású vállalkozások is igényelhetnek hitelt az MFB-től

EGYÉB ADÓK

Ügyfelekké válhatnak az egyszerűsített - például a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) vagy a kisvállalati adó (kiva) szerinti - adózású vállalkozások is, amelyek szintén igényelhetnek majd hitelt.

ONYA a jövő - A kitölthető nyomtatványok, illetve bejelenthető adatok köre folyamatosan bővül

ART

A NAV ONYA felületén is teljesíthetők az adószámot igénylő természetes személyek és az egyéni vállalkozók leggyakoribb adatbejelentési kötelezettségei.

Nő az elektronikus számlaforgalom

DIGITALIZÁCIÓ

Az MNB adatai alapján az e-számlafizetés aránya öt év alatt megduplázódott Magyarországon. Ugyanakkor még mindig jelentős a lemaradás az uniós átlaghoz képest, ahol az elektronikus számlakiegyenlítés aránya eléri a 70 százalékot.

Kis- és középvállalkozások beruházási adóalap-kedvezménye

TAO

A kkv beruházási kedvezmény a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adóévi új beruházás értéke annak megvalósítása évében egyösszegben elszámolható az adózás előtti eredmény terhére, továbbá természetesen értékcsökkenési leírás formájában is figyelembe vehető a következő adóévek adóalapjának meghatározása során.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

JÁRULÉKOK, TB

A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeit érezhetően növelte a szociális hozzájárulás befizetésétől mentesítő rehabilitációs kártya kiterjesztése

100%-os értékcsökkenési leírás érvényesítésének lehetősége

TAO

Az is lényeges, helyileg hol végez beruházást cégünk. A szabad vállalkozási zónává kijelölt települések listáját a 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet 1. melléklete tartalmazza.

Kamatmentes munkáltatói lakáscélú hitel nyújtható a munkavállalónak 10 millió forint összegig

SZJA

A cégvezető, cégtulajdonos is élhet vele – ha munkaviszonyban áll a céggel. Saját lakás építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, vagy lakáshitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez is adható (Szja tv. 72.§/4/ f./)

Adóváltozások 2020 - I. Adócsomag elfogadva (2019. július 12)

ART

Jövő év első napjától 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó (kiva) kulcsa. A szálláshely-szolgáltatások áfakulcsa 18 százalékról 5 százalékra csökken. A reklámadót ideiglenesen, 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig felfüggesztették. A kis- és középvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény értékhatárát fokozatosan, három év alatt csökkentik. Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2020. január 1-jétől. A szociális hozzájárulási adót fizető mezőgazdasági őstermelők pedig a jelenlegi negyedéves helyett éves adómegállapítást kapnak.

Üzletpolitikai céllal biztosított árengedmény szja szabályai

SZJA

Abban az esetbe, ha a munkáltató egy széles körben - nem csak a munkavállalók között, vagy számukra elérhető módon - meghirdetett promóciós kampány keretében biztosít a munkavállalói részére árengedményt az adott termék, szolgáltatás árából, úgy az adómentesnek minősülhet, ha teljesülnek az alábbi feltételek...

Eljárás, ha alanyi adómentes az EU más tagállamából szerez be terméket

ÁFA

A beszerzőnek nem kell közösségi adószámot kérni a közösségből történő beszerzése okán. Mivel a közösségi adószámot nem mutatja fel, így a származási ország forgalmi adóját számítják fel számára. A felszámított adót nem lehet a származási országból visszatéríttetni az ELEKAFA nyomtatványon.

A tanulókat megillető juttatások

JÁRULÉKOK, TB

A tanulót a gyakorlati képzésével összefüggésben - az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló miniszteri rendelet rendelkezései szerinti - kedvezményes étkeztetés, útiköltség-térítés, munkaruha, egyéni védőfelszerelés (védőruha), tisztálkodási eszköz és kötelező juttatások illetik meg.

A Kúria a bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatát vizsgálta - adóperekben is

JOG

A bírók a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával, illetve a szakértői bizonyítással összefüggésben vétenek leginkább. A felperesek, illetve jogi képviselői elsősorban a pontatlanul, homályosan megfogalmazott keresetlevelekkel nehezítik a jogérvényesítést

Deloitte: jelentős könnyítés jöhet az unión kívülre exportálóknak

ÁFA

Jelenleg az EU területén kívülre a kivitel áfamentességéhez a kiléptető hatóságnak kell igazolnia, hogy a termékek elhagyták az EU-t. Az Országgyűlésnek benyújtott módosítási javaslat alapján azonban már nemcsak a kiléptető, hanem a kiviteli hatóság (az a vámhivatal, amelynél benyújtják a kiviteli nyilatkozatot) igazolása is alkalmas lenne az áfamentesség alkalmazásához.


Vissza az előző oldalra