Hírek

Jelentősen nőtt a SZÉP-kártya felhasználása

SZJA

Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya költések összege februárban, a május 31-ig érvényben lévő élelmiszervásárlási lehetőség érezhetően megnövelte a felhasználást februárban - közölték a kártyakibocsátók

Szja bevallási tervezet kiegészítése

SZJA

A bevallás kétféleképpen módosítható 2022. május 20-ig: 1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy 2) a 2021-re vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – 21SZJA-nyomtatvány – beküldésével. Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználó nevét is elfelejtette.

Átalányban fizetett közüzemi költségek adójogi minősítése bérbeadásnál

SZJA

Az Ingatlan bérbeadásának és egyéb hasznosításának adózása 2022 című NAV adózási füzetben olvasható az az álláspont, hogy az általános szabályokkal szemben a bérbeadónál bevételnek számít az átalánydíjban fizetett közüzemi költség is

Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások  

TAO

A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos elkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is.

Újabb részletek jelentek meg a globális minimumadóval kapcsolatban

TAO

2022. március 14-én publikálta a globális minimumadó végleges modellszabályaihoz kapcsolódó kommentárt az OECD. A kommentár a 2021. december 20-án nyilvánosságra hozott modellszabályok értelmezését és alkalmazását hivatott segíteni.

Hogyan lehet az önellenőrzést benyújtani?

ART

Az adóbevallások önellenőrzésére az adott időszakra vonatkozó bevallási nyomtatványt kell használni. Az évszám nélküli adatlapok, bevallások az elévülési időn belüli valamennyi időszak önellenőrzésére alkalmasak. Az adózó önellenőrzési szándékát az adómegállapítási időszak és az adónem megjelölésével a NAV-hoz bejelentheti, de ez nem feltétele az önellenőrzésnek.

Társasházi közös költség adójogi minősítése bérbeadásnál

SZJA

Az Ingatlan bérbeadásának és egyéb hasznosításának adózása 2022 című NAV adózási füzetben olvasható az az álláspont, hogy az egyéb rezsi tételekkel szemben a bérbeadónál bevételnek számít a bérlőre áthárított társasházi közös költség.

Tárgyi eszközökre vonatkozó áfa szabályok - és további írások az Önadózó márciusi számában

ÁFA

Átalányadózó egyéni vállalkozók járulékfizetése ● Tárgyi eszköz áfa ● A saját tőke védelmét biztosító szabályok változása ● IFRS KKV-knak ● Az osztalékjövedelem ● Társasházak bevallása ● Ingatlan bérbeadás ● Kötelező védőoltás – tb. ● Őstermelői szochó ● Pénzbeli egészségbiztosítási ellátások ● BIREG – Fuvarozók, rakodóhelyek kötelezettségei 2022-ben ● A termékdíjraktár ● Egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munkavállalás ● Munkaidő szabályok ● Előfizetés az Önadózó 2022. évi csomagjára: márciustól decemberig: 24.150,-Ft https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/

Bevezető kedvezménnyel renedlhető az Áruk és digitális tartalmak értékesítésének jogi megfeleltetése című új Önadózó kézikönyv

KKV

Kiadványunk arról szól, hogy a kiskereskedelemben milyen jogi feltételekkel és kellékekkek értékesíthető bármilyen áru, fogyasztási cikk, vagy digitális tartalom és digitális szolgáltatás. Az erre vonatkozó 2022. január 1-től hatályos kormányrendeletnek minden hagyományos kereskedelmi üzlet és minden webáruház köteles megfelelni, fogyasztóvédelmi bírság terhével. Bemutatjuk és értelmezzük az alkalmazandó rendeleti szabályokat. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, Ára most 20% bevezető kedvezménnyel 7.920,-Ft + postaköltség - Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

Számlakibocsátás meghatalmazott útján

ÁFA

A meghatalmazottnak a számlát a termékértékesítő, szolgáltatásnyújtó, vagyis a kötelezett, meghatalmazó nevében kell kibocsátania. Ha meghatalmazottként a termék vevője, a szolgáltatás igénybevevője bocsátja ki a számlát, akkor a számlán az „önszámlázás” kifejezést is szerepeltetnie kell

Pénzeszközök transzferálása az ügyfél másik pénzügyi intézménynél vezetett NYESZ-R, TBSZ-számlájára

SZJA

Ha a végelszámolás alatt álló Bank a végelszámolásra tekintettel az ügyfél nála vezetett NYESZ-R, illetve TBSZ-számlájáról az ügyfél egy másik befektetési szolgáltatónál vezetett NYESZ-R, illetve TBSZ számlájára transzferálja a pénzügyi eszközöket, pénzeszközöket, akkor az adókötelezettségek a következőképpen alakulnak:

Kibővült és egyszerűbb állami támogatás várja a beruházni vágyó vállalkozásokat

TAO

A nagyvállalkozások mellett a kisebb cégek is aktívak a fejlesztési kedvezmények igénybevételekor, hiszen a kkv-k esetében a minimális beruházási értékhatár már huzamosabb ideje folyamatosan csökken.

Május 20-áig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

SZJA

Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat; a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

Átalányadózó egyéni vállalkozók járulékfizetése - és további írások az Önadózó márciusi számában

SZJA

Átalányadózó egyéni vállalkozók járulékfizetése ● Tárgyi eszköz áfa ● A saját tőke védelmét biztosító szabályok változása ● IFRS KKV-knak ● Az osztalékjövedelem ● Társasházak bevallása ● Ingatlan bérbeadás ● Kötelező védőoltás – tb. ● Őstermelői szochó ● Pénzbeli egészségbiztosítási ellátások ● BIREG – Fuvarozók, rakodóhelyek kötelezettségei 2022-ben ● A termékdíjraktár ● Egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munkavállalás ● Munkaidő szabályok ● Előfizetés az Önadózó 2022. évi csomagjára: márciustól decemberig: 24.150,-Ft https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/

Családi adóvisszatérítés és e-Szja infók

SZJA

A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt semmivel kiegészítenie, például azért, mert már megkapta a neki járó családi visszatérítést, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik

Mindenki, aki benyújtotta, és jogosult, megkapja a napelemes támogatást

TÁMOGATÁSOK

A kormány  megemeli a lakossági napelemes pályázat első ütemének keretösszegét. Ennek köszönhetően mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult, megkapja majd a napelem telepítésére, illetve komplex, megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítésre igényelhető, vissza nem térítendő támogatást - jelentette be keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

MKIK-GVI: a vállalkozások háromnegyede áremelésre készül

KKV

A cégek közel háromnegyede, 72 százaléka véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben Az áremelésre készülők aránya az átlagosnál is magasabb a 20-49 fős cégek körében, ahol 84 százalék, a kereskedelmi vállalatok között, itt 82 százalék és a tisztán hazai tulajdonú vállalkozásoknál, ahol 80 százalékos - erre az eredményre jutott felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

Most jön a falusi csok hajrája

TÁMOGATÁSOK

Bő 3 hónap még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi csok nyújtotta előnyöket. Az exponenciálisan növekvő árak mellett egyre kisebb részben tud a falusi csok hozzájárulni a lakásvásárláshoz.

Még nem késő élni az 1 százalékos iparűzési adó lehetőségével

EGYÉB ADÓK

Azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetőségük van az 1 százalékos mértékű iparűzési adóra, amelyek nem nyilatkoztak erről 2021. vagy 2022. február 25-ig - hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group tanácsadó cég közleményében.

Kommunikáció a háború ideje alatt - Szükségünk van-e krízis kommunikációra?

KKV

A szomszéd országban háború van. Hogyan reagáljunk erre a helyzetre, mit és hogyan kommunikáljunk a cégünkben és a cégünkről? 


Vissza az előző oldalra