Hírek

Jövőre több fejlesztési tartalékot képezhetnek a vállalkozások

TAO

A fejlesztésitartalék-képzés azt jelenti, hogy egy vállalat a tárgyi eszközökre még azok beszerzése előtt elszámolhatja azok értékcsökkenését/amortizációját adóalapcsökkentő tételként.

NAV-szóvivő: január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

ART

A cégkapuval még nem rendelkező gazdálkodási szervezetek előtt két fontos feladat áll január elseje előtt, egyrészt regisztrálnia kell a céget annak képviselője, másrészt ki kell osztani a hozzáférési jogosultságokat a cégkapu intézőinek.

Nem tesznek eleget a cégek az adathalászat kivédéséért

DIGITALIZÁCIÓ

A három legértékesebb adattípus az ügyféllel kapcsolatos és pénzügyi információk, valamint a stratégiai tervek a vállalatok számára. Az ezeket érő legnagyobb fenyegetések legvalószínűbb forrása a gondatlan vagy rosszindulatú alkalmazott.

Jogosultan támogatásigénylés - túlárazással

TÁMOGATÁSOK

Úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat

A SZÉP-kártyához szerződést kell kötni

SZJA

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.

Vállalkozóvá válási támogatására lehet pályázni

TÁMOGATÁSOK

A programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozás indításához és az első éves működéséhez.

Ápolási díj helyett gyermekek otthongondozási díja lesz

JÁRULÉKOK, TB

A korábban ápolási díjra jogosult szülők kapják majd a gyodot, január 1-jétől egységesen bruttó 100 ezer forintra lesz jogosult mindenki, aki otthonában gondoskodik az önellátásra képtelen gyermekéről.

Megemelték az alanyi adómentesség határát és kitolták az új lakások áfakedvezményét

ÁFA

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte a vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Egészséges munkahelyeknek szóló pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium

TÁMOGATÁSOK

A pályázatra december 15-ig két kategóriában - a 100-nál kevesebb dolgozót, illetve a 100-nál többet foglalkoztató - vállalkozások pályázhatnak.

Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások. Mennyi lesz?

MUNKAJOG

A munkaadói oldal 5 százalékos minimálbér-emelést javasolt, a munkavállalói oldal 13-15 százalékost.

Követhető lesz az ajánlott és a tértivevényes postai levelek útja

JOG

A küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül elérhetik az ajánlott levelek útjáról összeállított információkat.

December 1-jével bővül a csok

TÁMOGATÁSOK

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára

Automatizációval csökkenhet a munkaerőhiány a könyvelőszakmában

DIGITALIZÁCIÓ

Az a vállalat, amelyben a dolgozók a modern fejlesztések felhasználásával végzik el munkájukat, új szakmai lehetőségeket tud nyitni azzal, hogy adatfeldolgozói feladatok helyett a könyvelői szakma mélyebb rétegeibe, vagyis az egyedi eljárások vizsgálatába, a könyvelői tanácsadásba is bevonja a pályakezdőket, valamint egy új típusú munkaerőcsoportot, a gazdaságinformatikusokat, vagy a technológiai affinitású könyvelőket is képes megszólítani.

NAV: a gazdálkodó szervezetek jövőre elektronikusan csak cégkapun intézhetik adóügyeiket

ART

A gazdálkodó szervezetek jövőre kizárólag a cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY) tárhelyet használhatják - közölte a NAV pénteken.

Átlépte a háromszázezret a katások száma

EGYÉB ADÓK

Már majdnem minden harmadik cég ezt az adózási módot választja.

Fordítson nagyobb figyelmet online jelszavai biztonságára

DIGITALIZÁCIÓ

Az egyedi jelszóhasználat minden fiókhoz javasolt

A helyi iparűzési adó alóli mentesség kiterjesztését tervezik Budapesten

EGYÉB ADÓK

A városvezetés javaslatára kiterjeszthetik a helyi iparűzési adó alóli mentességgel érintett vállalkozások körét, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslat szerint a mentesség az adóalap által meghatározott határát az eddig 1 millióról 1,5 millióra emelnék.

Ab döntés: a rokkantság felülvizsgálatának érdeminek kell lennie

JÁRULÉKOK, TB

A rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken közzétett határozatában.

Adótraffipax: november 15-től a helytelen társasági adóbevallásokat ellenőrzik

TAO

A NAV megyei (fővárosi) igazgatóságai 2018. november 15-től megkezdik azon adózók ellenőrzését, amelyek a társasági adóbevallásukban, egyéb adóbevallásaikban, valamint a benyújtott adatszolgáltatásokban szereplő adatok összevetése alapján feltehetően helytelenül határozták meg a bevallott társasági adó alapját

ÁSZ: a digitális átállás versenyképességi kérdés

DIGITALIZÁCIÓ

A korszerű adatelemző rendszerek és információtechnológiai megoldások az ellenőrzések területén is jól alkalmazhatóak, mert a különböző intézmények alapdokumentumainak, szabályzatainak ellenőrzése nagy hatékonysággal automatizálható


Vissza az előző oldalra