Hírek
Módosult az EU Anya-leányvállalati irányelve
TAO 2014-07-16
Az agresszív adótervezés elleni fellépés legújabb eredménye a vállalatcsoporton belüli osztalék-kifizetések adóztatását szabályozó EU irányelv múlt héten elfogadott módosítása. Az EU egy olyan kiskaput zár be, melynek kihasználásával a vállalatcsoportok eddig mind az anyavállalat, mind a leányvállalat tagállamában kibújhattak az adókötelezettség alól, több milliárd eurós bevételkiesést okozva a nemzeti költségvetések számára.
SZÁMVITEL 2014-07-16
A pótbefizetés egyértelmű előnye, hogy ezzel a pénzeszköz nő és a saját tőke is pótolható. Egészen addig nem vehető vissza, amíg a vállalkozás eredmény ágon vissza nem pótolta a saját tőkét.
EGYÉB ADÓK 2014-07-15
Sok a bizonytalanság a 2014. július 4-én elfogadott reklámadó-törvény módosítást illetően. Kérdés, hogy ezek eloszlanak-e, ha végre már a Magyar Közlönyben is megjelenik majd a pontos szöveg. Augusztus 21-ig fel kell mérni a cégeknek, hogy pontosan milyen tevékenységük, azoknak mekkora része tartozik a törvény hatálya alá. A törvény nem ad felmentést a bevallási kötelezettség alól az 500 millió forint reklámköltség alatti cégekre? Várjuk meg a Közlönyt.
Eredményesen működik a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
JOG 2014-07-15
A TSZSZ feladata, hogy a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó kérelme alapján adjon szakvéleményt a teljesítésigazolás kiadhatóságával összefüggő vitás ügyekben. A bírósági eljárásban részt vevő igazságügyi szakértői díjakhoz képest a TSZSZ eljárásának díja jóval alacsonyabb.
Több mint húszezren kötöttek támogatott nyugdíjbiztosítást
SZJA 2014-07-15
Az szja törvény múlt év végi módosítása szerint, ez év elejétől az olyan életbiztosítás után vehető igénybe az adókedvezmény, amelynél a biztosító akkor fizet, ha a biztosított - a társadalombiztosítási szabályok szerinti életkorban - nyugdíjba megy. Két kivételt állít fel a törvény: a biztosított halálát, illetve a 40 százalékos rokkantságát.
Súlyos fogyatékosság esetén adható adókedvezmény
SZJA 2014-07-14
A kedvezmény igénybevételéhez szükség van orvosi igazolásra, a kedvezményt ugyanis kizárólag a súlyos fogyatékosságban szenvedő magánszemély vonhatja le a saját összevonás alá eső jövedelme utáni adó összegéből.
Kik azok a bérgarancia biztosok?
JOG 2014-07-13
A bérgarancia biztost a cégtörvény vezette be a magyar jogba. Amikor a cégtörlési eljárás megindításáról szóló végzést a cégbíróság közzéteszi a Cégközlönyben, a munkavállalók 60 napon belül jelenthetik be a követeléseiket a bíróságnak.
Mikor lehet levonni az útdíjat a helyi iparűzési adóból?
EGYÉB ADÓK 2014-07-11
Számos cég esetében merül fel a 2013. július 1-jétől fizetendő e-útdíj helyi iparűzési adóból való levonásának lehetősége. Tapasztalataink szerint érdemes megvizsgálni, hogy a levonásra milyen esetben is van lehetőség - hívta fel a figyelmet Nyári Zsolt a Mazars adótanácsadó cég Adó- és jogi szolgáltatások üzletág szenior menedzserének legfrissebb blogbejegyzése.
Aktuális: az egyszerűsített foglalkoztatás
MUNKAJOG 2014-07-11
Egyszerűsített foglalkoztatással a vállalkozások alacsonyabb közteherfizetés mellett, alkalmi jelleggel alkalmazhatnak munkavállalót. Ez a foglalkoztatási forma a nyári hónapokban jellemzően a mezőgazdaság és az idegenforgalom területén biztosít lehetőséget a munkaerő bővítésre és munkanélkülieknek, másodállást keresőknek vagy a nyári szünidőben keresetre vágyó diákoknak is megkönnyíti a rövid távú munkavégzést.
KKV 2014-07-10
A számvitellel, könyveléssel, adótanácsadó cégek a korábbinál hatékonyabban működnek: csökkenő létszám, gyakran változó ügyfélszám, stagnáló árak mellett kiszámíthatatlan jogszabályi környezetben értek el nagyobb árbevételt. „Ezt tekinthetnénk akár örvendetes változásnak is, ugyanakkor kockázatokat is rejt magában.
98%-os különadó - visszafizetik, de szja-val és ehoval csökkentve
EGYÉB ADÓK 2014-07-10
A kormány úgy döntött, hogy a 98 százalékos különadó visszafizetendő összegét a jövedelemszerzéskor hatályos személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás összegével csökkenti - jelentette be a kormányszóvivő.
1,9 milliárd euróval nő az uniós agrártámogatás 2014-2020 között
TÁMOGATÁSOK 2014-07-10
A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősorban a közvetlen támogatások összege emelkedik - hangsúlyozta az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerdán egy ceglédi rendezvényen.
A vagyonvédelmi tevékenységben is lesz minimális rezsióradíj
KKV 2014-07-09
Az építőipar után a vagyonvédelmi szolgáltatóknál is kötelező lesz a minimális rezsióradíj meghatározása, ennek az eljárási szabályait hozta nyilvánosságra a kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében. A kötelező rezsióradíj miatt csökkenhet a vagyonőrök száma.
Diákmunka tanulás mellett - iskolaszövetkezetben
MUNKAJOG 2014-07-09
A „diákszövetkezeti” tagként történő munkavégzés egyik feltétele, hogy a nappali rendszerű oktatás keretében – aktív hallgatói jogviszony keretében – tanulmányokat folytató hallgató, iskolalátogatási igazolással rendelkezzen. A passzív félévű hallgatók esetében sincs akadálya az iskolaszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatásnak, de ebben az esetben közteher-kedvezményt nem veheti igénybe a munkáltató.
NGM: nőtt a kkv-k részesedése az exportértékesítésben
KKV 2014-07-08
A kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a magyar exportértékesítésben három év alatt három százalékkal nőtt, egyebek mellett ez derül ki a kkv-k 2011-2012. évi helyzetéről szóló jelentésből, amelyet a kormány a hétfői ülésén elfogadott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
Jogi előírások a németországi munkavállalásra
KKV 2014-07-08
Komoly problémák adódhatnak Németországban abból, ha egy önkormányzati ellenőrzés során kiderül, hogy például a kőművesmunkával kapcsolatos tevékenységre bejelentett cég festési munkákat is végez, ugyanakkor ezt a tevékenységét elmulasztotta előzetesen bejelenteni - egyebek mellett ezt a praktikus tanácsot is tartalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) kiadványa, amely a német és osztrák munkavállalás feltételeit tartalmazza.
Változhat a családi kedvezmény a tanév végén
SZJA 2014-07-07
Vége a tanévnek, a szülőknek érdemes odafigyelni a gyermekeik után igénybe vett családi kedvezményre, ugyanis a jogosultság év közben is megszűnhet. A változást be kell jelenteni a munkáltatónak.
Devizahitelek - Elfogadta a Ház a devizahiteleseket segítő törvényt
JOG 2014-07-04
A törvény semmisnek mondja ki az árfolyamrést. A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzintézeteknek. Az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó rendelkezések a forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződésre, pénzügyi lízingszerződésre is érvényesek.
Reklámadó - Szigorodtak az adóalap csökkentésének feltételei
EGYÉB ADÓK 2014-07-04
A reklámozóknak emellett nyilatkozniuk kell az adókötelezettségükről, és ha ezt nem teszik meg, akkor ez a reklám megrendelőjét terheli - ez lehet a reklámügynökség vagy maga a reklámozó. Ebben az esetben az adó alapja a reklámközzététel havi összesített ellenértékének 2,5 millió forintot meghaladó része, az adó mértéke pedig 20 százalék. Az adót magánszemélyeknek nem kell megfizetni.
Az szja 1%-os eljárás 2014. évi változásai
SZJA 2014-07-04
A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény (továbbiakban: Szf. tv.) módosítása következtében jelentősen átalakultak a 2014. rendelkező évi felajánlásokból részesülni kívánó civil szervezetek kedvezményezetté válásának, elszámolásának feltételei.