Hírek
Tipikus munkaügyi szabályszegések
MUNKAJOG 2016-03-18
A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések 19 253 dolgozót érintettek, ez szinte azonos az előző év azonos időszakában feltárt jogsértések (19 622) számával. Ezek a jogsértések jellemzően a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar, valamint a személy- és vagyonvédelem munkavállalóit érintették. A munkaidő-nyilvántartás hiányát, vagy adatainak valótlan rögzítését 19 324 munkavállaló esetében tárták fel a munkaügyi felügyelők, ez kiemelkedő csökkenést jelent a 2014-ben feltárt 28 589 esettel szemben.
Amikor az adóhivatalt ellenőrzik
ART 2016-03-17
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyi jövedelemadó beszedésével kapcsolatos tevékenysége szabályozott és szabályszerű, a kettős adóztatás és a kamatadó beszedésének ellenőrzése során azonban hiányosságokat tárt fel az Államai Számvevőszék (ÁSZ) - közölte az állami ellenőrző szervezet csütörtökön a honlapján.
Önálló törvénybe foglalták a behajtási költségátalányt
JOG 2016-03-17
Az Országgyűlés csütörtökön kivette a polgári törvénykönyvből (Ptk.) és önálló jogszabályba foglalta a behajtási költségátalányt, amelynek összegét negyven eurónak megfelelő forintban határozta meg. Az elfogadott törvényjavaslat a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az előterjesztő szerint a gyors hatályba lépés azért fontos, hogy a változásokat már a tavalyi üzleti évi beszámolók elkészítésekor alkalmazni lehessen.
NAK: jövő hétfőn is lehet még őstermelői igazolványt kiváltani és érvényesíteni
SZJA 2016-03-17
Jövő hétfőn, március 21-én még van lehetőség az új őstermelői igazolványok kiváltására, valamint a hatályos igazolványok érvényesítésére január 1-re visszamenőleg a falugazdászoknál, mert az eredeti határidő, március 20-a vasárnapra esik - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön
Behajtási költségátalány - csütörtökön döntenek a törvénymódosításról
JOG 2016-03-16
A "köteles fizetni" fordulat helyett az "igényt tarthat" fordulatot alkalmazzák - végre. Ha elfogadják, már a 2015. évi üzleti évi beszámolók elkészítésekor alkalmazni lehet. A számviteli törvényt is módosítják, akik könyveikben a korábbi szabályok figyelembevételével behajtási költségátalány miatti kötelezettséget mutattak ki az egyéb bevételekkel szemben, a behajtási költségátalányról szóló törvény hatálybalépésével egyidejűleg ezt kivezethetik.
Saját céljuk elérését veszélyeztethetik a különadók
EGYÉB ADÓK 2016-03-16
2013 óta hárommal nőtt a különadók száma, így összesen 15 különadó van hatályban Magyarországon, melyek a társasági adóval nagyjából azonos mértékű bevételt jelentenek. „A különadók állandósultak és egyre nagyobb szereppel bírnak a magyar adórendszerben. Nem várható ezek jövőbeli kivezetése sem.” – emelte ki Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.
Esettanulmány egy könyvvizsgálói visszalépésről - és következményeiről
SZÁMVITEL 2016-03-16
"A gyanított csalásból eredő hibás állítás miatt a könyvvizsgálóként olyan különleges körülményeket észleltünk, amelyek kérdésessé teszik, hogy a könyvvizsgálat végrehajtását folytatni tudnánk, ez alapján úgy mérlegeltük a helyzetet, hogy helyénvaló visszalépni a megbízástól" Az MNB visszaállította a könyvvizsgáló jelzése alapján feljelentést tett
NAV: lekérdezhető, hogy célba ért-e a bevallási nyilatkozat
SZJA 2016-03-16
Lekérdezhetik a magánszemélyek, vajon értesült-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról, hogy megbízták személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésével - hívta fel a figyelmet az adóhatóság szerdán. A bevallási nyilatkozat célba érkezéséről az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eBEV portál új elektronikus szolgáltatása, az adóhatósági adómegállapítással kapcsolatos lekérdezések menüpont segítségével kaphatnak információt.
Benyújtották a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényjavaslatot
JOG 2016-03-16
A kormány szerdán benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényjavaslatot az új lakóingatlanok építésének és vásárlásának ösztönzésére. Az otthonteremtési program új eleme nem érinti a lakástakarékpénztárakat, azok szerepe és állami támogatása nem változik.
Az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma a de minimis rendeletben
TAO 2016-03-16
Az 1407/2013/EU rendelet 2. cikk (2) bekezdése alapján egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül valamennyi vállalkozás, amelyek között az alábbi kapcsolatok legalább egyike fennáll....
Minden második ellenőrzött cégnél adóhiányt tártak fel
ART 2016-03-15
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tavaly 36 888 társaságnál és 11 306 magánszemélynél végeztek adóellenőrzést, a cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult, a magánszemélyeknél közel négyötöde. A NAV nagy céges adósainak túlnyomó többsége budapesti székhelyű
Transzferár: magyar tulajdonú cégeket büntethet meg a romániai adóhatóság
TAO 2016-03-13
A magyar tulajdonban lévő romániai vállalatokat is érintő változás egyik legfontosabb pontja, hogy már nemcsak a tulajdonosi kör, hanem az ügyvezetés egyezése esetén is kapcsolt vállalkozásról lehet beszélni. Ezzel az eddigieknél is bővebb lehet a dokumentálandó ügyletek köre, és méretüktől függően súlyos pénzbüntetés sújthatja azokat a vállalkozásokat, amelyek elmulasztják határidőre benyújtani a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó transzferár dokumentációikat.
NGM: helyi fejlesztéseket támogató felhívás jelent meg
TÁMOGATÁSOK 2016-03-12
A 45,6 milliárd forintos keretösszegű program a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében valósul meg. A regisztráció célja olyan akciócsoportok megalakítása, amelyek a helyi szükségleteket és lehetőségeket feltárva ösztönzik a helyi szereplők együttműködését és tudatosságát. Az így megalakult helyi közösségek elsősorban a kultúra és a közösségépítés terén tervezhetnek fejlesztéseket, amelyek közvetetten közösségi alapú gazdaságfejlesztési módszertanok kialakítását és elterjesztését szolgálják
Hamarosan lejár az őstermelői igazolványok kiváltásának határideje
SZJA 2016-03-11
Már csak néhány napig, március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok visszamenőleges érvényesítését - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)
Egyszerűsített foglalkoztatás, közfoglalkoztatás, diákmunka bevallása
SZJA 2016-03-10
Személyijövedelemadó-bevallást akkor is kell tenni, ha valaki csak rövid, időszakos foglalkoztatásban vett részt 2015-ben. A bevallási határidő: 2016. május 20.
Ombudsman: méltányossá kell tenni a rokkantsági ellátórendszer szabályozását!
JÁRULÉKOK, TB 2016-03-09
Míg korábban a jogosultságot döntően a szolgálati idő alapján állapították meg, addig az új rendszerben az már nem számít, csak a kérelem benyújtása előtti 15 év egészségbiztosítási járulékfizetéssel lefedett biztosítási ideje. Emiatt vannak olyanok, akiknek bár a megbetegedésük előtti időszakból hosszú szolgálati idejük van, a betegségük miatt nem tudják teljesíteni a megváltozott feltételeket
Kiküldetés - az Európai Bizottság javaslatot nyújtott be az egységesebb európai munkaerőpiac megtere
MUNKAJOG 2016-03-08
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett be kedden az "egységesebb és méltányosabb" európai munkaerőpiac megteremtése céljából, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek területén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre.
Kiemelten ellenőrzi a tűzifa-kereskedelmet a NAV az idén
ART 2016-03-08
Azokban az esetekben, ahol a fuvart bejelentették az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer), a tisztességtelen kereskedők jellemzően a súlyadatokkal manipuláltak, vagy nem kockázatosnak minősülő termékek feltüntetésével próbáltak kibújni a kockázati biztosíték megfizetése alól.
NAV célkeresztben a kockázatos adózói magatartások
ART 2016-03-07
A kockázatot jelentő aktuális gazdasági folyamatokra és adózói magatartásokra tekintettel a NAV idén is meghatározta azokat a kiemelt vizsgálati célokat és főbb ellenőrizendő tevékenységi köröket, amelyekre fokozott figyelmet kíván fordítani a 2016-os évben.
Új MRP - Egy innovatív és költséghatékony megoldás a munkavállalók ösztönzésére
SZJA 2016-03-07
Az új típusú MRP korszerűbb és rugalmasabb konstrukciót, valamint kedvezőbb adózási feltételeket biztosít a munkavállalók ösztönzésére a jelenleg ismert javadalmazási eszközöknél, így például a munkavállalói értékpapír-juttatási programnál, a dolgozói részvénynél vagy más prémium-, és bónusz-rendszernél.