Hírek

Június 30-ig igényelhető a mezőgazdasági biztosítás díjához a támogatás

TÁMOGATÁSOK

A földművelésügyi miniszter május 31-éről június 30-ra módosította azt a határidőt, ameddig igényelni lehet a támogatást a mezőgazdasági biztosítás díjához, az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Jogszabályváltozás - Júniustól új szabályok lépnek életbe az ekáer-szám kérésére

ART

Június 1-jétől elég lesz egy ekáer-számot kérni a fuvaroknál akkor is, ha egy feladó több helyről szállíttat, illetve egy címzett több kirakodási helyére történik a fuvar, de a részletszabályoknak is meg kell felelni - az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) működéséről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendeletnek ez a része június első napján lép hatályba.

A pénzmosás tipikus esete

ART

A nemzetközi bűnszervezet tagjai a gyanú szerint dél-amerikai kábítószer-kereskedők és cigarettacsempészek pénzét, csaknem ötmilliárd forint értékű valuta, főleg dollár és euró eredetét akarták eltüntetni. Főként szlovákiai bankokba nagy összegű készpénzt fizettek be, amelyet néhány napos pihentetés után kínai és vietnami vállalkozóknak utaltak tovább.

Már csak pár nap maradt a transzferár nyilvántartás elkészítésére

TAO

A kapcsolt vállalkozások számára május 31. a transzferár nyilvántartás elkészítésének határideje. Habár hiányosságok esetén milliós büntetésekkel lehet számolni, az érintett cégek negyede mégis sokszor késve készül el vele, és sokan a folyamatosan változó jogszabályokkal sincsenek tisztában.

Új egyezményt írt alá az EU és Svájc a pénzügyi adatok cseréjéről

ART

Az egyezmény az adóelkerülés elleni fellépés része, értelmében pedig az EU és Svájc 2018-tól automatikusan átadja egymásnak az unió és az alpesi ország területén letelepedett személyek pénzügyi számláinak adatait, hogy megakadályozzák adózatlan pénzek elrejtését akár az unióban, akár Svájcban.

Brüsszel júniusban ismerteti vállalati adózási akciótervét

TAO

Az Európai Bizottság kísérletet fog tenni az egységes konszolidált társasági adóalap ötletének feltámasztására az adóelkerülés lehetőségének mérséklése érdekében.

Személyiségi jogokat is sérthet a munkavállalók megfigyelése szakértők szerint

MUNKAJOG

A kamerás megfigyelés esetén a munkáltatónak elsősorban arra kell figyelnie, hogy az egyes kamerák látószöge csak az adatkezelés céljával összefüggő területre irányuljon. Tilos a munkavégzés megfigyelése, kivéve azon munkaállomásoknál, ahol ez munkavédelmi, vagyonvédelmi szempontok miatt indokolt, például veszélyes gépsor, laboratórium, bankfiókok

Mire figyeljünk a társasági adóbevallás benyújtásakor!

TAO

A benyújtás határideje az adóévet követő év ötödik hónap utolsó napja, a naptári év szerinti üzleti évet választók esetében ez a dátum 2015. június 1-je. Azok a nonprofit szervezetek, akik a vállalkozási tevékenységükből bevételt nem értek el, illetve tevékenységükhöz kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem számoltak el, társaságiadó-bevallást kiváltó nyilatkozatot tehetnek a TAONY jelű nyomtatványon 2015. június 1-jéig. A nyilatkozattétel pótlására nincs lehetőség, annak elmulasztása esetén a társaságiadó-bevallást be kell nyújtani.

Információk a 2015. május 31-i bevallási határidővel kapcsolatban

TAO

A bevallásokat - tekintettel arra, hogy 2015. május 31-e munkaszüneti nap - 2015. június 1-éig kell benyújtani. A társaságiadó-törvény hatálya alá tartozó adóalanyok a társaságiadó-bevallási kötelezettségüket a 1429 számú bevallás benyújtásával teljesítik.

A beszámoló elektronikus benyújtásának határideje

SZÁMVITEL

A társaságoknak az év végi zárást követően elérkezett a bevallás és beszámoló benyújtásának határideje. A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó adózóknak 2015. június 1-ig kell eleget tenniük a társaságiadó-bevallási kötelezettségüknek.

Lakásvásárláshoz kapcsolódó új illetékkedvezmény

EGYÉB ADÓK

Ha a magánszemély legkésőbb a lakásvásárlás illeték-kiszabásra történő bejelentéséig nyilatkozik arról, hogy a lakásvásárlását követő egy éven belül a másik lakástulajdonát értékesíti, és kéri, hogy az állami adóhatóság a vagyonszerzés után járó illetéket a cserét pótló vétel szabályainak alkalmazásával állapítsa meg, akkor az állami adóhatóság a vásárolt lakás forgalmi értékét megállapítja, és döntés közlése nélkül felfüggeszti az illetékkiszabási eljárást.

Új uniós pályázat jelent meg kkv-knak

TÁMOGATÁSOK

Megjelent az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

Reklámadó - Benyújtotta kormány a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosítását

EGYÉB ADÓK

A javaslat szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.

Túl magas biztosítási összeget határoz meg a törvényjavaslat a könyvvizsgálói kamara szerint

SZÁMVITEL

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara nem ért egyet a pénzügyi szolgáltatók felügyeletét szigorító, parlament előtt fekvő törvényjavaslat több pontjával, elfogadhatatlanul magasnak tartja például a természetes személyként dolgozó könyvvizsgálókra előírt 100 millió forint, illetve a könyvvizsgáló cégeknél dolgozókra előírt 500 millió forint biztosítási összeget - közölte a kamara csütörtökön.

Adótörvény 2016: csökkenő különadó, kedvezményes növekedési adóhitel

ART

Az egyes adótörvények 2016-os módosításaival kapcsolatos törvényjavaslat szerint csökken a pénzügyi szervezetek különadója, változik a befektetési alapkezelő fogalma, és életbe lép a növekedési adóhitel kedvezmény. A Deloitte a kiemelkedő fontossággal bíró egyes módosításokat az alábbiakban ismerteti.

Szigorúbb szabályokat szavazott meg az Európai Parlament az adóelkerülés és a pénzmosás ellen

ART

Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta azt az új uniós irányelvet, amelynek célja a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépés.

Ha adótartozása van - figyeljen a bankszámlájára

ART

Három hónap alatt egymillió levelet küldött az adóhivatal a hazai pénzintézeteknek, a szervezet minden alkalommal azt tudakolta, tartanak-e az adott bankban pénzt a köztartozást felhalmozó magánszemélyek - számolt be a Napi Gazdaság.

Utolsó figyelmeztetés: ma éjfélig lehet beküldeni az adóbevallást

SZJA

Szerda éjfélig lehet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat, a kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva, és a Magyar Posta is meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.

Kötelezettségszegési eljárás indult Németország ellen a fuvarozók minimálbér-szabályozása miatt

JÁRULÉKOK, TB

Aránytalan mértékben torzítja a szolgáltatáshoz és az áruk szabad mozgásához fűződő jogot az az előírás, hogy a német hatóságok minden Németországot érintő fuvar esetében a német minimálbér-szabályok dokumentált teljesítését követelik meg az út németországi szakaszán.

Kihirdették az amerikai-magyar társadalombiztosítási egyezményt

JÁRULÉKOK, TB

A társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szóló amerikai-magyar kétoldalú egyezménynek köszönhetően egyszerűsödik a másik országban való munkavállalás, és pozitív változásokat hoz az önálló vállalkozási tevékenységet végzők számára is - közölte a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég annak apropóján, hogy kihirdették a februárban aláírt egyezményt.


Vissza az előző oldalra