Adócsalás esettanulmányok - már megint a munkaerő-közvetítők

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: munkaerő-közvetítés


A NAV tájékoztatása szerint a "bűnbanda komplett könyvelőirodát tartott fenn a trükkök eltüntetésére" és a munkába beszerveztek egy banki alkalmazottat is, aki az újonnan alapított cégek bankszámláinak nyitásánál tette "gördülékenyebbé" az ügymenetet. Egy budapesti ügyvéd pedig a fiktív cégbejegyzéseket intézte.

Egy pécsi központú munkaerő-kölcsönző cégháló nem fizette be a közterheket több száz dolgozó után és a forgalmi adóval is trükközött, ezzel 1,6 milliárd forintos kára keletkezett az állami költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
 
A bűnszervezet irányítóit országos akcióban a NAV kommandósai fogták el, a nyomozók ötven helyszínen tartottak házkutatásokat, tucatnyi gyanúsítottat vettek őrizetbe. A költségvetésnek okozott 1,6 milliárd forintos kár megtérülésére többek között ingatlanokat, bankszámlákat zároltak és készpénzt, luxusautókat foglaltak le.
 
A vagyonvédelemmel, takarítással és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó huszonöt cégből álló láncolat Budapesten, Pécsett, Szekszárdon, Baján, Szegeden, Debrecenben és Kecskeméten vállalt megbízásokat több száz munkavállalóval. A közvetített munkaerő után azonban az adókat és járulékokat, valamint a szolgáltatás áfáját sem fizették be.
 
A NAV tájékoztatása szerint a "bűnbanda komplett könyvelőirodát tartott fenn a trükkök eltüntetésére" és a munkába beszerveztek egy banki alkalmazottat is, aki az újonnan alapított cégek bankszámláinak nyitásánál tette "gördülékenyebbé" az ügymenetet. Egy budapesti ügyvéd pedig a fiktív cégbejegyzéseket intézte.
 
A NAV bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanújával, és húsz gyanúsított elleni vádemelési javaslattal adja át az ügyet a Baranya Megyei Főügyészségnek.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra