Hírek

Agrárgazdasági kamara: megkezdődött az őstermelői igazolványok cseréje

SZJA

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyeket a jövőben is a falugazdászok intézik, ezért őket kell mielőbb felkeresni ez ügyben. A most hatályba lépett kormányrendelet célja az is, hogy a vásárlók egyértelműen azonosítani tudják az érvényes igazolvánnyal rendelkező, valós őstermelőket.

Azok is választhatják a bevallási nyilatkozatot, akiktől a munkáltató szakszervezeti tagdíjat vont l

ART

Az egyéni adózók az idei évtől kérhetik, hogy helyettük a NAV készítse el az szja-bevallást, amit a bevallási nyilatkozattal lehet kezdeményezni február 1-jéig. Több munkáltató visszautasította, hogy befogadja munkavállalói bevallási nyilatkozat választására vonatkozó igényét, arra hivatkozva, hogy tőle szakszervezeti tagdíjat vont le. A NAV szerint ez nem zárja ki ennek a bevallási formának a választását.

NAV: a katás jövedelem után nem lehet rendelkező nyilatkozatot tenni

EGYÉB ADÓK

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók katás jövedelmükkel kapcsolatban nem tehetnek rendelkező nyilatkozatot, más esetben - például, ha a kisadózó egyéni vállalkozó munkaviszonnyal is rendelkezik - azonban igen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Bővült a gyed extra

JÁRULÉKOK, TB

Bővült január elsejétől a gyed extra, már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól.

Még nem késő lépéseket tenni a

ART

Több olyan feltétel is van a listán, amelyek a minősítés időpontjában fennálló állapothoz kötődnek, így esetükben még érdemes lépéseket tenni a megfelelés érdekében. Március végéig célszerű beszerezni a nemleges adóigazolásokat és rendbe tenni az adófolyószámlát. A NAV ugyanis nem állíthat ki nemleges adóigazolást, ha hiányzó vagy feldolgozatlan bevallást, hiányzó bejelentést, esetleg bármely adónemen adótartozást tart nyilván (esetleg téves adatok, le nem könyvelt befizetések/átvezetések, stb. alapján).

Megjelent az adóhatóság Uber-sofőrök számára készült tájékoztatója

SZJA

Aki ilyen tevékenységet végez, szolgáltatása üzletszerűsége miatt áfaalany, ezért adózóként be kell jelentkeznie az adóhatósághoz, amely adószámot állapít meg számára. A bejelentkezés elmulasztását, illetve a gazdasági tevékenység adószám nélküli folytatását szankcionálhatja a NAV.

Az Év Könyvelője 2015-ben: Mátyás Csaba

SZÁMVITEL

Kérdés: Szerinted milyen egy jó könyvelő? Válasz: "Mindenképpen alázatos, egyrészt a szakma iránt, másrészt az ügyfelek iránt. Továbbá magabiztos a tudásában. Azaz magabiztosan tudja, hogy hova nyúljon, ha keres valamit és magabiztosan kezeli azt a rengeteg forrást, ami most már az internet segítségével elérhető. Az alázatosság alatt pedig azt értem, hogy nem feltétlenül odáig olvassa a jogszabályt, amíg neki jó, vagy amíg a munkaidő tart, hanem egészen addig, amíg az ügyfele számára a lehető legjobb megoldást tudja javasolni. Fontos szempont még, hogy a könyvelőknek szem előtt kell tartani, – a számviteli törvény preambulumában megfogalmazott célt, – hogy olyan beszámolókat alkossunk, amelyek kikerülve a piaci szereplők elé valóban a legvalósághűbb és a legmegbízhatóbb képet nyújtják az általunk könyvelt gazdálkodóról."

Bizonytalan az adózói minősítés hatása az adóalanyok viselkedésére

ART

2016-tól megkezdődik az adózók minősítése, megbízható vagy kockázatos adóalanyokká válhatnak, akik megfelelnek a kidolgozott feltételeknek. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója jó kezdeményezésnek tartja ezt a különbségtételt, mert ez lehetővé teszi, hogy ne büntessék egyformán a vétlenül hibázó adózókat és a csalókat. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy a jelen formában nem biztos, hogy az intézkedés kiváltja a várt hatást, mivel a minősített adózói körbe való bekerülés valószínűsége nagyon alacsony, így motiváló vagy visszatartó ereje is kicsi.

NGM: meghozták az első támogatási döntéseket a kkv-k kapacitásbővítő beruházásainak felhívásánál

TÁMOGATÁSOK

109 újabb vállalatnak ítéltek meg támogatást összesen 15,6 milliárd forint értékben a rendkívül népszerű Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázati felhívás keretében. A támogatással lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.

Esettanulmány támogatási csalásról - kutatás-fejlesztés

TÁMOGATÁSOK

A cég a pályázat szerint egy vidéki telephelyen végezte volna kutatás-fejlesztési tevékenységét, amelynek céljaként azt jelölte meg, hogy továbbfejleszt egy elsősorban kutyáknak kialakított "hidroterápiás futópadot". A fejlesztés lényege a kutyák rehabilitációján kívül a megelőzés, életminőségük javítása, egészségmegőrzés és fittségük fenntartása volt. A vidéki telephely, amelyet helyszínként megadott, még közművekkel sem rendelkezett, ott nem lehetett megvalósítani a projektet.

Január 1-től kezdődhet a munkaidőkeret

MUNKAJOG

Ugyan a munkaidőkeret bármely naptári napon kezdődhet, a munkáltató praktikus okból választhatja erre 2016. első napját. Fontos tudnunk, hogyan számoljuk a keretbe tartozó munkaórákat.

A munkáltatói adómegállapítás

SZJA

A magánszemély az adóévet követő január 31-ig, 2016-ban február 1-ig adhatja le az ’NY29 nyilatkozatot, amelyben kéri a 2015. évi személyi jövedelemadójának munkáltatói megállapítását.Amennyiben a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, - és a munkáltató egyébként azt vállalná – ezt is közölnie kell a munkáltatójával az ’NY30-as nyilatkozat leadásával.

Közzétette a NAV az 5 százalékos áfa alá tartozó sertés tőkehúsokat

ÁFA

Az eddigi 27 százalék helyett 5 százalékos áfakörbe tartozik többek között az egész- vagy félsertés, comb, lapocka és ezek részei, elülső részek, tarja, karaj és részei, oldalas, dagadó és részei, sertésszalonna húsréteggel, és a csontos lábszárhús, fej elülső rész kicsontozott húsa.

Az szja-bevallás legegyszerűbb módja az új bevallási nyilatkozat kitöltése

SZJA

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásának legegyszerűbb módja, ha a munkavállaló felhatalmazza az adóhatóságot a bevallás elkészítésére a február elsejéig benyújtható új bevallási nyilatkozat kitöltésével - hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár kedden Budapesten.

A kamatjövedelem adózásához kapcsolódó átmeneti szabály

SZJA

Ha a kamatjövedelem juttatását megalapozó időszak 2016. január 1-je előtt kezdődött, de a jövedelem megszerzésének időpontja a 2016. január 1-jével kezdődő időszakra esik, a 15 százalékos mértéket csak a 2016. január 1-jétől megszolgált kamatjövedelemre lehet alkalmazni.

NGM: a társadalmi célú, illetve a startup vállalkozásokat támogató új pályázatok jelennek meg

TÁMOGATÁSOK

A társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint az infokommunikációs és távközlési startup vállalkozások piacra lépését segítő szakértői hálózat kialakításának támogatására jelenik meg két pályázati felhívás hétfőn a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, együttesen 3,8 milliárd forint keretösszeggel

Digitalizálják a bírósági eljárásokat

JOG

A Cégbíróság után minden hazai bíróságon kötelező lesz nyártól az elektronikus kapcsolattartás, vagyis az e-per. 2016. július 1-től a polgári ügyekben eljáró ügyvédeknek és ügyfeleknek a beadványokat és azok mellékleteit legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva kell megküldeni a bíróságok részére.

Február 1-jéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni

ART

Február 1-jéig választhatják a személyi jövedelemadó (szja) bevallás új formáját az erre jogosult magánszemélyek, vagyis kérhetik, hogy az adóhatóság készítse el helyettük a bevallást. Aki nem felel meg a bevallási nyilatkozat feltételeinek, a többi, már ismert bevallási mód valamelyikét alkalmazhatja.

A járulékigazolásról

ART

A foglalkoztató a jövedelemigazoláshoz csatoltan a tárgyévet követő év január 31. napjáig (2015. évre vonatkozóan 2016. február 1-ig) köteles a nyilvántartás adataival egyező az alábbi adatokat tartalmazó igazolást kiadni a biztosított részére:

Az újévi javadalmazási- és juttatási szabályzatok kiadása

MUNKAJOG

A 2016-ra járó, az Mt-ben és kollektív szerződésben nem szabályozott különböző jogcímű díjazásokat, juttatásokat – mint például a prémium, a jutalom, a nyereségrészesedés vagy a cafeteria - rendszerbe tartozó egyes juttatásokat – egyoldalú kötelezettségvállalásként célszerű a munkáltatónak megállapítania.


Vissza az előző oldalra