Adózási évértékelő a NAV-tól
Az online számlarendszerben eddig 318 ezer gazdálkodó regisztrált, 14 millió adat érkezett be, az ingyenes számlázó programot 12 ezer felhasználó használja.
Arról, hogyan sikerült a tavalyi 14 253 milliárd forintos bevételt elérni, elmondta, hogy a befizetést támogató intézkedéseket tettek, például több mint 1 millió elektronikus adózói értesítést küldtek ki. A behajtásban is új szemlélet érvényesült, az önkéntes teljesítést ösztönözték, és így is befolyt több mint 266 milliárd forint ebből a tevékenységből.
Az államtitkár egyebek mellett arról is beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektettek a gazdasági szervezett bűnözés felszámolására, a bűnös úton megszerzett vagyon visszaszerzésére. A NAV munkatársai 6 ezer ügyben 77 milliárd forint elkövetési értéket derítettek fel. Az elkövetési érték 61 (2010-ben kevesebb mint 10) százalékát sikerült biztosítani. Ötvenegy szervezett bűnözési csoportot vontak ki a forgalomból, amelyek 2017-ben 14,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 16,3 milliárd forint kárt okoztak volna, ha még egy évig tovább működhetnek.
Kitért arra is, hogy tavaly a költségvetési előirányzathoz képest 270 milliárd forinttal több bevételt sikerült a NAV-nak beszednie tavaly úgy, hogy a működése 235 milliárd forintba került. Az idei 15 317,7 milliárd forintos bevételi előirányzatot komoly kihívásnak nevezte. A 235 milliárd forintos működési költségből 40 milliárdot fordítottak fejlesztésekre, tavaly a gépjárműpark közel felét sikerült lecserélni. A legnagyobb volumenű beszerzés informatikai fejlesztésekhez kapcsolódott. A kiemelt projekteket részben hazai, részben uniós forrásból finanszírozzák.
Arról is beszélt a NAV vezetője, hogy míg 2011-ben több mint 23 ezren dolgoztak a szervezetnél, jelenleg 18 894 a betöltött létszám, tavaly 641-gyel csökkent. Mint hangsúlyozta, a meglévő létszámmal nagyon hatékonyan kell gazdálkodni a megnövekedett feladatok végrehajtásához, ezért hangsúlyt kell fektetni a képzésekre. A NAV vezetője szerint nagyon fontos az életpályamodell szinten tartása is, hogy a meglévő értékes munkaerőt meg tudják tartani.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja