Hírek

Webáruház adóellenőrzése - próbavásárlással

ART

A vállalkozás külföldről vásárolt egyebek között édességet és kávét, majd egy webáruházon keresztül kínálta az árut, ám jövedelmet alig vallott be. A NAV munkatársai próbavásárlást tartottak, majd vizsgálatot indítottak, amelynek során ellenőrizték a cég telephelyét.

Áfa: Folyamatosan figyelni kell az üzleti kapcsolatokra!

ÁFA

Nem elég a kapcsolatfelvételre figyelni az új üzleti partnereknél, folyamatosan figyelni kell a kapcsolat fenntartása alatt is. A Deloitte szakértői összegyűjtötték azokat az adóhatóság által is figyelembe vett, látszólag egyértelmű tényezőket, amelyeket szem előtt kell tartani egy üzleti kapcsolat fenntartásakor.

Augusztustól 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete és élelmiszerre is felhasználható lesz

SZJA

A kormány döntése értelmében 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók a jelenlegi kereten felül a SZÉP-kártyára egyszeri legfeljebb 200 ezer forintos többlet összeget utalhatnak dolgozóiknak.

Támogatásra pályázhatnak falusi civil szervezetek

TÁMOGATÁSOK

A pályázatokat keddtől augusztus 31-ig lehet benyújtani, ingatlanvásárlásra vagy meglévő ingatlanok korszerűsítésére, valamint gépjárműbeszerzésre legfeljebb hétmillió forintot, eszközök vásárlására, valamint rendezvények, programok támogatására maximum kétmillió forintot lehet igényelni.

Végleg megszűnt a kifizetőt terhelő ekho

EGYÉB ADÓK

2022. szeptember 1-jétől a kifizetőnek már nem kellett 13 százalék ekhót fizetnie az ekhoalap után - az egyes egyszerűsített közteherviselést lehetővé tévő rendelkezések alkalmazásáról szóló 297/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése alapján. Ezt a szabályt az Ekho tv. 4.§/3/ bekezdése hatályon kívűl helyezésével véglegesítette 2023. augusztus 1. napjától a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény 34.§-a.

Globális minimumadó – az új értelmezés a korábbi hiányosságok elismerését jelentené?

TAO

Az OECD 2021 decemberében hozta nyilvánosságra a globális minimumadóra vonatkozó szabályokat. Ezt követően mind gazdasági szereplők, mind adótanácsadók részéről rengeteg értelmezési kérdés merült és merül fel folyamatosan. Az OECD most újabb értelmezéssel kísérli meg a jogbizonytalanság eloszlatását. Ez vajon az eredeti szabályalkotás hiányosságainak elismerését jelenti? Az amerikai cégek haladékot kapnak a 15 százalékos minimumadó megfizetése alól? Ezeket a kérdéseket járják körbe a Deloitte szakemberei.

Kedvező évközi változások a mezőgazdasági őstermelők adózásában

SZJA

2023. július 15-től a mezőgazdasági őstermelő a tevékenységéhez használt eszközök értékesítéséből származó bevételt az igazolt költségeken és az értékcsökkenési leíráson túl – bizonyos feltételekkel – a vásárolt tárgyi eszközök beruházási költségeivel is csökkentheti. A kedvező szabályok a 2022. január 1. után eladott eszközökre is vonatkoznak.

Kikerülés a kisvállalati adó hatálya alól

EGYÉB ADÓK

A kisvállalati adó szerinti adóalanyiság főszabály szerint azon adóév utolsó napjáig áll fenn, amely adóévben az adóalany az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, elektronikusan bejelenti NAV-hoz, hogy adókötelezettségeit nem a kisvállalati adó szabályai szerint teljesíti.

A kifizetői adóelőleg-levonás szabályai

SZJA

Ha a magánszemély összevont adóalapba tartozó bevétele kifizetőtől származik, akkor – fő szabály szerint – az adóelőleget a kifizetőnek kell megállapítani és levonni akkor is, ha a kifizetés számla alapján történik. A kifizető a magánszemély költségnyilatkozata szerint állapítja meg az adóelőleg alapjául szolgáló jövedelmet.

Az EPR-rel változtak a termékdíjszabályok is

EGYÉB ADÓK

Az új kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) és koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetésével 2023. július 1-jén változtak a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó szabályok is. Ettől az időponttól bizonyos termékek után a környezetvédelmi termékdíj mellett az EPR-kötelezettségeket is teljesíteni kell.

Nonprofit szervezetek áfaalanyisága

ÁFA

A nonprofit szervezetek, mint jogképes szervezetek akkor áfaalanyok, ha saját nevük alatt gazdasági tevékenységet folytatnak, tekintet nélkül annak helyére, céljára és eredményére. Gazdasági tevékenység a nonprofit szervezetek által üzletszerűen, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel folytatott tevékenység, ha az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és azt a nonprofit szervezetek független formában – azaz a saját nevükben, illetve nevük alatt – végzik.

Klasszikus áfacsalás reklámszámlákkal

ÁFA

A kapcsolt vállalkozásoknál elrendelt ellenőrzésekből kiderült, hogy az összesen több mint négymilliárd forint értékű szolgáltatás áfáját - amit az adózó visszaigényelt - a számlakibocsátó nem fizette be a költségvetésbe. A négymilliárdos szolgáltatás egyébként húsz, 3-3 perces, összesen néhány százezer forintot érő videó megvételében merült ki.

Társaságok tulajdonában álló járművekre vonatkozó szabályok

TAO

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény hatálya alá tartozó adózó a járművek bekerülési értékét (beszerzési árát) a tárgyi eszközökre vonatkozó általános szabályok szerint számolhatja el.

Meghirdették a Vállalkozó Start II programot

TÁMOGATÁSOK

18 és 64 év közötti magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek és ezekben nem töltenek be vezető tisztséget. Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak

Nébih: Július 31-ig fizethető be az élelmiszerlánc felügyeleti díj első részlete

EGYÉB ADÓK

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetésére kötelezettek számára a 2023-as évre vonatkozó első részlet fizetési határideje július 31. A tavalyi évtől ez az ügyintézés már online, a hivatal ügyfélprofil rendszerében (ÜPR) is elvégezhető.

Hogyan választanak ki egy webáruházat adóellenőrzésre?

ART

A külföldi webáruházak célzott vizsgálatára létrejött Elektronikus Kereskedelem Ellenőrzési Osztály előzetes kockázatelemzés és a futárszolgálatok adatai alapján rendelte el a vizsgálatot

Az autópályamatrica-elszámolása

SZJA

Az autópálya-matrica vásárlására fordított kiadásból a magánszemély saját (vagy bérelt) személygépkocsijának hivatali, üzleti használatakor a matrica érvényességi időszakában – útnyilvántartással alátámasztott tételes kimutatás alapján, a díjköteles útszakaszon hivatali, üzleti célból megtett utakra – számolhat el költséget.

Meddig folytathat átalányadózást az egyéni vállalkozó?

SZJA

Az átalányadózás szabályai addig alkalmazhatók, amíg az adóévben az egyéni vállalkozó vállalkozói bevétele az éves minimálbér tízszeresét, azaz a 27 840 000 forintot, a kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet végző59 egyéni vállalkozó bevétele az éves minimálbér ötvenszeresét, azaz a 139 200 000 forintot nem haladja meg.

Iskolaszövetkezet tagjaként végzett munka

JÁRULÉKOK, TB

A diák az iskolaszövetkezet tagjaként a Tbj. szabályai szerint nem biztosított – 25. életévének betöltéséig a tanulói, hallgatói jogviszonya szünetelésének5 (halasztás) időtartama alatt sem – ezért az így végzett munkájáért kapott keresete után járulékot sem kell fizetnie

Magasabb összegű családi kedvezmény a beteg gyermek után

SZJA

2023-tól a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után a családi kedvezmény havonta 66 670 forinttal magasabb összegben vehető igénybe, így az említett gyermekek után az eddigi kedvezmény összege adóba átszámítva 10 ezer forinttal emelkedik.


Vissza az előző oldalra