Adótudatosság - ahogy a PM látja

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adózás


Az adózói piramis talapzata, legszélesebb bázisa az a jogkövető kör, akik szeretnének, tudnak és akarnak is adózni. Őket követi a valamilyen mulasztás miatt hibázók köre, akikre az adótudatosság szempontjából leginkább figyelni kell, mert közülük szinte mindenkit "át lehet terelni" a jogkövető adózók csoportjába. A legszűkebb kör a szándékos adócsalóké - itt a legszigorúbb szankcionálás fontos.

PM: az évek óta csökkenő adók mellett is nő az állam adóbevétele
 
Annak ellenére, hogy évek óta csökkennek az adók, egyre több adóbevételt szed be a magyar állam - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Pécsen.
 
Izer Norbert a Pécsi Tudományegyetem Fintelligence pénzügyi edukációs konferenciáján tartott előadásában kifejtette: a tendencia egyik legfontosabb eleme a gazdasági növekedés, a másik a gazdaság fehéredése. 
 
 Az állami büdzsé az idei évre tervezett összege 16 351 milliárd forint, ami az ország mintegy 40 ezer milliárd forintos GDP-jének 40 százaléka - ismertette az államtitkár. Utóbbiról megjegyezte, ez a 39-40 százalékos elvonási szint egy "jó átlagos szám" az Európai Unióban.     
 
A központi költségvetés háromnegyedét "a top tíz adónem" adja, közülük is a legtöbb forrást - 26,2 százalékos arányban - az áfa biztosítja a költségvetés számára - részletezte Izer Norbert, aki úgy vélekedett: tudatosan adózni az adótudatosság alkalmazásával és a "fiskális illúziók" elkerülésével lehet.     
 
Az államtitkár szerint az adótudatosság több százmilliárd forintot hozhat a központi költségvetésnek. 2016-tól az aggregált adócsökkentés következtében a magyar GDP összegének 2 százalékát jelentő adócsökkentés valósult meg - részletezte. Izer Norbert kiemelte, az adóbevétel-többletet az magyarázza, hogy egyre tudatosabbak, és jogkövetőbbek az adózók, így az adóhatóság egyre több bevételt tud beszedni.     
 
A magyar GDP egy százalékának megfelelő összegű mintegy 400 milliárd forintos többletbevétel "a gazdaság fehéredésének számlájára írható" - tette hozzá az államtitkár, majd úgy fogalmazott: "ennél jobb bizonyítéka az adótudatosság és az adómorál javulásának nem lehet".     
 
Ennek okai között az online-pénztárgépek bevezetését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgynevezett adótraffipax előrejelzését is említette az államtitkár, aki hozzátette: a szemléletváltásnak köszönhetően az adóhatóság nemcsak szigorú fellépéssel tud hatni, hanem mentorálni, segíteni, szolgáltatni is tud, így javítja az adótudatosságot.     
 
Izer Norbert vélekedése szerint nem lehet csak a büntetés, mulasztási bírság és a kamat hármasában gondolkodni, hanem "egy sokkal cizelláltabb", a jogkövető adózókat "nem bántó" rendszerre van szükség.    
 
Mint kifejtette, az adózói piramis talapzata, legszélesebb bázisa az a jogkövető kör, akik szeretnének, tudnak és akarnak is adózni. Őket követi a valamilyen mulasztás miatt hibázók köre, akikre az adótudatosság szempontjából leginkább figyelni kell, mert közülük szinte mindenkit "át lehet terelni" a jogkövető adózók csoportjába - részletezte az államtitkár.    
 
Az adófizetés szempontjából legszűkebb körnek a szabálykerülőket és a szándékos adócsalókat nevezte Izer Norbert, aki szerint az előző csoportnál fontos a bírság és a határozott hatósági fellépés, utóbbiaknál pedig a legszigorúbb szankcionálás.    
 
A pécsi Fintelligence-tanácskozást a diákok pénzügyi tudatosságának és vállalkozási ismereteinek fejlesztését célzó Pénz7 elnevezésű eseménysorozat keretében rendezték meg.  

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra