Hírek
Évente 60 milliárd fordítható a mezőgazdaságban termeléshez kötött támogatásokra
TÁMOGATÁSOK 2014-09-12
Jövő évtől 2020-ig évente 60 milliárd forint fordítható meghatározott növények termelésére, kertészeti ágazatok és a fehérjenövények termesztésének támogatására - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Bábolnán, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének konferenciáján.
NAV célkeresztben a budapesti vendéglátók
ART 2014-09-12
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 200 vendéglátóhelyet ellenőrzött Budapest belvárosában, az ellenőrzések 35 százalékában állapított meg jogsértést; két éttermet és egy kávézót várhatóan be is zárnak, mert rövid időn belül kétszer is kiderült, hogy bevételeiket eltitkolják - közölte a hivatal csütörtökön.
Iposz: a kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban
KKV 2014-09-11
A hazai kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban, a munkahelyteremtésben, a szakképzésben és az adóbevételek megteremtésében - mondta Németh László, az Ipartestületek Országok Szövetsége (Iposz) elnöke csütörtökön a Magyar Kézművesség Napja ünnepségen Budapesten.
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység az MNB gyakorlatában
JOG 2014-09-11
A jegybank szerdai tájékoztatása szerint piacfelügyeleti eljárás keretében megállapították, hogy a Meritum Hungary Pénzügyi Zrt. óvadéknyújtási szolgáltatás során 467 természetes személynek engedély nélkül nyújtott pénzkölcsönt. A társaság az általa kötött megállapodásokban arra vállalt kötelezettséget, hogy határozott időre készpénzóvadékot helyez el egy fogyasztási kölcsönt nyújtó pénzintézetnél az adósok helyett, akik ennek fejében havonta óvadéki díjat kötelesek fizetni a Meritumnak. Nem lett volna szabad.
A BKIK az adóellenőrzésből adódó többletterhek megtérítését javasolja
ART 2014-09-10
A BKIK tájékoztatása szerint a törvényesen működő vállalkozásoktól az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a hozzájuk a hivatal sorozatos, visszatérő ellenőrzési gyakorlata miatt, az ellenőrzések jelentős adminisztrációs többletköltséget, esetenként bevételkiesést jelentenek a jogkövető adófizetőként működő vállalkozásoknak.
Kevesebb az exportképes kkv-k száma a statisztikában kimutatottnál
KKV 2014-09-10
A hivatalos statisztika szerint az a kkv minősül exportképesnek, amelyik már néhány éve működik és az árbevétele százmilliós nagyságrendű. Ebből mintegy 4 ezer van Magyarországon, de a valóban exportképes kkv-k száma ettől kevesebb, mivel az előbbi mutatók mellett szükséges a megfelelő menedzsment is, amelynek a minőségére nincs adat
A munkaadók 80 százaléka nem tervez létszámváltoztatást
MUNKAJOG 2014-09-10
Bővülés azokban az ágazatokban várható, amelyeket leginkább a közepes- és nagy, multinacionális cégek uralnak és alapvetően exportra termelnek. A multinacionális cégek várakozásait sokkal inkább a rendelésállomány befolyásolja, mint a magyarországi munkaerő-piaci trendek, ezzel szemben a kis- és mikrovállalkozások jobban függenek a hazai környezettől.
EGYÉB ADÓK 2014-09-09
A katás vállalkozások sokszor hiányosan jelentik be a változást. Ezek a mulasztások befolyásolják a fizetési kötelezettségüket is, ezért a leggyakrabban előforduló hibákra hívjuk fel a figyelmet.
Be kell jelenteni a külföldi munkát
JÁRULÉKOK, TB 2014-09-08
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény alapján a magyar állampolgár köteles a külföldön, illetve a nemzetközi szervezet szociális biztonsági rendszerében létrejött biztosítását és annak megszűnését 15 napon belül bejelenteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.
A Magyar Iparszövetség támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét
KKV 2014-09-07
Kedvezőnek tartják, hogy a 2014-2020 közötti időszakban rendelkezésre álló több mint 7400 milliárd forint támogatási összeg 60 százalék gazdaságfejlesztésre fordítható, ezen belül mintegy 16 százalék kkv-k fejlesztésére, további 16 százalék foglalkoztatás-bővítésre, 9 százalék kutatás-fejlesztési tevékenységre lesz elkülönítve.
Fedezeti ingatlant elajándékozni az ellenőrzés alatt lehet-e?
ART 2014-09-05
Egy ellenőrzési eljárás során az adóellenőrök adóhiányt, ehhez kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot állapítottak meg egy adózónál, aki az ellenőrzési eljárás alatt ajándékozási szerződést kötött a lányával nagy értékű ingatlanára. Ezen szerződést támadta meg a NAV a bíróság előtt, sikerrel.
Pénztárgépek - Minden évben ellenőrizni kell az online kasszákat
ÁFA 2014-09-04
Minden meghibásodást azonnal jelenteni kell a szerviznek, amely visszaigazolja azt. A szakembereknek öt napon belül meg kell kísérelniük a javítást, majd annak eredményét a naplóban rögzíteni. A gépet csak NAV-engedéllyel rendelkező műszerész szerelheti. Ha a kassza javítható, az újabb üzembe helyezéskor a kiesés idején keletkezett bevételt be kell vinni a gépbe.
Az NGM szerint egyértelmű a reklámadótörvény
EGYÉB ADÓK 2014-09-04
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint "az igazságosabb közteherviselés miatt bevezetett" reklámadótörvény világos, rövid és egyszerű, a szabályokat csak nagy nehézségek árán lehet félremagyarázni; a reklám közzététele adóköteles, ha a közzététel a törvényben meghatározott platformon valósul meg, adót 500 millió forint feletti reklámbevétel után kell fizetni.
A megszakított nyugtákat is látja a NAV
ÁFA 2014-09-03
Az online pénztárgépek üzembe helyezésével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem csupán a szabályosan kiállított bizonylatokról kap információt, hanem egyéb jelenségekről is, amelyek akár helyszíni ellenőrzést is indokolhatnak. A megszakítás lehet indokolt, például az összeg elütése vagy a vásárlás megszakítása miatt, de utalhat nem rendeltetésszerű használatra is.
Adócsalás esettanulmányok - Műtrágyával
ART 2014-09-02
A német tulajdonos rendszeresen, egy román gyárból nagy mennyiségben vásárolt műtrágyát, amelyet a belföldi cégén keresztül értékesített, főként hazai mezőgazdasági vállalkozásoknak. A csalás lényege, hogy a bevallásban a külföldről történő beszerzés mellett egy azonos összegű fiktív belföldi beszerzés levonható áfáját állították be, kinullázva ezzel a műtrágya belföldi értékesítése utáni nagy összegű áfafizetési kötelezettséget.
Támogatást kap a meggyfeldolgozás
TÁMOGATÁSOK 2014-09-02
Vissza nem térítendő általános csekély összegű támogatást vehetnek igénybe a termelők a meggy többlettermés feldolgozása és a feldolgozott meggy piacról történő ideiglenes kivonása céljából a földművelésügyi miniszter hétfői rendelete alapján.
Pénztárgépek - NGM: lezárult a feketegazdaság elleni küzdelem fontos szakasza
ÁFA 2014-09-01
Az online pénztárgépek segítik a revizorok munkáját forgalomszámláláskor is. Akár be sem kell mennie az ellenőrnek az üzletbe ahhoz, hogy észlelje az esetleges visszaélést. Valószínűsíthető a bevétel eltitkolás például akkor, ha nagy forgalom mellett folyamatos a kiszolgálás, azonban az online pénztárgép küldte adatokból ennek épp az ellenkezője látszik.
Hétfőtől már csak online pénztárgépet lehet használni
ÁFA 2014-09-01
A vállalkozások szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak, ami új irányt ad a pénztárgépes ellenőrzéseknek; jelenleg 163 700 kassza áll összeköttetésben az adóhatósággal - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
ÁSZ: javult az intézményi beszámolók megbízhatósága 2013-ban
SZÁMVITEL 2014-08-30
A tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, és tovább javult az egyes intézményi beszámolók és fejezeti elszámolások megbízhatósága - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
NAV: a munkáltatók idén is adhatnak iskolakezdési támogatást
SZJA 2014-08-29
30.450 forint adható gyermekenként a munkavállalónak iskolakezdési támogatás címen az idén. Ez a béren kívüli juttatás csak azokat a szülőket illeti, akik iskolás gyermeket nevelnek. Iskolakezdési támogatásként olyan utalvány adható, amely ez év végéig felhasználható tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlására. Az utalványt közvetlenül a pénztári fizetésnél kell felhasználni, utólag nincs lehetőség számla elszámolására.