"A gyanú szerint a vállalkozás könyvelője is tudta, hogy a számlák valótlan üzletről szólnak"

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: könyvelő


A társaság az EU-n kívülről is szerzett be gumiabroncsokat, amelyeket Magyarországon értékesített. Az elkövetők a bevételt fiktív - az általuk létrehozott cégláncolat társaságai által fém alkatrészekről kiállított - számlákkal akarták eltüntetni.

Hétszázmilliós csalással gyanúsítanak egy gumiabronccsal kereskedő céget 
 
Több mint hétszázmillió forintos bevétel eltitkolásával gyanúsít a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy gumiabronccsal kereskedő céget, melyet Komárom-Esztergom megyében jegyeztek be, de Pest megyében működött - közölte  a szervezet sajtóreferense.
 
Hideg-Göblyös Rita közölte: a társaság az EU-n kívülről is szerzett be gumiabroncsokat, amelyeket Magyarországon értékesített. Az elkövetők a bevételt fiktív - az általuk létrehozott cégláncolat társaságai által fém alkatrészekről kiállított - számlákkal akarták eltüntetni. A gyanú szerint a vállalkozás könyvelője is tudta, hogy a számlák valótlan üzletről szólnak.
   
Az ügyben bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indult a nyomozás. A könyvelővel együtt három ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Az államnak okozott kár megtérülésére 1,6 milliárd forint értékben zárolták a cég árukészletét, valamint 24 millió forint készpénzt és számlapénzt is lefoglaltak. 

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra