Hírek
Tájékoztató a magyar-indiai szociális biztonságról szóló egyezményről
ART 2013-06-10
Az India és Magyarország között folytatott tárgyalások eredményeképpen a 2010. évi XXIX. törvénnyel kihirdetésre került a magyar-indiai szociális biztonságról szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény), amely a külügyminiszter 12/2013. (IV. 24.) KüM közleménye alapján 2013. április 1-jétől hatályba lépett. Az Egyezmény mindazon személyekre alkalmazandó, akik korábban vagy jelenleg is valamelyik Szerződő Állam joghatósága alá tartoztak vagy tartoznak, valamint e személyek azon hozzátartozóira és hátramaradottjaira, akik az adott Szerződő Állam alkalmazandó jogszabályai szerint annak minősülnek.
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
SZJA 2013-06-10
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban - írja az ado.hu.
MVH: a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást hétfőig lehet igényelni
TÁMOGATÁSOK 2013-06-09
A támogatásra azok a termelők jogosultak, akik az egységes kérelemben bejelentett szántóföldi kultúrák termelésére, valamint ültetvény művelésére szolgáló mezőgazdasági terület vonatkozásában "A", "B" vagy "C" típusú mezőgazdasági biztosítási szerződést kötnek.
Kezességvállalás állami támogatással, kkv-knak
TÁMOGATÁSOK 2013-06-08
A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésének támogatása keretében az állam támogatást ad a kezességvállalási díjakhoz - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Pénztárgépek - a kiskasszák bekötési kötelezettségének kéthónapos kitolására tesznek javaslatot
ÁFA 2013-06-07
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos, szeptember elsejére való kitolását.
Felügyeleti díjat fizethetnek augusztustól a belvárosi vendéglátóhelyek
KKV 2013-06-07
Augusztus 1-től naponként és vendégenként 20 forint felügyeleti díjat kérhetnek az önkormányzatok a "világörökségi területen működő, szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzletektől".
ÁNTSZ: lejárt a vegyi anyagok uniós regisztrációjának második határideje
KKV 2013-06-07
2008. június 1-je óta minden olyan gyártónak és importőrnek, amely legalább évi 1 tonna mennyiségben gyárt, illetve forgalmaz vegyi anyagot, ezt regisztrálnia kell az Európai Vegyianyag-ügynökségnél (ECHA). A kötelezettségnek az anyagok mennyiségétől és veszélyességétől függően három különböző határidőre kellett, illetve kell eleget tenni.
Közeledik a munkáltatói elszámolás határideje
SZJA 2013-06-07
Több mint 780 ezer munkavállaló bízta meg a munkáltatóját bevallása elkészítésével. A munkáltatói adómegállapítást 2013. június 10-ig kell elektronikus úton benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Ha a munkáltató mégsem készíti el és küldi meg a magánszemély bevallását, akkor a NAV mulasztási bírsággal sújthatja.
Már év közben is választható a kisvállalati adóalanyiság!
EGYÉB ADÓK 2013-06-07
Módosultak a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá való bejelentkezés szabályai. 2013. április 21-től már nem csak a katához (kisadózó vállalkozások tételes adója), hanem a kivához is csatlakozhatnak év közben az érdeklődők.
A látvány-csapatsportok támogatási rendszere 2013. május 19-től
TAO 2013-06-07
A Tao. tv. alábbiakban ismertetésre kerülő, megváltozott szabályait első alkalommal a 2013-2014-es támogatási időszakban benyújtott új sportfejlesztési programok támogatásával (juttatásával) összefüggésben kell alkalmazni (Tao. tv. 29/U.§). A Kormányrendelet módosításai 2013. május 19-től alkalmazandóak.
Közeledik a munkáltatói elszámolás határideje
KKV 2013-06-07
Több mint 780 ezer munkavállaló bízta meg a munkáltatóját bevallása elkészítésével. A munkáltatói adómegállapítást 2013. június 10-ig kell elektronikus úton benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
Deloitte: kevésbé pesszimisták a pénzügyi vezetők, de továbbra is sok kihívást látnak
ART 2013-06-07
A Deloitte felmérése szerint a hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) kisebb része számít recesszióra, mint a legutóbbi felmérés idején, de többségük továbbra sem számol gazdasági növekedéssel, és a gazdasági bizonytalanság következtében továbbra is alkalmatlannak ítélik a jelenlegi időszakot a kockázatvállalás növelésére. A vállalatok számára a legfőbb kihívást a változó szabályozói környezet okozta bizonytalanság, a jogszabályi megfeleléssel és a devizaárfolyam volatilitásával összefüggő kockázatok kezelése jelentik.
Konferencia az uniós adóharmonizálásról
ART 2013-06-07
Darák Péter, a Kúria elnöke a kétszeres büntetés tilalmát és a közigazgatási eljárási modelleket ismertette az adózással kapcsolatban. Az Európai Bíróság főtanácsnokának a javaslata úgy szól, hogy nem lehet külön kezelni a büntető- és a közigazgatási eljárást. Ezt vallja az emberi jogi bíróság is. A főtanácsnok azt javasolja az Európai Bíróságnak, hogy a következő legyen a döntése: a két eljárást egyben vizsgálja a svéd bíróság, és az európai jogi alapelvek és szabályok alapján maga döntse el: jogos-e a két eljárás, illetve a két büntetés - ismertette a Kúria elnöke.
NGM: bővül a SZÉP-kártya felhasználási lehetősége
SZJA 2013-06-06
Július 1-jétől már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizetni. A szálláshelyi felhasználás is rugalmasabb lesz, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a kártyával fizethető körbe - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
KKV 2013-06-06
Az uniós engedély alapján a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. maximálisan 750 ezer eurós, mintegy 200 millió forintos tőkekihelyezéssel szerezhet kisebbségi tulajdont hazai kkv-kban, segítve ezzel gazdaságfejlesztési céljaik elérést.
Adócsalás esettanulmányok: tollfeldolgozás
ART 2013-06-06
Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a tollfeldolgozással foglalkozó makói vállalkozót, aki vádlott-társaival együttműködve fiktív számlák felhasználásával több mint 188 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul.
Célkeresztben az adóparadicsomok
ART 2013-06-06
Az államok többsége a kettős adóztatási egyezmények felhasználásával igyekszik minél több információt beszerezni más államokból. A kettős adóztatási egyezmények alapján főként a megkeresés alapján történő információátadás az elterjedt, csak kevés példa van az automatikus és a spontán információcserére. Ha Magyarország csatlakozik, akkor tovább bővülnek az adóhatóság lehetőségei: újabb egzotikus államokból, még több adót érintően elérhetők lesznek az információk.
A kisadózó vállalkozások tételes adójának megfizetése alóli mentesülés bejelentése
EGYÉB ADÓK 2013-06-06
A 2012. évi CXLVII. törvény szerint nem kell mefizetni az adót azon hónapokra vonatkozóan, amelyek egészében a kisadózó táppénzben, baleseti táppénzben, terhességi-gyerekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesül, katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona, fogvatartott, egyéni vállalkozói tevékenységét szüneteltette, kivéve ha a kisadózóként folytatott tevékenységébe tartozó munkát végez.
NAV: a pénzügyi bűncselekmények zöme adócsalás
ART 2013-06-06
A NAV Bűnügyi Főigazgatóságán már 2011-ben megfogalmazódott, hogy a legfontosabb a bűnözők vagyonának blokkolása, ami részben az államot ért kár enyhítése, részben a további bűncselekmények megakadályozása miatt fontos.
Szociális otthoni adomány adójogi minősítése
ÁFA 2013-06-05
Szociális otthonok az időskorúak intézményben történő elhelyezésének feltételéül szabták bizonyos összegű adomány nyújtását. Mivel a bekerülési díj megfizetése az elhelyezés feltétele volt, az ellenőrzés ezt az összeget szolgáltatásnyújtás fejében fizetett ellenértékként vette figyelembe, és élve a törvényben biztosított lehetősséggel, általános forgalmi adóval növelt bruttó összegként állapította meg a lakók által befizetett összegeket.