AM: megújul a termelők védelme, komolyabb segítséget kapnak a gazdálkodók

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Az intézkedés egyik eleme szerint 30 napon belül meg kell majd fizetni a termelők árujának ellenértékét, késedelem esetén a felvásárló bírsággal sújtható. Fontos a helyesen kiállított számla, azt a feldolgozónak, felvásárlónak, illetve a forgalmazónak a termék átvételét követően 15 napon belül át kell adni. Ha a helyesen kiállított számlát az átvételt követő tizenöt napon túl bocsátják rendelkezésre, a termék ellenértékét a helyesen kiállított számla kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell rendezni

Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a II. Baranyai Agrár Napon a minisztérium közleménye szerint.

Feldman Zsolt ismertette, hogy a termelővédelmi törvénycsomag a meglévő piacszabályozási eszközök fejlesztésével és új szabályozási elemek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra, valamint megteremti a termeltetők és termelők közötti kapcsolatrendszer új jogi alapját - írták.

A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe - tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette, hogy az intézkedés egyik eleme szerint 30 napon belül meg kell majd fizetni a termelők árujának ellenértékét, késedelem esetén a felvásárló bírsággal sújtható. Rámutatott a helyesen kiállított számla fontosságára, azt a feldolgozónak, felvásárlónak, illetve a forgalmazónak a termék átvételét követően 15 napon belül át kell adni. Ha a helyesen kiállított számlát az átvételt követő tizenöt napon túl bocsátják rendelkezésre, a termék ellenértékét a helyesen kiállított számla kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell rendezni - áll a közleményben.

A szabályozás érinti a zöldség-gyümölcs és gabonatermelőket, továbbá az állattartókat, akiknek érdemes böngészniük a részleteket - javasolta Feldman Zsolt. Szintén az érintettekhez szólva kiemelte, hogy 2025-től indul az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási program, amelynek szakmai előkészítése megkezdődött. Az agrártárca arra számít, hogy a programban szereplő 1,7 millió hektárnyi terület, a 20 ezer termelővel a továbbiakban is részt vesz majd - tették hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy augusztus végéig a termelők országosan 300 ezer hektárt kevéssel meghaladó földterületre jelentettek aszálykárt. Az eddig aszálykárt jelentett terület 80 százalékát kukorica és napraforgó kultúra foglalja el. Az Agrárminisztérium prioritásként tekint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő jó mezőgazdasági gyakorlatok támogatására - közölte az AM.

***

Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)

Kiadványunk összefoglalja az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához és működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba vesszük, ezzel az olvasó jelentős adóforintokat takaríthat meg. Kiadványunk segítségével kialakítható a saját őstermelői ügyvitel helyes rendje. Kiadványunkkal áttekinthetők az őstermelőket, családi gazdaságokat terhelő ügyviteli, adózási, jogi, szervezeti feladatok és kialakítható a saját ügyvitel helyes rendje. ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház

***

Agrárgazdaságok átadása és adózása

Kiadványunk az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény magyarázatát, kapcsolódó adózási szabályainak ismertetését, továbbá a gazdaságátadási adásvételi, -ajándékozás, -tartási és -életjáradéki szerződés mintáit tartalmazza - ezeket szerkeszthető Word formtumban is küldjük. Megrdendelés és további infók: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra