Áfa levonási ügyek - Európai Bíróság - és NAV újra
A NAV hivatalos álláspontját közöljük az Európai Unió Bírósága a C-80/11. és C-142/11. számú egyesített ügyek értelmezéséről kialakított vitában. A magunk részéről ezen NAV álláspont szakmai megalapozottságát elfogadjuk - azonban ha ez az ügy nem is rengeti meg az eddigi áfa ellenőrzési gyakorlatot - finomítani bizonyosan fogja, akár azokban a keretekben, amelyet ezen NAV nyilatkozat is felvázol.
"Nyilatkozat a Pénzcentrum.hu internetes portálon 2012. augusztus 2-án megjelent, „Ide lő az adóhatóság: Te is beleszaladhatsz” című sajtócikk kapcsán
Mint ahogy arról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már 2012. június 28-án is tájékoztatta a nyilvánosságot, az Európai Unió Bírósága a C-80/11. és C-142/11. számú egyesített ügyekben – magyar bíróságok jogértelmező állásfoglalás kérése alapján – ún. előzetes döntéshozatali eljárás keretében 2012. június 21-én előzetes döntést hozott, mely rögtön a sajtóérdeklődés középpontjába került. Ennek során néhány sajtócikk sajnálatos módon azzal vezeti félre a közvéleményt, hogy értelmezésük szerint az Európai Bíróság döntése a magyar adóhatóság eddigi teljes áfa-ellenőrzési gyakorlatát minősítette jogsértőnek. Az ilyen félrevezető cikkek sorába illeszkedik a Pénzcentrum.hu internetes portálon 2012. augusztus 2-án megjelent „Ide lő az adóhatóság: Te is beleszaladhatsz” című sajtócikk (a továbbiakban: cikk) is.
A Pénzcentrum.hu – konkrét, ellenőrizhető eset ismertetése nélkül – arról számolt be, hogy „információi szerint továbbra is sorra tagadja meg a vállalkozásoktól az adóhatóság az általános forgalmi adó (áfa) levonását az eladónál megállapított szabálytalanságra hivatkozva olyan esetekben is, amelyekben a számla kibocsátója megfizette az áfát.” Az internetes portál azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem felhívta a figyelmet arra is, hogy „a sértett adózók végső esetben akár a magyar államot is beperelhetik, ha a bíróságok és a Kúria sem hajlandóak alkalmazni az európai uniós jogot”.
A Pénzcentrum.hu cikkével kapcsolatban ismételten hangsúlyozni szükséges, hogy az Európai Bíróság szóban forgó ítélete konkrét, egyedi ügyeket érint elsősorban, így abból általános következtetés nem vonható le az adóhatóság gyakorlatára vonatkozóan. Ugyanígy fontos leszögezni azt is, hogy az adóhatóság – mint jogalkalmazó szerv – természetesen maradéktalanul figyelembe veszi mind a magyar, mind az uniós bíróság eseti döntéseit, illetve az azokból leszűrhető elvi iránymutatásokat. Ezzel együtt mindenki számára világossá kell tenni azt is, hogy a Pénzcentrum.hu ominózus cikkében írtakkal szemben, a konkrét egyedi ügyeket érintően – ha történt is olyan eset, mint amire a cikk utal – nem arról van szó, hogy az adóhatóság ne venné figyelembe az Európai Bíróság döntését, hanem nyilvánvalóan arról, hogy az Európai Bíróság döntése nem jelenti azt, hogy egyértelműen és bizonyítottan fiktív számlára a jövőben adólevonási jogot lehetne alapítani. Mindez ellentétben állna a vonatkozó uniós szabályokkal, valamint az Európai Bíróság következetes joggyakorlatával is. Nem beszélve arról, hogy mind a Magyar Állam, mind pedig az Európai Bizottság, valamint nem utolsó sorban a társadalom közös terheihez jogkövető módon hozzájáruló adózó állampolgárok is joggal várják el azt, hogy az adóhatóság következetesen lépjen fel a magyar nemzetgazdaságnak hozzávetőleg öt milliárd euró kárt okozó áfa-visszaélések visszaszorítása érdekében.
A Pénzcentrum.hu cikke – Angyal József okleveles adószakértőre hivatkozva – minden szakmaiságot nélkülözve állítja, hogy az adóhatóság „sorra hozza határozatait, amelyekben mondvacsinált okokra hivatkozva fosztja meg a vállalkozásokat áfalevonási joguktól.” A cikk írója azonban azt már nem veszi figyelembe, hogy az adólevonási jogot az adóhatóság jellemzően nem az Európai Bíróság által megjelölt indokok alapján, hanem amiatt tagadja meg, mert a befogadott számla tartalmilag hiteltelen, nem valós (típusosan: a számlakibocsátó nem adóalany, a számla szerinti gazdasági esemény nem, vagy nem a számla szerinti felek között valósult meg). Az adóhatóság tehát a rá vonatkozó szigorú bizonyítási szabályok alapján először megállapítja a tartalmi hiteltelenséget és ezt követően vizsgálja, hogy ez a körülmény az adózó terhére írható-e, azaz hogy a kellő körültekintés megállapíthatóságának feltételei fennállnak-e vagy sem, mint ahogyan ezt egyébként a töretlen bírósági gyakorlat is alátámasztja. Márpedig egy számla hitelességéhez hozzátartozik az a súlyozott szempont is, hogy a munkát annak kell elvégeznie, aki erről a számlát kiállítja. Ha a munka elvégzője és a számla kiállítója nem azonos, és erről a számlabefogadó tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna, akkor nyilvánvalóan nem beszélhetünk hiteles számláról, így erre adólevonási jog az uniós jog alapján sem alapítható, mivel ez a számla nem lehet az adólevonás alapdokumentuma [Európai Bíróság C-439/04., C-440/04. sz. ügyek]. Ugyanígy összhangban áll az uniós jogelvekkel az is, miszerint az a magatartás, amely a kellő körültekintés elmulasztásában, a „puszta bizakodásban” nyilvánul meg (pl. ha az adózó úgy köt megállapodást, hogy a számlakibocsátó valódiságáról, tényleges gazdasági tevékenységéről az eset összes körülménye alapján elvárható módon nem győződik meg), csak gondatlanságként és nem kellő körültekintésként minősíthető. Önmagában a számlával való rendelkezés az adólevonási jogot nem biztosítja automatikusan [C-342/87.].
Az ún. „áfa-levonási” ügyekben az adóhatóság döntése bizonyítékok egész sorának értékelésén, és mérlegelésén nyugszik. A legfontosabb értékelendő szempont az, hogy az a gazdasági esemény, amelyre az adólevonási jogot érvényesíteni kívánják, valós esemény volt-e és a számlában szereplő felek között, illetve az abban lévő tartalommal ment-e végbe. Az adóhatóság vizsgálata tehát mindent megelőzően ezen körülményekre vonatkozik, hiszen az a számla, amelyben foglalt gazdasági esemény nem a számlában írtak szerint, illetve az ott feltüntetett személyek, gazdasági társaságok között ment végbe, nem lehet hiteles. Az adóhatósági ellenőrzés így kiterjed olyan áfa-rendszerbeli alapfogalmak objektív feltételeinek vizsgálatára, mint a termékértékesítés, a szolgáltatásnyújtás, illetve a gazdasági tevékenység. Ezen kategóriák feltételei pedig kétségtelenül nem teljesülnek a tartalmilag hiteltelen számla, illetve a jogosulatlan adóelőny elérésére irányuló magatartás (adókijátszás) esetén [C-223/03.] Amennyiben tehát egy konkrét ügyben az adóhatóság a tényállást teljes körűen, minden lényeges részletre és objektív körülményre kiterjedően tisztázza, továbbá mind a számlakibocsátó beszerzésének, teljesítésének, mind a számlabefogadó esetleges továbbértékesítésének lényeges körülményei is a szükséges mértékben bizonyítottak, az adóhatóság az Európai Bíróság döntése nyomán jogszerűen követelheti meg a számlabefogadótól, hogy tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz. Amennyiben ezt a számlabefogadó nem teljesíti, úgy adólevonási jog – a törvényi feltételek hiányában – a jövőben sem fogja megilletni. Ellenben azok az adózók, akik minden tőlük ésszerűen elvárható intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy az ügyleteik ne valósítsanak meg – akár az áfa, akár más adó tekintetében elkövetett – adókijátszást, annak kockázata nélkül bízhatnak a számlázott ügyletek jogszerűségében, hogy elveszítenék az előzetesen felszámított adó levonásához való jogukat.
Az adóhatóság tehát - a Pénzcentrum.hu cikkében írtakkal ellentétben – nem „szelektálja” az Európai Bíróság ítéletének megállapításait, hanem minden ügyet annak egyedi körülményei alapján ítél meg, továbbá a konkrét ügyben feltárt bizonyítékokat az adóhatóság egyenként és összességükben értékeli, és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást, illetve hozza meg ennek alapján a határozatát, amellyel szemben az adózók jogorvoslattal, így különösen a bírósági felülvizsgálat lehetőségével is élhetnek. E körben fontos rámutatni arra, hogy a konkrét, folyamatban lévő ügyek érdemi és megnyugtató eldöntésére elsősorban az előbb említett jogérvényesítő eszközök, és jellemzően nem a sajtónyilvánosság szolgál.
Végül pedig ami a cikk azon – szintén téves – hivatkozását illeti, mely szerint „az adóhatóság a termelő által kibocsátott számlát hitelesnek minősítette akkor, amikor fizetendő áfáról volt szó, és fiktívnek, amikor levonhatóról”, a hasonló szakmai tévedések elkerülése érdekében a következőket szükséges kiemelni.
Az uniós joggal összhangban álló magyar áfa rendszerben önmagában a számla kibocsátása, mint jogi tény, megalapozza a felszámított adó megfizetésének kötelezettségét. Ennek törvényi feltételeit az áfa törvény 55. § (1) és a 147. § (1) bekezdése határozza meg. E szerint – e törvény egyéb rendelkezéseitől függetlenül – adófizetésre kötelezett az, aki (amely) számlán áthárított adót, illetőleg a 83. §-ban meghatározott százalékértéket (áfa mértéket) tüntet fel. Az áthárított adót, illetve a törvényben meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot kibocsátó adózónak az áfa törvény 147. § (1) bekezdése alapján keletkező adófizetési kötelezettsége az ügylet adójogi minősítését nem érinti, az adófizetési kötelezettség az említett tartalommal rendelkező számviteli bizonylat kibocsátásán mint jogi tényen alapul, ami az ügylet adójogi megítélésétől független. Ebből következően előfordulhat, hogy az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszony azonos minősítése mellett az adóhatóság az áthárított adót, illetve a törvényben meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot kibocsátó adózó adófizetési kötelezettségét állapítja meg, ugyanakkor a vevő levonási jogát vitatja."
***
Ez utóbbi értelmezésre csak egy észrevételünk van: Az Art.130. §-a szerint: "Az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során." Így ha a kibocsátónál megállapítja az adófizetési kötelezettséget, akkor ezt - az Art. 130.§-a alapján legalábbis - a befogadónál hivatalból kell figyelembe vennie. Vagy fordítva - ha a befogadónál nem áll meg a levonási jog, akkor a kibocsátónál sem a fizetési kötelezettség - az Art. 130.§-a alapján. Nehét helyzetben van tehát a jogalkalmazó, ha döntenie kell mit vegyen figyelembe: az Áfa törvény 147.§-át, vagy az Art. 130.§-át.
Dr.SzT.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Vissza az előző oldalra
