Adókedvezmény - mint tiltott állami támogatás II.
Címkék: nemzetközi adózás, Európai Bíróság, Amazon
Az Amazon csaknem a nyeresége háromnegyede után nem fizetett adót a jogellenes luxemburgi adókedvezmény következtében. A vállalatnak negyedannyi adót kellett csak fizetnie, mint más helyi cégeknek, amelyek ugyanazon nemzeti szabályok hatálya alá tartoznak
Az EB a vizsgálat során megállapította, hogy a 2003-ban kiadott, majd 2011-ben meghosszabbított adómegállapodás "bármiféle elfogadható indok nélkül" csökkentette az Amazon által Luxemburgban fizetendő adó összegét. Mint tudatták: az egyezséggel a cég kikerülte az összes uniós értékesítéséből származó nyereségének háromnegyedére vonatkozó adóterhek megfizetését.
Az Amazon 2015-ben bejelentette, hogy addigi európai gyakorlatát megváltoztatva akkortól kezdve az értékesítés tényleges helyén fogja jövedelmeit bevallani és az adót megfizetni. Sajtóhírek szerint ugyanakkor nagyon valószínű, hogy a szerdai döntés ellen a kereskedőóriás és Luxemburg is fellebbezni fog.
Hasonló ügyben az EB tavaly 13 milliárd euró visszafizetésére kötelezte az Apple amerikai informatikai óriáscéget az ír adóhatósággal kötött megállapodása miatt, ahogyan illegális állami támogatásnak minősítette korábban azokat az adókedvezményeket is, amelyeket Hollandia nyújtott az ugyancsak amerikai Starbucks kávézóláncnak.
Előbbi eset kapcsán a brüsszeli testület szerdán bejelentette, hogy az uniós bírósághoz fordul, mert Írország máig nem szedte be az Apple-től az elmaradt adót.
"Írországnak vissza kell fizettetnie az Apple-nek nyújtott illegális állami támogatások összegét. Eltelt több mint egy év a bizottság döntése óta, azonban az ír hatóságok a pénzt még részben sem gyűjtötték be" - hangsúlyozta Margrethe Vestager.
A bizottság szerint az illegális írországi adótámogatások lehetővé tették, hogy a vállalat éveken keresztül lényegesen kevesebb adót fizessen más cégeknél.
Az Egyesült Államok korábban azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy módszeresen vesz célba amerikai cégeket, és egyes szakértők szerint a mostani döntések is fokozni fogják a feszültséget Washington és Brüsszel között.
Becslések szerint 50-70 milliárd euró adóbevételtől esnek el az uniós tagországok a nemzetközi nagyvállalatok kreatív adóalap-csökkentő gyakorlata következtében.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja