Az MNB mintegy 75 millió forint értékű pályázatot hirdet civil és érdekvédelmi szervezeteknek
TÁMOGATÁSOK 2015-09-30
NyomtatásCímkék: pénzügyek
Mintegy 75 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi fogyasztóvédelmi civil háló program keretében a pénzügyi fogyasztóvédelem területén tevékenykedő civil és érdekvédelmi szervezetek számára a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére - tette közzé az MNB kedden a honlapján.
A pályázatra azok a civil és érdekvédelmi szervezetek jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek pénzügyi fogyasztóvédelmi szakmai tapasztalattal, és tevékenységüket a fogyasztók számára nonprofit jelleggel végzik - tették hozzá.
A civil és érdekvédelmi szervezetek 3 témakörben pályázhatnak: pénzügyi fogyasztóvédelmi rendezvények támogatása, vagy a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztése alternatív módszerekkel, vagy könyvek a pénzügyi ismeretterjesztésért - olvasható az MNB honlapján.
Kiemelték: egy civil szervezet két kategóriában is pályázhat, a vissza nem térítendő támogatási összeg akár a projekt teljes költségét fedezheti.
A támogatási kérelmeket 2015. október 26-án 16.00 óráig lehet benyújtani, a pályázók az MNB honlapján tájékozódhatnak a részletekről - ismertették.
A beérkezett pályázatokról egy szakmai testület javaslata alapján az MNB Igazgatósága dönt majd a jegybank felügyeleti honlapján közzétett pályázati kiírásban foglaltak szerint - tették hozzá.
Az MNB felidézte, hogy a hasonló témakörben 2014. november 1. és 2015. május 31. között kiírt pályázatban a támogatott civil szervezetek mintegy 378 rendezvényt bonyolítottak le, amelyből 236 esemény a pénzügyi kultúra és tudatosság témakörökben tartott előadás volt.
Két helyszínen (Budapest Havanna lakótelep és Gyula) 142 alkalommal egész napos pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadáson vehettek részt a fogyasztók - írták.
Kifejtették: a Szeged környékén sugárzott 5 alkalmas televízió- és rádió magazinműsorokban közel 140 000 fogyasztót értek el a témával, a hallássérültek és vakok számára pedig akadálymentesített honlap jött létre www.akadalymentespenzugy.hu, ahol pénzügyi kérdésekben egy hangoskönyv is segíti a fogyasztókat.
A diákok számára megvalósuló www.penzugyinfok.hu honlap és az onnan elérhető "Pénzügyi Hódító" játék pedig a fiatalok nyelvén segít eligazodni a pénzügyek világában - fűzték hozzá.
Az MNB felhívta a figyelmet, hogy a megvalósult projektek a fogyasztók részére hasznos segítséget jelentettek pénzügyi ismereteik fejlesztésében, hozzájárulva egy tudatosabb pénzügyi fogyasztói magatartás kialakulásához és megerősítéséhez.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja