Adócsalás esettanulmányok - őrző védő cégek már megint

ART

Nyomtatás
Forrás: www.nav.gov.hu

Címkék: adócsalás


A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Bár bejelentették a dolgozókat, bevallást is benyújtottak, azonban adót és járulékot nem fizettek. Hogy a lebukást elkerülje a bűnszervezet, az azt kiszolgáló alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték

Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely őrző-védő szolgáltatás ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat, és amely mintegy 200 dolgozó bére után nem fizetett járulékokat. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói az elkövetők előállításával, vagyonuk lefoglalásával iktatták ki a cégpiramist.

A vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó 11 céges láncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Bár bejelentették a dolgozókat, bevallást is benyújtottak, azonban adót és járulékot nem fizettek. Hogy a lebukást elkerülje a bűnszervezet, az azt kiszolgáló alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték. A láncolatban szereplő cégeket budapesti székhelyszolgáltatóhoz jelentették be, az alvállalkozó társaságokat pécsi és Pécs-környéki strómanok „irányították”.
 
Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a haszonhúzókhoz vándorolt. Közterheket egyáltalán nem fizettek, ezzel hozzávetőleg 300 millió forint kárt okoztak az államnak.
 
A pénzügyi nyomozók mintegy harminc – többnyire baranyai és budapesti – helyszínen gyűjtöttek bizonyítékot és kutatták fel a gyanúsítottakat. Az alvállalkozók között visszaeső bűnözők is voltak, az elkövetők közül többen is tartottak otthon fegyvert, illetve riasztópisztolyt. A tizenhárom gyanúsított közül két veszélyesnek ítélt elkövetőt a NAV kommandósai állítottak elő. A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérülhet, hiszen a nyomozók ingatlant és luxusautókat foglaltak, illetve üzletrészt zároltak.
 
A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra