Hírek

NGM: új program a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére

KKV

A program felkészíti az új egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező fiatalokat saját vállalkozás indítására. A sikeres képzés végén mintegy 200 vállalkozó kedvű fiatal részesülhet 2 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban.

Megszűnik több közigazgatási illeték és díj

EGYÉB ADÓK

Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni.

A NAV bűnügyi tevékenysége 2016-ban

JOG

A bűncselekmények 42,07 százaléka költségvetési csalás, csődbűncselekmény az esetek 10,02 százaléka, a számvitel rendjének megsértése 6,98 százalékkal, az iparjogvédelmi jogok megsértése 5,28 százalékkal, az orgazdaság 4,64 százalékkal szerepel a nyilvántartásban. A pénzügyi információs egység 2016-ban a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatban 8786 szolgáltatók által beküldött bejelentést fogadott.

Hogyan és kiket ellenőriz a NAV 2017-ben? - Ellenőrzési irányok 2017

ART

a NAV a csekély eredménnyel járó, véletlenszerű ellenőrzések helyett csak ott vizsgálódik, ahol az adóbevételek csökkenésének kockázatát valószínűsíti. A jelen idejű ellenőrzésekkel elejét veszik az öt-hat évig elnyúló, nagy értékű, de csekély megtérülési esélyű megállapításoknak, amit az ekáer, a online pénztárgép rendszer és a nemzetközi adatcsere segít

A NAV figyelembe veszi, hogy üzemzavar van az Ügyfélkapu rendszerében

ART

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárása során figyelembe veszi, amennyiben az ügyfelek önhibájukon kívül esnek késedelembe - tette közzé az adóhatóság honlapján azzal kapcsolatban, hogy hétfőn üzemzavart észleltek az Ügyfélkaput használni kívánó adózók.

Adót vetne ki a robotokra Bill Gates

JÁRULÉKOK, TB

"Jelenleg egy gyári munkás, aki mondjuk évi 50 ezer dollárt keres, személyi jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot fizet. Ha egy robot végzi el helyette ugyanazt a munkát, meg kell fontolni, hogy az emberi munkaerőével azonos adóteher sújtsa"

Debütál a támogató eljárás - az USÁ-ból szerzett jövedelmek bevallására hívnak fel

ART

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai társhatóságtól kapott pénzintézeti számlainformációkat veti össze az adózók bevallási adataival. Most az érintettek mentesülhetnek a szankciók alól, hiszen a revizorok támogató eljárás keretében önellenőrzési ajánlattal keresnek meg mintegy másfélezer adózót. Az Amerikában szerzett osztalék- és kamatjövedelmet a bevallásban is fel kell tüntetni.

Még egy hónapjuk van a kis kft-knek a jegyzett tőkéjük megemelésére

JOG

Az új polgári törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a társaság elhalassza a befizetést, illetve ne feltétlenül pénzben bocsássa rendelkezésre.

NAV: nem kell kérni az szja-bevallás elkészítését

SZJA

Kérni csak azt kell, hogyan juttassák el a bevallási tervezetet az adóalanyhoz. Akinek van ügyfélkapuja, annak még ezt sem kell megtennie, március 15-e után megnézheti a dokumentumot.

NGM: a helyi gazdaság és infrastruktúra fejlesztését támogató pályázatok jelentek meg

TÁMOGATÁSOK

A helyi gazdaságfejlesztést célzó felhívás 8,1 milliárd forint értékben segíti az önkormányzatok és az önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások logisztikai fejlesztéseit

Nyilatkozniuk kell a bortermelőknek tevékenységükről a NAV-nál március 10-éig

EGYÉB ADÓK

Minden bortermelőnek kötelező bejelentenie március 10-éig, hogy április 1-jétől egyszerűsített adóraktári engedélyesként vagy kisüzemi bortermelőként kíván tovább tevékenykedni, a változás a termelők több mint 90 százalékának jelenthet könnyítést - hívta fel a figyelmet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) csütörtökön.

Az egyéni vállalkozóknak február 27-ig kell bevallaniuk és befizetniük az szja-t

SZJA

Az egyéni vállalkozóknak - idén már a kiegészítő tevékenységet végző "nyugdíjas" egyéni vállalkozóknak is - elektronikusan, az Ügyfélkapun keresztül kell eljuttatniuk bevallásukat az adóhatósághoz a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával. Egyes áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek papíron is beadhatják az szja-bevallást, például, ha nem minősülnek munkáltatónak, kifizetőnek vagy nem kell áfaösszesítő jelentést benyújtaniuk.

Adócsalás esettanulmányok - takarmánygyártással és tojással

JOG

Egy takarmánygyártással foglalkozó cég bűnszervezeten keresztül szerzett be szójaolajat és szójadarát. A cseh és horvát gazdasági társaságoktól vásárolt termékeket magyar cégeken keresztül átszámlázták, hogy a külföldi beszerzést eltitkolják, és így csökkentsék fizetendő áfájukat. Egy tojással kereskedő férfi is ugyanezzel a bűnszervezettel került kapcsolatba. A Lengyelországban vásárolt tojás az ő vállalkozásaihoz is fiktív számlákkal került.

A GINOP három pályázatán 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207

TÁMOGATÁSOK

Újabb 196 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el több mint 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a pályakezdők támogatását célzó gyakornoki program keretében. A nyertesek bér- és járuléktámogatást kapnak a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül

NGM: a kkv-knak érdemes a kisvállalati adókat választaniuk

EGYÉB ADÓK

A kiva esetében az adókötelezettség meghatározása egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá vált, illetve kedvezőbb lett több részletszabály is. A vállalkozások 80 százaléka jobban járhat ezzel az adónemmel, mint a társasági adóval. A kivát választók száma megduplázódott, csaknem elérte a 13 ezret idén, és ennél az adónemnél is biztosított az év közbeni áttérés lehetőség

Élelmiszeripari és kapacitást bővítő fejlesztéshez hitellel kombinált támogatásra lehet pályázni

TÁMOGATÁSOK

Az "Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel" és a "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében" című felhívásokra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében lehet pályázni.

Érdemes ügyfélkaput nyitni az adóbevallási tervezethez

ART

Akinek nincs ügyfélkapuja, adóazonosító jelének és születési dátumának feltüntetésével 2017. március 15-éig a NAV honlapján, sms-ben, írásban, formanyomtatványon, telefonon vagy személyesen is kérheti az adóbevallási tervezete postai kiküldését.

A nyugdíjas vállalkozóknak is kötelező az elekltronikus bevallás

ART

A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak január 1. óta elektronikusan kell benyújtaniuk bevallásaikat, adatszolgáltatásaikat. Ez a szabály a február 27-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásra is vonatkozik.

Változások a gázolaj jövedéki adójának visszaigénylésében

EGYÉB ADÓK

A belföldi telephelyen üzemanyag-tárolásra rendszeresített üzemanyag-tankoló automatával ellátott tartályból elektronikus mérőeszközön keresztül betöltött kereskedelmi gázolaj esetében visszaigényelhető adóként a jövedéki termék adóval növelt áron történt beszerzését igazoló bizonylat kiállításának napján hatályos adómértékkel számított adó vehető figyelembe.

Pénzügyi biztosíték a jövedéki adóban

EGYÉB ADÓK

A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény 4. § (2) bekezdése kimondja, hogy az adóbevételek biztosítása érdekében a jövedéki termékek adó megfizetése nélküli előállításából, tárolásából, szállításából és a halasztott adófizetésből adódó adókockázatra jövedéki biztosítékot kell nyújtani.


Vissza az előző oldalra