Hírek
A cégeknél tartanak a következő hónapoktól, de nagy részük nem számol elbocsátásokkal
KKV 2020-05-08
A cégvezetők tartanak a következő hat hónaptól, tízből heten úgy vélik ebben az időszakban tovább romlik a cégük helyzete, de csak minden tizedik jelezte azt, hogy létszámcsökkentésre készülne a következő hónapokban - közölte a Profession.hu felmérésének eredményét. A legkisebbek, az 5 millió forint alatti forgalommal rendelkező vállalkozások szenvedték meg leginkább a történteket. Minden ötödik egyéni vállalkozó jelezte: valószínűleg megszünteti működését.
Új szabályok az állami, önkormányzati helyiség- és lakásbérletekre
JOG 2020-05-07
A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró, az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakásra kötött lakásbérleti szerződés, valamint az állami vagy önkormányzati tulajdonú helyiségekre vonatkozó bérleti szerződés új pályázat kiírása nélkül a bérlő egyoldalú, a veszélyhelyzet fennállása alatt – de legkésőbb a szerződés lejártának utolsó napján – megtett írásbeli nyilatkozata alapján a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodik.
Új szabályok a külföldi mezőgazdasági idénymunkások beutazására
MUNKAJOG 2020-05-07
Az agárágazat (TEÁOR és TESZOR 01, 02 és 03) munkaerőigényének biztosítása céljából a szomszédos állam állampolgárai vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok csoportosan beutazhatnak az országba az országos rendőrfőkapitány által erre a célra kijelölt határátkelőhelyen.
NAV: az szja 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni
SZJA 2020-05-07
Az szja 1+1 százalékáról az idén is május 20-ig lehet rendelkezni, a tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján valamennyi kedvezményezett megtalálható - közölte a NAV
Mezőgazdasági termelők és feldolgozók terhére tilos egyoldalúan árat csökkenteni
KKV 2020-05-06
Mert ez tisztességtelen piaci magatartásnak minősül, amely miatt a kereskedő ellen az illetékes mezőgazdasági igazgatási szervnél eljárást lehet kezdeményezni. Ismertetjük a 180/2020. (V. 4.) Korm. rendeletet.
Őstermelői tevékenységet érintő változások
SZJA 2020-05-06
Az ideiglenes igazolványnak 2020. május 31. után történő kiállítása esetén az ideiglenes igazolvány 2020. december 31-ig igazolja, hogy a mezőgazdasági őstermelő őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult a mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezések szerinti adózásra.
Bértámogatás-igénylési helyzetkép - május 5-i állapot
TÁMOGATÁSOK 2020-05-05
Eddig már mintegy 31 ezer munkavállalónak segítettek, és majdnem 2000 cég pályázott a kormány gazdaságvédelmi akciótervében elindított bértámogatásra - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A GDPR-tól eltérő adatvédelmi szabályokat állapított meg a 179/2020. Korm. rendelet
JOG 2020-05-05
A rendelet nem tartalmaz különösebben szofisztikált rendelkezéseket a személyi hatályát illetően. Így a munkavállalóikat a koronavirus miatt kérdőivező munkáltatókra, ügyfelek, látogatók ilyen adatait kezelő gazdálkodó szervezetkre is kiterjed. Az alapvető címzetti állami szerveken túl.
Egyes munkavédelmi, tűzvédelmi kötelezettségek változása a veszélyhelyzet ideje alatt
KKV 2020-05-05
Elhalaszthatók egyes munkavédelmi célú időszakos felülvizsgálatok. Kezelői jogosítványok orvosi érvényessége meghosszabbodik. A veszélyhelyzet ideje alatt nem kell végrehajtani a tűzoltó készülékek, beépített tűzjelző berendezések időszakos felülvizsgálatát, karbantartását. De…Anyagunkat előfizetőink szabadon - szerzői jogi kötöttségek nélkül -felhasználhatják munkatársaik és ügyfeleik tájékoztatására, ezért word formátumban is letölthetik a https://www.onadozo.hu/segedletek/ menüből.
1 százalékos felajánlás a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szervezeteknek
SZJA 2020-05-04
A rendelkező nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi, így az a magánszemély, aki adóbevallást ad, a nyomtatvány megfelelő lapjának (a 19SZJA jelű bevallás EGYSZA lapja) kitöltésével rendelkezhet. Aki pedig a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó tárhellyel rendelkezik, az szja 1+1 százalékáról a legegyszerűbben online módon tud rendelkezni.
Fékezzük meg együtt a lánctartozások tömeges kialakulását!
KKV 2020-05-03
Az OPTEN a magyar piacon elsőként reagálva a piaci hatásokra, azonnal frissítette csődkockázati modelljét! ★ Minimalizálható a vállalkozásuk üzleti kockázata ★ Naprakész, folyamatosan frissülő információkat biztosít. ★ Kockázati index és besorolás mutatók felmérik a fizetésképtelenség valószínűségét. ★ Hatékony támogatást nyújt a döntés-előkészítéshez. www.opten.hu
Ki hogyan működhet vidéken és Budapesten 2020 május 4-étől?
KKV 2020-05-03
Nehéz már követni, hogy egy ki, hol, hogyan és meddig működhet, tarthat nyitva – ezért a vállalkozások részére összefoglaljuk az erre vonatkozó szabályokat az alábbi részletezésben: Kis- és nagykereskedelmi üzletek ★ Vendéglátás ★ Szolgáltatások ★ Rendezvények ★ Egyes intézmények látogatási tilalma. Anyagunkat előfizetőink szabadon felhasználhatják munkatársaik és ügyfeleik tájékoztatására, ezért word formátumban is letölthetik a https://www.onadozo.hu/segedletek/ menüből.
A fejlesztési tartalék az adózás előtti nyereség teljes összegéig terjedhet – már 2019. évre is
TAO 2020-05-03
A rendelet eltérést enged az 50%-os szabálytól, az új fejlesztési tartalék szabályokat a társasági adó alanyai választásuk szerint már a 2019-es adóvére is alkalmazhatják, akkor is, ha már benyújtották a társasági adóbevallást, vagy a számviteli beszámolót.
Jogviszony-stratégia könyvelőknek, adótanácsadóknak
JÁRULÉKOK, TB 2020-05-03
Szörényi Marianna A Jogviszony-stratégia című könyve elsősorban könyvelőknek, bérszámfejtőknek és adótanácsadóknak íródott, érthetően és gyakorlatiasan mutatja be az ügyvezető jogviszonyának helyes besorolását, az optimalizálás módját és menetét. https://jogviszonystrategia.hu/?m=onadozo
SZÉP kártya változások – a keretösszeg nő, a szocho csökken
SZJA 2020-05-03
A 140/2020 (IV.21.) Korm. rendeletben kihirdették a béren kívüli juttatással, azaz a SZÉP kártyával kapcsolatos módosításokat. Az alábbi cikkben összefoglaltuk a részletszabályokat.
Már több mint 500 cég kérvényezte a munkahelyvédelmi bértámogatást
MUNKAJOG 2020-05-02
A munkahelyvédelmi bértámogatási program esetén egyelőre a kis- és középvállalkozások a legaktívabbak, de már nagyvállalatok is jelezték érdeklődésüket a támogatás iránt. Az igénylések elbírálását a kormányhivatalok a lehető leggyorsabban elvégzik, így akik áprilisban benyújtották kérelmüket, akár már májusban kaphatnak támogatást - közölte az ITM
A NAV megkezdte az szja-tervezetek postázását
SZJA 2020-05-01
Akik egyetértenek a postán kapott tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot nem kaptak, nem kell tenniük semmit, a tervezetből automatikusan bevallás lesz. Aki nem ért egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 19SZJA bevallást kell benyújtania 2020. május 20-áig, mivel a papíralapú tervezet adatait nem lehet módosítani.
Újabb pályázati lehetőség a gazdák termelői csoportjai részére
TÁMOGATÁSOK 2020-05-01
A felhívás kedvezményezettjei a vissza nem térítendő támogatást az elismerést követő 5 éven keresztül vehetik igénybe, a termékeik értékesítése alapján számított átalányösszeg formájában. A támogatás maximum összege termelői csoportonként évente 100 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
Fejlesztési tartalék- és további adókönnyítések a Parlamentnek benyújtott adócsomagban
TAO 2020-04-29
Ugyan a beszámoló leadásának határidejét szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány, de ezzel együtt már sok cég dolgozik a tavalyi év számviteli lezárásán. Ezért annak érdekében, hogy a kedvező szabályt a lehető legegyszerűbben lehessen alkalmazni már a 2019-es adóévre, a törvényjavaslat mellett hamarosan megjelenik a fejlesztési tartalék szabályait módosító kormányrendelet is
ITM közlemény a bértámogatás hatályba lépett új szabályairól
TÁMOGATÁSOK 2020-04-29
A https://www.munka.hu/ weboldalon elérhető az új, módosított, egyoldalas formanyomtatvány, amelyet a munkavállalónak és a munkáltatónak közösen kell kitöltenie. Az új kérelem segítségével egyszerűen kérvényezhető a támogatás. A módosításokat a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, ugyanakkor az ügyintézési határidő a rendelet hatálybalépésének napjával újrakezdődik