Adóvisszatérítési infók

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóvisszatérítés


Februárban az kapja meg a családi adóvisszatérítés összegét, akinek utalási adatait ismerte a NAV, így például az, aki kézhez kapja a családi pótlékot, valamint az, aki 2021. december 31-ig benyújtotta a VISSZADO-nyilatkozatát. Aki elmulasztotta 2021. december 31-ig nyilatkozatát benyújtani, valamint a NAV sem ismeri az utaláshoz szükséges adatait, az az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetében, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adóvisszatérítést

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján több mint 1,4 millióan kapják kézhez a családi adóvisszatérítést már februárban. Ez a szám még tovább nőhet, az adatok ugyanis még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat - közölte Tállai András.

Az év tizenkét hónapja közül a legnagyobb jövedelmet jellemzően a decemberi járulékbevallások tartalmazzák, és ezek január 20-ig érkeznek be az adóhivatalhoz - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

 Hangsúlyozta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már tavaly ősz óta dolgozik azon, hogy a családi adóvisszatérítés összegéhez minden jogosult időben és a lehető legegyszerűbben - az érintettek többsége adminisztráció mentesen, automatikusan - jusson hozzá.

A magyar adóhivatal az Európai Unió egyik legfejlettebb informatikai eszközrendszerével rendelkezik, ezért zökkenőmentesen és példátlanul rövid idő alatt képes feldolgozni a Magyar Államkincstártól, illetve a Honvédelmi Minisztériumtól kapott családipótlék-adatokat, a rendelkezésére álló járulékbevallásokat és a határidőben beérkezett úgynevezett VISSZADO-nyilatkozatokat - tette hozzá.

Februárban az kapja meg a családi adóvisszatérítés összegét, akinek utalási adatait ismerte a NAV, így például az, aki kézhez kapja a családi pótlékot, valamint az, aki 2021. december 31-ig benyújtotta a VISSZADO-nyilatkozatát - emlékeztetett Tállai András.

 Felhívta a figyelmet arra, hogy az adóvisszatérítéshez való jog nem veszhet el, ez a jog az arra jogosultakat mindenképp megilleti. Aki elmulasztotta 2021. december 31-ig nyilatkozatát benyújtani, valamint a NAV sem ismeri az utaláshoz szükséges adatait, az az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetében, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adóvisszatérítést - részletezte az államtitkár.

A nemzetközi adózás történetében egyedülálló a családi adóvisszatérítés, amely minden olyan gyermeket nevelő szülőnek jár, aki tavaly legalább egy napig családi kedvezményre volt jogosult - emelte ki az államtitkár.

Hozzátette: az adóvisszatérítéssel a várandós édesanya és a vele közös háztartásban elő házastársa is számolhat, sőt a 2021-ben befizetett adó visszajár a családi pótlékban saját jogán és a rokkantsági járadékban részesülőnek, vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója közül annak, aki év közben a családi kedvezményt igénybe vette.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra