Az áfabevallási tervezetek kiajánlása több lépcsőben valósul meg

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: áfa bevallás


A piaci szereplők zökkenőmentes átállása érdekében az e-áfa rendszerre vonatkozó jelenlegi szabályokat a most megjelent kormányrendelet felfüggeszti, így az áfabevallási tervezetek kiajánlása több lépcsőben valósul meg A veszélyhelyzetre tekintettel egyes általános forgalmi adóval összefüggő szabályok megállapításáról szóló kormányrendelet a 2021. évi 201. számú Magyar Közlönyben érhető el.

A kormány továbbra is segíti az agrárszektort, hiszen 2022-ben és utána is érvényes marad a fordított adózás a gabonafélék esetében. Az áfaszabályok módosítására a miatt is szükség volt, hogy jelentősen bővülhessen a vállalkozásoknak nyújtott adóhivatali szolgáltatási repertoár. A cél ugyanis az, hogy az Európai Unió tagállamai közül néhány éven belül Magyarországon legyen a legkisebb az adó-adminisztráció - közölte Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a legújabb adót érintő kormányrendelet kapcsán kiemelte, hogy a gabonaágazat minden piaci szereplőjének igényét kielégítve, jövőre is marad a fordított adózás. Csaknem 10 évvel ezelőtt a magyar kormánynak sikerült elérnie Brüsszelben, hogy a gabona-kereskedők 2012. július 1-jétől fordítottan fizessék az áfát - emlékeztetett Izer Norbert. Az online gazdaságfehérítő magyar találmányok - mint például az online számla, a pénztárgép és az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer) - mellett a csalás elleni küzdelem egyik hatékony eszköze a fordított adózás - szögezte le az államtitkár. Felidézte, hogy rögtön a fordított adózás bevezetését követően, 2012. júliusában a gabonaszállítmányok forgalma több határszakasz közelében (például Ártánd, Csengersima) 70 százalékkal esett vissza. Mindez jól szemlélteti a csalások nagyságrendjét és azt, hogy a tisztességes piaci szereplők mennyit nyerhettek eddig, és a fordított adózás meghosszabbítása révén mennyit nyernek majd a jövőben is - magyarázta.

A kormány célja az, hogy a családok, a lakosság után a vállalkozásokat is mentesítse a felesleges adó-bürokrácia alól - hangsúlyozta Izer Norbert. Mint mondta: 2017 óta az adóhivatal mintegy 5,5 millió magánszemélynek készíti el a bevallási tervezetet, 2022-ben pedig már a cégek esetében is jelentősen csökkenhet az adminisztráció. Így a kormány egyre közelebb kerül ahhoz a kitűzött céljához is, hogy az Európai Unióban a magyar vállalkozásoknak kelljen az egyik legkevesebb időt és legkisebb költséget fordítani az adóügyeikre - tette hozzá.

A kormány elvárása változatlan a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben; a hatóság ügyfél-centrikus oldalának további erősítése annak érdekében, hogy a vállalkozásoknak is a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - húzta alá az államtitkár.

A piaci szereplők zökkenőmentes átállása érdekében az e-áfa rendszerre vonatkozó jelenlegi szabályokat a most megjelent kormányrendelet felfüggeszti, így az áfabevallási tervezetek kiajánlása több lépcsőben valósul meg - ismertette Izer Norbert. Elmondta, hogy a bevallások elkészítéséhez már most nagy segítséget nyújt az adóhivatal, hiszen a bevallás alapjául szolgáló legfontosabb adatokat már most is a vállalkozások rendelkezésére bocsátja. Az online pénztárgép és az online számla adatok letölthetősége jelentős könnyebbséget jelent a vállalkozásoknak, az adózók egyre gyakrabban élnek is ezzel a lehetőséggel.

A következő lépcső az áfabevallási-tervezetek NAV általi elkészítése lesz, amely az eredetileg tervezetthez képest lényegesen komplexebb szolgáltatást nyújthat majd az érintetteknek. Az adóhivatalnak a tervezet elkészítése mellett ugyanis olyan további szolgáltatásokat kell beépítenie a rendszerbe, amely a vállalkozások ügyviteli folyamatait is képes támogatni - magyarázta az államtitkár, megjegyezve, hogy ez a NAV-val szemben nemcsak a kormányzat, hanem az adószakma és a piaci szereplők elvárása is. Nagy az igény a gép-gép kapcsolati kommunikáció erősítésére, az adóhivatalnál meglévő adatok gépi letöltésére, továbbá az online pénztárgépek naplóállományának lekérdezhetőségére. A legújabb fejlesztések megvalósulásával a jövőben az Európai Unió egyik leghatékonyabb és legsokoldalúbb szolgáltatását nyújthatja a vállalkozásoknak az adóhivatal - húzta alá Izer Norbert.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra