Hírek
NGM: benyújthatóak a pályázatok a prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra
TÁMOGATÁSOK 2016-01-13
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében húszmilliárd forint áll rendelkezésre a prototípusfejlesztésre és a forgalomba hozatalra. A felhívás célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jelentős szellemi értéket tartalmazó műszaki, technológiai fejlesztéseihez kiszámítható forrást nyújtson.
NAV: január végéig kell jelezni, hogy az adóhatóság készítse el az szja-bevallást
SZJA 2016-01-13
Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője
Új elnök a Magyar Könyvvizsgálói Kamara élén
SZÁMVITEL 2016-01-12
Pál Tibort választották a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnökévé, miután az előző elnök, Lukács János megbízása lejárt - közölte a kamara kedden
Alig három napjuk van az IFRS-re áttérő vállalkozásoknak, hogy ezt bejelentsék a NAV-nál
ART 2016-01-12
2016. január elsejétől bizonyos feltételek mellett a magyar vállalkozások is választhatják a hazai számviteli szabályok helyett a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok, vagyis IFRS (International Financial Reporting Standards) szerinti könyvvezetést. Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni az új rendszerre, ezt 2016. január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben az Magyar Nemzeti Banknál is.
Mit kell tudni az adó- és vámfolyószámlák integrációjáról?
ART 2016-01-12
A folyószámla vezetésével kapcsolatos új rendelkezés, hogy az adózó a korábbi 1000,- Ft-ot meghaladó tartozás és túlfizetéssel szemben csak abban az esetben kap papír alapú egységes folyószámla-értesítőt, ha a tartozás vagy a túlfizetés összege a 2000,- Ft-ot meghaladja.
Európai Bizottság: jogellenes a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer
TAO 2016-01-11
A többletnyereségadó-megállapítási rendszer indokolatlanul eltér mind a belgiumi társaságiadó-rendszer bevett gyakorlatától, mind az úgynevezett "szokásos piaci ár elvétől". Ennek értelmében a bizottság kimondta, hogy a említett rendszer keretében nyújtott szelektív adókedvezmények ellentmondanak az uniós állami támogatási szabályoknak.
A magánszemélyek 2015. évi adókötelezettségével összefüggő munkáltatói, kifizetői feladatok
SZJA 2016-01-10
I. Munkáltatói, kifizetői igazolások * II. Munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatás * III. Munkáltatói adómegállapítás * IV. Munkáltatónak átadott 1 + 1 százalékos rendelkező nyilatkozatok továbbítása
NGM: 3 új pályázat jelent meg helyi fejlesztésekre
TÁMOGATÁSOK 2016-01-08
Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amelyekkel együtt eddig összesen 234 milliárd forint értékben 14 pályázati felhívás jelent meg a programban - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára
Január végig lehet a bevallási nyilatkozatot választani
SZJA 2016-01-08
Január végéig azok dönthetnek a bevallási nyilatkozat mellett, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az év közben jogszerűen érvényesített családi járulékkedvezmény kiszámítása
JÁRULÉKOK, TB 2016-01-08
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.), valamint a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 2014. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint a 1553 számú személyi jövedelemadó bevallásban a magánszemélyek az év közben érvényesített családi járulékkedvezménnyel elszámolnak.
Tudnivalók az összesített igazolásról
ART 2016-01-08
A munkáltató, kifizető (ideértve az adóköteles társadalombiztosítási ellátást teljesítő társadalombiztosítási kifizetőhelyet is) a 2015. évben teljesített kifizetéseiről, juttatásairól 2016. február 1-jéig köteles összesített igazolást kiállítani és a magánszemélynek átadni. Ismertetjük, hogyan kell ezévben teljesíteni e feladatokat
Az ügyfelek többsége nem hosszabbította meg lejáró tbsz-ét
SZJA 2016-01-07
Az ügyfelek többsége nem hosszabbította meg 2010-ben indított, tavaly év végén lejáró tartós befektetési szerződését (tbsz), az értékpapíros ügyfelek csak mintegy fele, a betétekkel rendelkezők közül pedig még kevesebben döntöttek a folytatás mellett - számol be piaci szereplőktől származó adatok alapján a Világgazdaság.
Kavosz: a Széchenyi Kártyával felvehető hitel összegét 50 millió forintra emelték
KKV 2016-01-06
A Széchenyi Forgóeszközhitel kamattámogatása 2 százalékról 3 százaléka nőtt, ami egyúttal a termék árának csökkenését is jelenti. Beszámolt továbbá arról is, hogy a Széchenyi Kártya Program egy új termékkel bővül, ugyanis a múlt évben jégkárt szenvedett gazdák számára létrehoztak egy alterméket, az Agrár Széchenyi Kártya jégkár terméket.
Vámosi Nagy Szabolcs szerint javulni fog az adómorál az adózók kategorizálásával
ART 2016-01-06
Egy átlátható rendszer jön létre. Ha valaki a megbízható adózók listájára kerül, azzal egyebek mellett olyan előnyök járnak, hogy kisebb mulasztás esetén nincs bírság, valamint a bírság legfeljebb a törvényben meghatározott összeg fele lehet. A kockázatos adózóknál adóhiány megállapítása esetén viszont a késedelmi pótlék a jegybanki alapkamat ötszöröse, a bírságtétel pedig a törvényi maximum 150 százaléka is lehet.
A vállalati kutatásfejlesztés támogatására január 11-éig lehet pályázni
TÁMOGATÁSOK 2016-01-05
2016. január 11-i határnappal felfüggesztik a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatására kiírt (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívást, 2016. január 12-én 0 órától - a felfüggesztés esetleges feloldásáig - nem lehet támogatási kérelmeket benyújtani.
A számlázórendszerek bekötését tervezik a NAV-hoz.
ÁFA 2016-01-04
A kormányzat az év végéig térképezik fel annak a feltételeit, hogy a gazdasági szereplők számlázórendszereit is bekössék a NAV-hoz. Az intézkedések feltételeit az év közepére dolgozzák ki a szaktárcák. És NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban.
Varga: a versenyképesség fenntartása érdekében szükséges az adóhivatal átalakítása
ART 2016-01-04
Egy teljes hierarchikus szint, a regionális főigazgatóságok kikerültek a rendszerből, amely így kétszintűvé vált. A korábbi 79 szervezeti egységgel szemben 39-et alakítottak ki, ezzel jelentősen csökken a belső adminisztráció és felgyorsulhatnak a hivatali folyamatok. Csökken a központi irányítás mérete is, a főosztályok száma 35-ről 29-re, a vezetőké pedig 154-ről 79-re változott
Energiaadó bevallással kapcsolatos változások 2016
EGYÉB ADÓK 2016-01-02
A módosuló jogszabályi rendelkezés alapján a 2016. január hónapról benyújtandó 16J03 jelű bevallás benyújtásának feltétele a VPID szám feltüntetése.
Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alkalmazásának bejelentése
SZÁMVITEL 2016-01-01
A bejelentést az Sztv. 9/A. § (1) bekezdése szerinti vállalkozások a 16T201T jelű adatlap benyújtásával tehetik meg, a Főlapon a 2-es (Változás-bejelentés) kód megjelölésével és a 22. rovat kitöltésével. Itt van lehetőségük „U” jelzés feltüntetésével valamint az IFRS-ek alkalmazásának kezdő időpontjának megadásával a bejelentés megtételére.
Iposz: késésben vannak az uniós pályázatok
TÁMOGATÁSOK 2015-12-31
Az iparosság úgy ítéli meg, hogy késésben vannak a 2014-2020-as időszakra szóló pályázati kiírások, és az eddig megjelentek sem a mikro- és családi vállalkozásoknak szólnak - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke évértékelő nyilatkozatában.