Hírek

Civil szervezeteknek hirdet pályázatot az MNB pénzügyi kultúra oktatására

TÁMOGATÁSOK

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 60 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet civil szervezetek számára közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztésére - közölte a MNB csütörtökön

Így végez tartozásvizsgálatot a NAV

ART

A NAV munkatársai a közúti, illetve a gazdálkodók telephelyén végzett ellenőrzésekkor is rendszeresen vizsgálják, hogy az ellenőrzött személy vagy cég tartozik-e az államnak. Közúti ellenőrzéskor nemcsak a megállított fuvarozó, hanem a szállítmány címzettjének tartozását is vizsgálják a pénzügyőrök. A leggyakrabban járművet foglalnak le, jellemzően tehergépkocsit vagy pótkocsit, de idén foglaltak már le targoncákat

Egyszerűbben is kérhető részletfizetés a NAV-tól

ART

A kedvezményt kérő magánszemélyeknek az automatikus részletfizetés kérését indokolniuk sem kell, továbbá a NAV nem vizsgálja az egyébként szükséges feltételeket, például az adózó jövedelmi helyzetét és fizetési nehézségeit.

Nemzetközi hajózásból származó nyereség adóztatása

TAO

Időszakosan felmerül a kérdés, hogy bizonyos tevékenység után – ha azt több állam területén végzik – melyik államban kell adózni. Legutóbb az vetődött fel, hogy nemzetközi utas és/vagy teherszállítást végző hajózási tevékenység esetén hol keletkezik a nyereség után adókötelezettség? Ezt járja körül a cikk.

Módosulnak egyes, az adóhatóság tevékenységével összefüggő NGM rendeletek

ART

Módosulnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tevékenységével összefüggő rendeletei, a szaktárca jogszabálytervezetét hétfőn tették közzé a kormány honlapján.

Enyhén javult a munkavédelmi szabályok betartása az első félévben

MUNKAJOG

Enyhe javulás tapasztalható a munkavédelmi szabályok betartásában az első félévben az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, az ellenőrzött 7936 munkáltató 78,3 százalékánál, 2016 első félévéhez viszonyítva 6,3 százalékponttal kevesebbnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök - ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján.

A cégek 40 százaléka lett megbízható adózó

ART

A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót

Cégalapítás - vásárlás - cégvezetés előtt NAV igazolás kérhető

ART

A cégbejegyzésre kötelezett szervezetek megalakulása vagy változásbejegyzése előtt érdemes előre tisztázni, hogy a szervezetben érintett személyekkel szemben van-e valamilyen kizárási ok. Már 2012 óta kérhető előzetesen igazolás arról, hogy az adott személy vagy cég alkalmas-e arra, hogy egy másik társaságban vezetőként, tagként vagy részvényesként közreműködjön, hogy nem állnak-e fenn vele szemben olyan kizáró okok, melyek az adószám megállapításának megtagadását vagy akár törlését eredményeznék

Van már cégkapuja? Ha nincs, regisztráljon!

ART

A cégkapun a cégek intézhetik majd ügyeiket, tarthatják a kapcsolatot az állammal. A cégkapu tehát valójában egy 300 MB-os ingyenes tárhely, amelyet a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) biztosít a gazdálkodó szervezetek számára. Ez a tárhely biztonságos és hiteles, amely lehetővé teszi, hogy a hivatalos levelezés a postai szolgáltatások helyett elektronikusan, igazolhatóan történjen meg. Az ide érkező dokumentumokat kézbesítettnek tekintik majd.

NGM: 101 kkv kapott 4,5 milliárd forint fejlesztési támogatást

TÁMOGATÁSOK

Versenyképességének javítására és kutatásfejlesztésre 101 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 4,5 milliárd forint támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A támogatással összesen közel 8 milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg

MFB: szeptembertől kedvezőbb feltételekkel igényelhető az energiahatékonysági hitel

TÁMOGATÁSOK

Szeptember 1-től a korábbinál is kedvezőbbek lesznek a lakossági energiahatékonysági nulla százalékos kamatú hitelprogram igénylési feltételei, egyebek mellett a lakástakarék-pénztári megtakarításokat a kölcsön elő- vagy végtörlesztésére is felhasználhatják az ügyfelek - közölte az MFB Magyar Fejlesztési Bank

Elkezdődik a gazdák értesítése a pályázati döntésekről

TÁMOGATÁSOK

Először az élelmiszeripari beruházási pályázatok első szakaszát bírálták el, az eredményekről pedig már részben el is kezdődött a gazdálkodók értesítése. A kertészethez köthető pályázatok értékelése is a végéhez közeledik, így augusztusban az ügyfélkapun keresztül azok értesítése is megkezdődik, akik hűtőházak, gombaházak, fóliaházak létesítésére, illetve ültetvénytelepítésre pályáztak

Hogyan változtat meg egy céget a tőkebefektetés?

KKV

Azáltal, hogy a külső tulajdonos adatokat kér be és sikereket vár el, a menedzsment is motiváltabban keresi és valósítja meg az eredmények javításának lehetőségeit A Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt anyagát ismertetjük.

Pénzügyi szolgáltatók pénzmosás elleni új szabályzata - Önadózó előfizetőknek ingyenesen!

ART

Az Önadózó hamarosan elkészül vele - és letölthető lesz a pénzügyi vállalkozók, hiteltanácsadók, közvetítők, alkuszok, pénzváltók új pénzmosás elleni szabályzata. Az MNB gyorsabb volt, mint az NGM - már közzétette a saját végrehajtási rendeletét és útmutatóját. Könyvelők, adótanácsadók részére és készítünk szabályzatmintát, de ehhez még meg kell várni a NAV útmutatóját is. ..

K&H: jelentős árbevétel- és profitnövekedésre számítanak a kkv-k

KKV

A mikrovállalkozások a legoptimistábbak, átlagosan 10,4 százalékos árbevétel növekedéssel számolnak az egy negyedévvel korábbi 5,1 százalékos várakozás után. Ezzel szemben a középvállalkozásoknál 8,7-ről, 7,2 százalékra csökkent a várt bevétel-növekedés. A kisvállalkozásoknál csupán kismértékű javulás történt, 6,3 százalékos bővüléssel számolnak a korábbi 5,5 százalékos után.

NAV: eltérő adójogszabályok vonatkoznak a hosszú és a rövid távú lakáskiadásra

SZJA

A hosszú távú lakáskiadás áfa-mentes, nem kell számlát adni, a bérbeadónak adószámot sem kell kiváltania, egyszerű önálló tevékenységként kell majd adózni.

Összefoglaló az adózás rendjéről szóló új törvényjavaslatokról

ART

Most már szinte biztos, hogy jövő év elejétől változik az adóigazgatás eljárási rendjének a rendszerváltást követően kialakult rendje, legalább is, ami az egyes eljárási előírások szabályozási rendjét illeti.

Ezeket vizsgálja az ÁSZ a nonprofit kft-knél

SZÁMVITEL

Hiányosság volt, hogy 2015-ben a könyvvezetésre és bizonylatolásra vonatkozó részletes belső szabályok kialakítása nem biztosította a közhasznúsági melléklet adatainak közvetlen alátámasztását, továbbá nem határozta meg belső szabályzatban az önköltségszámítás rendjét, és nem állapította meg a végzett szolgáltatások önköltségét az utókalkuláció módszerével.

Meghirdették Az év felelős foglalkoztatója pályázatot

MUNKAJOG

A jelentkezést október 6-áig négy kategóriában - az 1-50, az 51-500 fő között, az 500 fő felett foglalkoztatók, illetve a közszféra szervezetei - adhatják be.

A NAV átveszi a törvényszéki végrehajtási feladatokat

ART

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az adóhatóság 2019. január 1-jétől veszi át a törvényszéki végrehajtás feladatait.


Vissza az előző oldalra