Állami kezességbeváltás - változás az ingatlan-végrehajtás szabályaiban
A lakáshitelhez kapcsolódó állami kezességvállalással biztosított hiteltörlesztés meghiúsulása esetén a hitelintézet érvényesíti a garanciavállalásból eredő jogait, ezzel a hitelfelvevő még fennálló ki nem fizetett hiteltartozása az állammal szembeni kötelezettséggé válik. E tartozást a NAV állami kezességbeváltás folyósítási számlájára kell befizetni.
A hitelszerződések túlnyomó többségében két hitelfelvevő van, akik egyetemleges felelősséggel tartoznak a tartozás visszafizetéséért. Az egyetemlegesség azt jelenti, hogy minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de amennyiben bármelyikük teljesít, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik.
A teljesítési határidő eredménytelen eltelte után a tartozás behajtása érdekében az adóhatóság valamennyi kötelezettel szemben végrehajtási eljárást kezdeményez. A végrehajtás általános szabályai szerint ekkor a végrehajtó az adós – illetőleg adóstárs(ak) – jövedelmét, vagyonát felkutatja és azt a cselekményt foganatosítja, melyből a tartozás kielégítése legegyszerűbben, leggyorsabban várható. Mivel a hiteladósok esetében gyakori, hogy a kötelezett sem rendszeres havi jövedelemmel, sem lefoglalható ingósággal – pl. gépjárművel – nem rendelkezik, a végrehajtó az adós tulajdonát képező ingatlan foglalását rendeli el.
Az adózás rendjéről szóló törvény 2012. június 20-i módosítása következtében azonban az állami kezességgel biztosított hitelszerződések felmondása esetén nincs helye ingatlan végrehajtásnak azon lakóingatlan vonatkozásában, amelynek állam által történő megvásárlását kezdeményezték az ún. Net tv. alapján. Az Otthonvédelmi Akciótervvel a kormány a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által képviselve a leginkább rászorult hiteladósokon kíván segíteni. Ennek keretében a hiteladós lemond az ingatlan tulajdonjogáról és bérlőként az ingatlanban maradhat, az állam pedig megvásárolja az ingatlant a törvényben foglalt szigorú feltételek fennállása, teljesítése esetén.
Amennyiben a tartozás kötelezettje a lakóingatlan fentiek szerinti állam által történő megvásárlásának kezdeményezését hitelt érdemlően igazolja, az állami adóhatóság a végrehajtási eljárást az ingatlan tekintetében nem kezdi meg, illetőleg a már folyamatban levő eljárás nem folytatja. Annak érdekében, hogy a szabályozás ismeretének hiánya ne essen adózó hátrányára, az állami adóhatóság eljárása során felhívja az adóst, hogy nyilatkozzon a lakóingatlan megvásárlásának kezdeményezése tárgyában, melyet a pénzügyi intézmény által érkeztetett eredeti példány megküldésével igazolhat. Az értesítés másik – elfogadható – esete, ha a hitelintézet vagy követeléskezelő külön felhívás nélkül igazolja az adós szándéknyilatkozatát illetőleg a feltételek fennállását. Ezekben az esetekben tehát szünetel az eljárás az érintett lakóingatlan tekintetében mindaddig, amíg a jogosult dönt a vételi ajánlatról. Elutasítás esetén a végrehajtást folytatni kell a végrehajtási jog bejegyzésével, ha pedig erre a szünetelést megelőzően már sor került, az esetleges jelzálogjogosultak eljárásba történő bekapcsoltatására kerül sor. Erre – a gyakorlatban sűrűn előforduló intézkedésre – akkor van szükség, ha az ingatlanon további, pl. közüzemi szolgáltatás ellenértékének meg nem fizetése miatt jelzálogjog áll fenn. Ekkor a végrehajtást az önálló bírósági végrehajtó folytatja tovább, az ő feladata az ingatlan értékesítése, az árverés lefolytatása.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja