A cég által bérelt üdülőben kedvezményes áron biztosított üdülés adózása

SZJA

Nyomtatás
Forrás: Önadózó | Szerző: Önadózó

Címkék: üdülés


Előfordulhat olyan eset, amikor a munkáltató bérel ki egy szállást (pl. egy apartmant) akár egy adott időszakra és az így bérelt ingatlanban biztosít a munkavállalói részére üdülési lehetőséget.

Ebben az esetben is azt szükséges vizsgálni, mint a céges üdülő esetében, azaz a juttató és a magánszemély közötti jogviszonyt, illetve ebben az esetben is fontos szempont, hogy milyen áron jut hozzá a magánszemély az ingatlan használatához.

Amennyiben a munkáltató azon az – esetleg a magánszemély által elérhető piaci árnál kedvezőbb – áron biztosítja a juttatást, amennyibe az számára került, úgy ebben az esetben alkalmazható lehet az Szja törvény 7. § (1) bekezdés w) pontja, miszerint a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a kifizető által kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás szokásos piaci értékéből a magánszemély által meg nem fizetett azon részt, amely nem haladja meg a termék szolgáltatás független féltől történő megszerzésekor a kifizető által elért (elérhető) árengedmény összegét. Így az ilyen módon biztosított juttatás után adókötelezettség nem keletkezik.

Abban az esetben viszont, ha a munkáltató azon árnál kedvezőbb árért, vagy ingyenesen biztosítja a magánszemély számára a juttatást, mint amennyibe az számára került, úgy a munkáltató megszerzési ára és a magánszemély részére biztosított ár különbsége – a felek közötti jogviszonyra – tekintettel adóköteles.

***

Kft kézikönyv (2024)

Korlátolt felelősségű társaságok működési szabályai ● Tagok jogállása ● Többségi tagok többletkötelezettségei ● Kisebbségi tagok többletjogai és jogérvényesítési lehetőségei ● Üzletrész átruházása és adózása ● Üzletrész a házastársi közös vagyonban ● Üzletrész öröklése ● A taggyűlés működési szabályai ● Ügyvezetők feladatai, felelőssége ● Veszélyes vizek, kritikus területek a cégvezetésben ● Foglalkoztatás és információbiztonság a társaságban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra