Hírek
A cég úton levő áruját is lefoglalhatja a NAV. És erre már adatbázis is van
ART 2012-10-20
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban kialakítottak egy olyan rendszert, mely azonnal riaszt, ha olyan adózót ellenőriz - bárhol, akár úton is - a NAV, akinek tartozása van.
A közművezeték-adó önkormányzati adó lesz
ART 2012-10-19
A jövő évi költségvetési kiigazítási lépések között szereplő közművezeték-adó, a közműtulajdonosokra vonatkozó építményadó helyi adó, ezért annak bevezetéséről és - a meghatározott keretek közötti - mértékéről a települési önkormányzat dönt.
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a távközlési adó miatt
ART 2012-10-19
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán a 2010-ben bevezetett távközlési különadó miatt - közölte pénteken az EU luxembourgi székhelyű igazságszolgáltatási intézménye.
Hogyan hatnak a tervezett adóváltozások
ART 2012-10-18
Az iparűzési adó átalakításával a kis- és a nagykereskedelmet is magasabb adókötelezettség terheli majd. Bérfizetésnél ma 48 forint közteher jut 100 forint bérre, a cafetériánál ez egyelőre csak 24 forint, a módosítás után azonban immár 34 forint lesz.
Otthonról is részt vehet az árveréseken
ART 2012-10-18
A NAV évek óta bonyolít le sikeresen elektronikus árveréseket, amelyeken nincs szükség az érdeklődők személyes megjelenésére, ami azt jelenti, hogy akár otthonról kényelemesen licitálva is vásárolhatunk.
Adóváltozások: egyszerűsítés, adóemelés és csökkentés is szerepel a javaslatban
ART 2012-10-17
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere szerint a pénteken bejelentett adócsomagban az EU-jogharmonizáció megkövetelte változások mellett pontosítások, egyszerűsítések, adócsökkentések, és olyan szabály is szerepel, amely növeli a terhet bizonyos adózóknál.
A nyomtatványkitöltés jogi következményei
JÁRULÉKOK, TB 2012-10-17
A 2012. január 1-től érvényes új szabályozás szerint az adózók által benyújtott adatlap végrehajtható okirat lett, így a hivatal nem küld határozatot az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségről.
Megkezdődött a mezőgazdasági termelők területalapú támogatási előlegének átutalása
TÁMOGATÁSOK 2012-10-17
A területalapú támogatások kifizetésének előkészítésében közel 500 falugazdász és 200 kamarai tanácsadó vett részt, hogy az ügyfeleknek ne okozzon gondot a kérelmek benyújtása, s minden felmerülő kérdésükre választ kapjanak. Legalább 20 féle jogcímen 176 ezren nyújtottak be kérelmet.
Hogyan szűri az adóhivatal a fiktív cégeket?
ART 2012-10-16
Az adóhatóság beavatkozásának köszönhetően szeptember végéig több mint 6000 fiktív cégnek kell felhagynia "tevékenységével", 700 céglovag pedig meg sem kezdhette működését.
2012-től hogyan érvényesíthet társaságunk kedvezményt az adományok után?
TAO 2012-10-16
Az adomány összege 2012-től - a törvényben írt feltételekkel - az adóalapnál elismert költség, annak kapcsán az adományban részesülőnek nem áll fenn a Tao. tv. 3. számú melléklet A) fejezet 13. pontjában rögzített nyilatkozattételi kötelezettsége.
TAO 2012-10-15
Melyik évben csökkenthető először az adóalap a követelés bekerülési értékének 20 százalékával, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztéssel?
Adóváltozások 2013: ismertetjük a benyújtott törvényjavaslatokat
ART 2012-10-15
Szja: kivezetik a szuperbruttót * Az áfa és jövedéki adó szabályok is változnak * Módosul az Art is * Átalakul az illeték-kulcsrendszer
CompLex megoldás – Adó Jogtárak!
ART 2012-10-15
Az elmúlt hónapokban számos, az adótörvényeket érintő jogszabályi változás lépett hatályba. A CompLex Kiadó Adó Jogtárai az adózással, számvitellel, pénzügyekkel foglalkozó szakemberek számára a mindennapi munkához nélkülözhetetlen jogi dokumentumokat és szakmai anyagokat egyszerűen elérhetővé teszik, így valóban hatékony segítséget nyújthatnak a változások folyamatos nyomon követésére.
Esettanulmány egy vállalati számviteli gyakorlatról - amikor kiteregetik a szennyest
SZÁMVITEL 2012-10-15
Általános gyakorlat volt, hogy nem kiadási- és bevételi pénztárbizonylaton, csupán egyszerű "számoló cetlin" jegyezték fel a ki-, és befizetéseket, majd ezeket csak később könyvelték le.
NAV: az EU-n kívülről online rendelt termékek vámkötelesek
EGYÉB ADÓK 2012-10-14
Az Európai Unión kívüli országból interneten megrendelt áruk 22 euró értékig vámmentesek, e fölött azonban adófizetési kötelezettség keletkezik - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.
Az új Munka Törvénykönyvéről konzultáltak a IX. Magyar Munkajogi Konferencián
MUNKAJOG 2012-10-12
Szóba került a diszkrimináció tilalmában található kibúvási lehetőség, a kollektív szerződések szélsőséges kitágításának módjai, valamint a felmondási tilalmak változásai is.
Súlyszorzók a tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzésben
EGYÉB ADÓK 2012-10-12
A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél a csökkentő tétel havi összegét a tárgyév 1-11. hónapjára vonatkozóan tanulónként számított csökkentő tétel éves összegének egy tizenketted része képezi.
A nyugdíjak és egyes szociális ellátások összege 1,6 százalékkal nő
JÁRULÉKOK, TB 2012-10-11
November elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtökön megjelent számában.
Kérdések az innovációs járulékról
ART 2012-10-11
Alanya-e az innovációs járuléknak a közhasznú jogállású nonprofit gazdasági társaság? Terheli-e innovációs járulékfizetési kötelezettség azt a kisvállalkozásnak minősülő belföldi gazdasági társaságot, amely a külföldi kapcsolódó vállalkozásának adataival összeszámítva nagyvállalkozásnak minősül?
Százmillió euróval támogatja a magyar magánvállalkozásokat az EIB
TÁMOGATÁSOK 2012-10-09
A luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bank (EIB) százmillió euró hitelt nyújt a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a kis- és középvállalkozások (kkv), valamint az állami szektorhoz tartozó támogatók pártfogását élvező kis- és közepes infrastrukturális beruházások finanszírozására - közölte kedden az EIB.