Hírek
A tavaszi időszakra jellemző szolgáltatásokat ellenőrzi a NAV
ART 2016-03-26
A NAV munkatársai elsősorban az online pénztárgépek adatait felhasználva, célzott kiválasztás alapján keresik fel a húsvéti árukat kínáló üzleteket, a jó idő beköszöntével egyre több helyen külső térrel bővülő vendéglátóhelyeket, valamint az autógumik lecserélésének időszakában a gumiabroncs-szerelő műhelyeket.
Tizennégyezer céget érint az online kasszarendszer kibővítése
ÁFA 2016-03-26
Az eddig is tisztán működő cégek feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy az ügyeskedéssel tisztességtelen előnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik.
Mintegy kétszázezer őstermelőnek adott ki vagy érvényesített igazolványt az agrárkamara
SZJA 2016-03-25
A rendszer átalakítása a jogkövető őstermelők számára nem hátrányt, hanem egyértelműen előnyt jelent. Nem a valódi gazdálkodók vegzálása a cél, hanem a csalók kiszűrése. Azok az őstermelők, akik új igazolványt kaptak, legkésőbb ez év július 31-ig kapják kézhez a kártya alapú őstermelő igazolványukat. A tervek szerint az első kártyák ennél időpontnál korábban, már júniusban eljuthatnak az igénylőkhöz.
Mikor adómentes a nyeremény? - Minden az online nyereményjátékok jogi szabályairól
SZJA 2016-03-25
Nyereményjáték szervezése bevett marketing eszköz egy online szolgáltatás használóinak növelésére, új felhasználók szerzésére, illetve inaktív felhasználók ösztönzésére. Az online promócióknak azonban számos jogszabályi feltételnek kell megfelelniük, mint például a fogyasztóvédelmi szabályok, adózási kérdések, a szerencsejáték törvény, adatvédelmi, reklámjogi és e-kereskedelmi kérdések.
Adócsalás esettanulmányok - őrzés-védelem, munkaerőkölcsönzés - könyvelők is érintettek
JOG 2016-03-25
Az őrzésvédelemmel és takarítással foglalkozó gazdasági társaság vezetői a korábban szabályosan foglalkoztatott dolgozóikat papíron az általuk létrehozott munkaerő-kölcsönző cégekhez jelentették be, és ezeket a társaságokat időszakonként "lecserélték, azaz eltüntették" A strómancégek, ha adtak is bevallást, járulékokat már egyáltalán nem fizettek, ugyanakkor a kiállított fiktív számlák után visszaigényelték az általános forgalmi adót.
Az ÁSZ az európai uniós pályázatokhoz kapcsolódó öntesztet készített
TÁMOGATÁSOK 2016-03-24
Az európai uniós pályázatokhoz kapcsolódó öntesztet készített az Állami Számvevőszék (ÁSZ), ezzel az európai uniós forrásokat felhasználó költségvetési szervek és a gazdasági társaságok számára is elérhetővé vált az ÁSZ egyedülálló önteszt-rendszere
Kiszámíthatóságot, méltányos bérezést kérnek a vám- és pénzügyi dolgozók
ART 2016-03-24
A VPDSZ elnöke annak a véleményének is hangot adott, hogy a vám- és az adóigazgatási terület összevonása szervezetileg nem volt szerencsés, a két szervezet munkája külön-külön hatékonyabb volt. Például hathatósabb fellépést tett lehetővé a fegyvercsempészet, valamint a pénzmosás ellen.
Időben kell kérni a jövedelemigazolást
ART 2016-03-24
Az adózók éves jövedelmi adatait tartalmazó igazolás a NAV egyik legnépszerűbb szolgáltatása, ezért jövedelemigazolást négyféleképpen is lehet kérni.
Adóhatározatok fellebbezése, adóperek - új szabályok készülőben
ART 2016-03-23
Az új jogorvoslati rendszerben a vállalkozások fellebbezés helyett rögtön a bírósághoz fordulhatnak, a bírósági eljárás pedig várhatóan kétfokozatú lesz, szemben a jelenlegi egyfokú bíráskodással.
A csalók ellen kell fellépni a gazdaságban a vám és adóügyi szövetség szerint
ART 2016-03-23
A gazdaságot nem a becsületes, jogkövető, de esetleg hibázó vállalkozóktól kell megvédeni, hanem a csalók ellen kell fellépni - mondta Bók Mihály, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke szerdán Debrecenben, egy adó- és vámkonferencián.
Kikerülhet a köztartozásmentes adózói adatbázisból aki nem fizeti be a kamarai díjakat
ART 2016-03-23
Az 5000 forintos kamarai díj megfizetésének március 31-i határidejére figyelmeztet a Mazars, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég megjegyzi azt is, hogy kamarai tagdíj köztartozásnak minősül, meg nem fizetésével a társaság kikerülhet a köztartozásmentes adózói adatbázisból, és elveszti az ezzel járó előnyöket.
NGM: a nemzeti parkok fejlesztését támogató uniós pályázat jelent meg
TÁMOGATÁSOK 2016-03-23
A jelenlegi konstrukcióban 200 millió forint és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a nemzeti parkok attrakciófejlesztésre és a fogadási feltételek javítására, amelyekkel jelentősen tudják növelni látogatószámukat
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni fellépést vizsgálták Budapesten európai szakértők
ART 2016-03-23
A vizsgálat kiterjed a pénzügyi szektor szereplőinek tudatosságától és odafigyelésétől, a bejelentések továbbításától, a felügyeleti ellenőrzésétől kezdve a pénzmosási tárgyú nyomozások lebonyolításán, az ügyészségi vádemelésen keresztül a bírói ítélethozatallal bezárólag minden mozzanatra.
Újabb területekre terjesztik ki az online pénztárgép kötelező használatát
ÁFA 2016-03-23
2016. szeptember 30-tól a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet, a motorkerékpár-alkatrész kereskedelmet és javítást, a plasztikai sebészeti tevékenységet végzőknél, a diszkót, illetve táncteremet működtetőknél, a ruházati tisztítóknál és a különböző, fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtóknál lesz kötelező az online pénztárgép használata. Jövő év január 1-jétől a pénzváltók is csatlakoznak az online rendszerhez.
Hamarosan lejár a számviteli politikák aktualizálásának határideje
SZÁMVITEL 2016-03-22
Könyvvizsgálói tapasztalok szerint a vállalkozások jelentős része késik a számviteli politika aktualizálásával. Az új számviteli törvény 2015. július 4-én lépett hatályba, melynek legtöbb rendelkezését csak 2016. január 1-étől kellett alkalmazniuk a vállalkozásoknak. A számviteli politikát azonban a hatályba lépés után 90 napon belül, vagyis 2015. október 3-áig kellett volna módosítaniuk. „Azoknak, akik ezt eddig nem tették meg, nem szabad továbbhalogatniuk kötelezettségüket, mert ha nem frissítik a politikát, mulasztási bírságra számíthatnak.”
NAV: a szja bevallásban érvényesíteni lehet a tavaly igénybe nem vett kedvezményt
SZJA 2016-03-22
Nem késett le semmiről, aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, milyen kedvezmények csökkentik személyi jövedelemadóját, illetve adóalapját, ezt ugyanis pótolni lehet az szja-bevallásban, így igénybe lehet venni a nem érvényesített adókedvezményt - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.
NGM: emelkedett a terület- és településfejlesztés 2016-os kerete
TÁMOGATÁSOK 2016-03-21
A kormány döntése alapján az ipari parkok, iparterületek fejlesztésének keretösszege 58 milliárd forintról 69 milliárd forintra nőtt. A gazdaságfejlesztést és a munkaerő-mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztésre 52 milliárd helyett 63 milliárd forint fordítható.
Az adóellenőrzést érintő módosítások - 2016
ART 2016-03-21
Az Art. adóellenőrzésre vonatkozó szabályai között 2016-tól új rendelkezésként szerepel, hogy ha az állami adó- és vámhatóság a közúti fuvarozást végző személynél az ellenőrzés során jogsértést nem állapít meg, az ellenőrzésről jegyzőkönyvet sem kell készíteni. Ugyanakkor a termék fuvarozását végző személy a jegyzőkönyv felvételét kérheti.
Áfa csalás esettanulmányok - könyvelővel bűnszervezetben
JOG 2016-03-19
Mit tegyen a könyvelő, ha bűnszervezetet lát? Van ez a szokványosnak mondható NAV közlemény: jól szervezett bűnelkövetői kört lepleztek le, amely főként Németországból és Ausztriából vásárolt műtrágyát. A beszerzett árut papíron uniós és magyar cégeken keresztül értékesítették hazai vállalatoknak, amelyek végfelhasználóknak adták azt tovább. A két irányító, a két összekötő ember, és - ahogy a közlemény fogalmaz - a "bűnszervezet könyvelőnője" előzetes letartóztatásban van. Ez már nem szokványos.
MUNKAJOG 2016-03-19
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 249 400 forint volt, a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlag 262 950 forint volt. A januári nettó kereset átlagos összege 165 850 forint volt a nemzetgazdaság egészét tekintve, a közfoglalkoztatottak nélkül számított értéke pedig 174 860 forintot tett ki. Az iparban 264 600 forint volt a januári bruttó átlagkereset.