A NAV revizorai minden ötödik ellenőrzésnél találtak hibát a nyári akcióban

AIR

Nyomtatás
Forrás: MTI

A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

A tájékoztatás szerint a NAV többek között azt vizsgálta, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat.

Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel, mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája.

A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók "felejtik el" leggyakrabban a nyugtaadást.

Sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, persze a pénztárgépekben az "elütés" minden esetben az állam kárára történt.

Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök, és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is többen igyekeztek volna kibújni - sorolták a közleményben.

A jogsértést elkövetők bírságra, a súlyosan mulasztók - a bírság megfizetésén túl - utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.

A mulasztásibírság-tételek augusztus 1-től megduplázódtak, így a NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki azóta mulasztotta el a nyugtaadást vagy az alkalmazott bejelentését - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

***

Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve

Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is - Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra