Hogyan rendelkezhet adója 1+1 százalékáról?
Címkék: 1 százalék
Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról. Ezt legkésőbb 2020. május 20-áig az szja-bevallástól függetlenül is megteheti.
Magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett személyi jövedelemadójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek1
vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak (2020-ban a Nemzeti Tehetség Programnak).
Az szja 1% felajánlására jogosult civil szervezetek listája itt érhető el.
Az szja 1% felajánlására jogosult vallási közösségek és a kiemelt előirányzat listája itt érhető el.
Az szja 1+1%-os felajánlásáról - függetlenül attól, hogy a 2019-es személyijövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be - a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.
Ha a magánszemély rendelkezik elektronikus tárhellyel, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikusan nyújthatja be:
- az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével vagy
- az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.
Papíralapon postai úton vagy lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen, illetve meghatalmazott útján nyújthatja be:
- a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve,
- az e-SZJA felületen megtalálható kitöltő program segítségével elkészített, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon,
- a 19EGYSZA jelű nyomtatványon vagy annak adattartalmával egyező nyilatkozati lapon, továbbá
- ha a munkáltató vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, 2020. május 10-ig lezárt borítékban leadva a munkáltatónak (A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának).
Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását.
Fontos, hogy a 2020. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.
A bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes 2019. évi nyilatkozatokat 2020-ban is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig.
A civil kedvezményezettek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.
Az szja 1+1%-ról rendelkező nyilatkozatán dönthet úgy, hogy nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.
Jövő év januártól a NAV honlapján megtekintheti, hogy az Ön által idén megjelölt kedvezményezett részesült-e a felajánlott 1%-os összegből. Ha elektronikus tárhellyel rendelkezik, elektronikus úton is tájékoztatjuk a felajánlott összeg kiutalásáról.
______________
1 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 7. § alapján vallási közösség: a vallási egyesület, a nyilvántartásba vett egyház, a bejegyzett egyház és a bevett egyház.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja