Hírek

Ab: a bíróságoknak minden esetben vizsgálniuk kell a jogszabályok célját

JOG

Az Ab-nek az ügyben azt kellett megvizsgálnia, hogy a kiadmányozás fogalmának a Kúria ítéletében foglalt értelmezése sérti-e az indítványozó MNB tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.

Még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

ART

Az amerikai anyavállalattal rendelkező magyar leányvállalatok mentesülhetnek a hazai szabályok által előírt országonkénti jelentések benyújtása alól. Így már az idei ország-jelentéseket sem kell elkészíteni.

Emelkedik az ápolási díj, bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

JÁRULÉKOK, TB

Az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők esetében bevezetik a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege januártól bruttó 100 ezer forint

Túlmunka: elfogadták a munka törvénykönyve módosítását

MUNKAJOG

Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.

Bölcsődei, óvodai szolgáltatás (ellátás) adómentessége 2019

TAO

2019. január 1-jétől a szolgáltatás díja akkor is adómentes, ha a munkáltató a munkavállaló nevére szóló számla alapján összeghatár nélkül téríti meg a magánszemélynek az ellátás díját.

Az egyéni vállalkozók adóbevallási tervezete

SZJA

2019-től a NAV a nyilvántartásaiban rendelkezésre álló adatok alapján az egyéni vállalkozóknak is elkészíti az adóbevallási tervezetet - és az egyéni vállalkozókra irányadó bevallási és befizetési határidő február 25-éről május 20-ára módosul

Év végi adózási feladatok

TAO

A november végén kihirdetett adócsomagban is számos olyan változás van, amely az eddigi működési keretek átgondolására és gyors döntésre készteti a cégvezetőket. De ezeken túl is van néhány fontos teendő a megszokott záráson túl.

Közeledik az adóelőleg-kiegészítés határideje!

TAO

A kiegészítési kötelezettségről, illetve annak összegéről a társasági adó, energiaellátók jövedelemadója, az innováció járulék esetében a1801. számú bevallást is be kell nyújtani még abban az esetben is, ha ténylegesen nem keletkezik adóelőleg-kiegészítési kötelezettség.

Érdemes kihasználni az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt

SZJA

Aki idén indít nyugdíjcélú megtakarítást, az jövőre akár 280 ezer forintos összegű adójóváírással is számolhat - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében.

Változott a főállású kisadózó fogalma

EGYÉB ADÓK

Nem tekinthető főállásúnak a kisadózó, ha a tárgyhónap egészében közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben folytat tanulmányokat.

Nagyobb arányú visszatérítést kapnak idén a támogatott agrárbiztosítást kötő gazdák

TÁMOGATÁSOK

A kifizetések december 15-én indulnak, a mezőgazdasági biztosítások díjtámogatását a Magyar Államkincstár (MÁK) intézi.

Adócsalás esettanulmányok - műtrágyával

ÁFA

A Romániából és Lengyelországból behozott műtrágyát bevallásaikban belföldi vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót (áfát) visszaigényelték utána. Az áru ténylegesen nem járt a cégeknél, hanem a külföldi felrakodási helyről közvetlenül a végső vevőknek szállították.

Cégkapu adminisztráció lépésről lépésre - Könyvelők, ügykezelők és jogosultságok felvitele

ART

A legalapvetőbb cégkapu adminisztráció az ügykezelő felvitele és jogosultságainak szabályozása. Kis- és középvállalkozásokban nagy valószínűséggel a könyvelő lesz, akit elsőként – de lehet, hogy utolsóként is – felvisznek. A feladatot – amelytől január 1-től az adókötelezettségek teljesítésének zavartalansága függ – igazság szerint a cég ügyvezetőjének kell elvégeznie – de lehet, hogy ez is a könyvelőre hárul. Leírjuk az alapvető lépéseket.

A jövedéki adót érintő, 2019. január 1-től hatályos változásokról

EGYÉB ADÓK

A módosítások elsősorban adóigazgatási tárgyúak, egyértelműsítő és egyéb módosítások, illetve az adózók adminisztrációs terheinek csökkentése, az adókötelezettségeik teljesítésének megkönnyítését szolgálják, továbbá a kereskedelmi gázolaj esetében az uniós adóminimumnak való megfelelése kapcsán 3,5 forinttal csökken a visszaigényelhető adó összege.

Termőföld infók a KSH-tól

KKV

2017-ben a szántó átlagára 1 millió 350 ezer 600 forint volt hektáronként. Egy hektár szántó éves bérleti díja 52 300 forint volt

KSH: számarányuknál lényegesen kisebb a kkv-k gazdasági súlya

KKV

2017-ben 718 ezer fölé nőtt a kkv-k száma, míg a körbe nem tartozó vállalkozás száma 6365 volt.

Januártól jelentősen átalakul a béren kívüli juttatások rendszere

SZJA

A munkáltatók előre hozhatnak bizonyos kifizetéseket, azzal a kockázattal, hogy az évközi munkavállalói felmondás esetén az előre kifizetett összegek elvésznek. A kockázati biztosítás díjánál van egy átmeneti szabály, miszerint az idén megkötött szerződések alapján fizetett díjakra még 2019. december 31-ig igénybe lehet venni a minimálbér 30 százalékáig terjedő adókedvezményt

A PM nagyon nyomja a kivát

EGYÉB ADÓK

A napokban 80 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogyan spórolhat a közterhein a kivával. "Azt szeretnénk elérni, hogy a cégek legyen tudatosak adóügyeikben, és válasszák a számukra legkedvezőbb adózási formát" - mondta Izer Norbert

BDO: Nem is az évi 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma az Mt. módosítással

MUNKAJOG

Lekerülhet a fizetési jegyzékekről a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő bérpótléka

A pénztári hozzájárulás az egyik legjobb munkáltatói juttatás marad jövőre

SZJA

Bár jövőre a dolgozók pénztári megtakarításaihoz adott munkáltatói hozzájárulások ugyanolyan mértékben adóznak majd, mint a bérek, azonban az alkalmazottak adójóváírást vehetnek igénybe nemcsak az egyéni befizetés, hanem a munkáltatói juttatás után is.


Vissza az előző oldalra