Hírek

Kevesebb NAV vizsgálat, nagyobb hatékonyság – az adóhatóság mérlege

AIR

A közelmúltban jelent meg a NAV már szokásosnak mondható évkönyve, amely összefoglalja az adóhatóság elmúlt évben végzett tevékenységét. A sok-sok statisztikát böngészve az a kép rajzolódik ki, hogy az elmúlt években nőtt a NAV ellenőrzéseinek hatékonysága. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemezte a beszámolót.

Új kata- vagyis kata utáni kalkulátor egyéni vállalkozóknak az adóhivataltól

EGYÉB ADÓK

A NAV honlapján közzétett kalkulátorral az éves vállalkozói bevétel összegének megadása alapján egyszerűen kiszámítható az szja törvény szerinti átalányadó illetve a vállalkozói szja szerinti adózás alkalmazása esetén fizetendő közterhek (szja, járulék, szociális hozzájárulási adó, helyi iparűzési adó) összege.

Szakértők a kata utáni adózási lehetőségekről

EGYÉB ADÓK

Több lehetőségük is van azoknak a vállalkozóknak, akik szeptember 1-jétől már nem jogosultak a kisadózó vállalkozások tételes adójára; a törvénymódosítás több százezer hazai kisvállalkozó és -vállalkozás működését érinti - közölte az OTP Bank és a Bookkeepie

Könyvelőhiányt okoz a kata megszűnése

KKV

A közel 450 ezer katás közül 40-120 ezren lehetnek, akik az átalakított adónemben maradhatnak a Minősített Könyvelők Egyesületének elsődleges adatai szerint. Sok egyéni vállalkozó nehéz helyzetbe kerül, és nem csak az adó emelkedése miatt. A megnövekedett adminisztrációs terhek elvégzéséhez egyszerűen nincsen elegendő könyvelő az eleve szakemberhiánnyal küzdő szakmában. 

Az import egyablakos rendszer alkalmazhatósága az import azonosítószám megadásának hiányában

ÁFA

Import távértékesítést illetően az adóalanynak az Áfa tv. XIX/B. fejezetében foglaltaknak megfelelően lehetősége van az import egyablakos rendszerben (a továbbiakban: IOSS) eleget tenni az adókötelezettségeinek, ha az erre irányuló szándékát az állami adóhatósághoz bejelentette (regisztráció).

Az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelése

SZJA

Egy átmeneti megoldás viharok idejére. Az egyéni vállalkozó a tevékenységét főszabály szerint legalább egy hónapig és legfeljebb három évig szüneteltetheti.

Kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó tb. jogállása

JÁRULÉKOK, TB

Kiegészítő tevékenységet folytat az a társas vállalkozó, aki vállalkozói tevékenységét saját jogú nyugdíjasként folytatja, továbbá az az özvegyi nyugdíjban részesülő személy, aki a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte és társas vállalkozónak minősül akkor is, ha a saját jogú, vagy a hozzátartozói nyugellátása szünetel. A kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó nem biztosított.

Kata utáni adózási módok összehasonlító kalkulátora

EGYÉB ADÓK

A katázásról való áttérés adótervezést igényel. Jelenleg százezrek érdeklődnek a hiteles adószámítások iránt. Számukra jelent a FairConto Zrt. ingyenes adókalkulátora szakszerű, részletekbe menő megoldást.

A kata változásokra: Cégmegszüntetési segédlet Bt-k, Kkt-k egyszerűsített végelszámolásához

KKV

Kiadványunk segítségével egyszerűen, gyorsan, olcsón és önállóan - ügyvédi közreműködés nélkül is - megszüntetheti bt-jét, kft-jét. Forgatókönyv, iratminták, adózási buktatók, illetékszabályok - a 2022-es szabályok szerint! Megrendelés: Önadózó Webáruház! https://www.onadozo.hu/webaruhaz/e-konyvek-5/cegmegszuntetesi-segedlet-az-egyszerusitett-vegelszamolas-kezikonyve-es-iratmintai-283

A másodfoglalkozású egyéni vállalkozó járulékfizetése

JÁRULÉKOK, TB

Nincsenek kata alternatívák. Kata után csak terhesebb adózási formák vannak - meg a feketefoglalkoztatás. A másodállású átalányadózó egyéni vállalkozónak akkor nem kell járulékot fizetnie, ha az átalányban megállapított jövedelme 2022-ben nem haladja meg az 1 200 000 forintot.

Megújult a NAV Infóvonala

ART

Az adóhatóság tájékoztatása szerint az általános, konkrét ügyhöz nem kapcsolódó tájékoztatás az Infóvonal 1-es menüpontjában, az egyedi telefonos ügyintézést is lehetővé tévő szolgáltatás (korábban ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszer) pedig a 2. menüpontban érhető el.

Agrárminisztérium: új, rendkívüli támogatást igényelhetnek a baromfi- és kocatartók

TÁMOGATÁSOK

A támogatás kocáknál az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. április 30-áig bejelentett állategyedek, baromfinál a 2022. február 24-e és április 30-a között vágóhídra vagy exportra szállított állatlétszám után igényelhető

Hogyan kell fizetni a rezsit augusztustól?

TÁMOGATÁSOK

Egy átlagfogyasztó ma havonta 7750 forintot fizet az áramért, ez a rezsicsökkentés nélkül 50 833 forint lenne. Az átlagos gázfogyasztás havi díja most 15 833 forint, ez a rezsicsökkentés nélkül 131 444 forint lenne.  Az új szabály augusztus elsejétől lép életbe, ezt követően is az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák - közölte a kormány.hu

AM: Még július 19-éig pályázható a méh állatjóléti támogatás

TÁMOGATÁSOK

Eddig csaknem 2900 méhész élt azzal az Agrárminisztérium által kiírt pályázati lehetőséggel, amely segíteni kívánja a méhészeti ágazat hatékonyságának növelését, az állatjóléti feltételek javítását, és ezen keresztül a méhegészségügyi problémák megelőzését. A támogatási kérelmeket a méhészek még 2022. július 19-ig nyújthatják be.

Kata változások: ezekre a könyvekre lehet, hogy szüksége lesz

EGYÉB ADÓK

Az átalányadózás új szabályai 2022 című könyv kapcsán azt tudjuk mondani, hogy az átalányadó korántsem nem tudja pótolni a katát - de most már kijelenthetjük, egyéni vállalkozóknak nincs nagyon más, mint az átalányadó, vagy a vállalkozói szja. Így ajánljuk az átalányadós könyvet ● A másik kiadványunkra lehet, hogy betéti társaságoknak lesz szükségük. A cégmegszüntetési segédlettel önállóan, egyszerűen és olcsón végigvihető a megszüntetés folyamata. További információk az Önadózó Webáruházban

A biztosított egyéni vállalkozó által érvényesíthető családi járulékkedvezmény

JÁRULÉKOK, TB

A biztosított egyéni vállalkozó a társadalombiztosítási ellátások és a munkaerőpiaci célok fedezetére 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot fizet

Elfogadták a kata törvény módosítását

EGYÉB ADÓK

Az eddiginél magasabb, 18 millió forintos bevételi értékhatárig alkalmazható a jövőben a kisadózó vállalkozók tételes adója, vagyis a kata, amelynek módosításáról 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett szavazott a Ház, kivételes eljárásban.

Könyvelők: megdöbbentő és elfogadhatatlan a kata módosítása! 

EGYÉB ADÓK

A törvényjavaslat szerint a katások, a taxisokon kívül, csak magánszemélyeknek és őstermelőknek nyújthatnak szolgáltatást, értékesíthetnek terméket. Ugyanis ha kifizetőtől, vagyis például cégtől, egyéni vállalkozótól, költségvetési szervtől kapnak bevételt, akkor azonnal megszűnik a KATA-alanyiságuk.

Mi lesz, ha tényleg megszűnik az amerikai-magyar adóegyezmény?

SZJA

Az Egyesült Államok 2022. július 8-án értesítette Magyarországot, hogy egyoldalúan felmondja a két ország között 1979-ben megkötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. Az egyezmény ténylegesen csak másfél év múlva szűnik meg, addig pedig még bőven van idő arra, hogy a felek találjanak valamilyen konstruktív megoldást. Mégis érdekes megnézni, hogy mi történne, ha tényleg megszűnne a két ország közötti adóegyezmény. Czoboly Gergely, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segít a válaszokkal.

Kamatráfordítás levonása tőkefinanszírozás után? Különleges adóalapcsökkentési lehetőség jelenhet meg a társasági adóban

TAO

Az Európai Bizottság nemrég publikált irányelv-tervezetének értelmében a tagállamoknak lehetőséget kellene biztosítaniuk a társasági adó rendszereikben arra, hogy az adózók egy vélelmezett kamatráfordítással csökkentsék adóalapjukat abban az esetben, ha kölcsönfinanszírozás helyett tőkejuttatásban részesülnek.


Vissza az előző oldalra