A nyugdíjbiztosítás után adójóváírás jár

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nyugdíjbiztosítás


A bevallás időszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot az szja-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni.

Május 22-én éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határideje, amely a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás-mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). 
 
A Mabisz keddi közleménye szerint ezt évről évre minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél elfelejti megtenni, ami személyenként akár 130 ezer forintos veszteséget is jelenthet. 
 
A nyugdíjbiztosítások után 2014-től járó adójóváírás az adóhatóság adatai alapján tavaly 149 ezer ügyfelet érintett,  idén pedig a számuk meghaladhatja a 200 ezret.  
 
A bevallás időszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot az szja-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni. Az adóhatóság a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül átutalja az összeget az adózó biztosítónál vezetett számlájára.

Az adójóváírást a biztosító által küldött igazolás alapján kell igényelni, amelynek legkésőbb február közepén kellett  megérkeznie az ügyfélhez. Aki nem rendelkezik ilyen igazolással, az a biztosítója ügyfélszolgálatán keresztül tudja pótolni - tette hozzá a Mabisz. 

Ha az érintett adóalany ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, úgy az adóhatóság visszatarthatja a fizetést a tartozás rendezéséig. Az adójóváírás feltétele - a jogosultságon és az igény benyújtásán felül - az is, hogy az adózó éves adóbefizetése meghaladja az adójóváírás mértékét. 

Az adójóváírás önrevízióval az elévülési időn belül - az adóbevallás évét követő 5 évig - igényelhető, ezért a szövetség javasolja az elmúlt évek bevallásainak ellenőrzését is.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra