Banki elszámolás - MNB: az első százezer ügyfél e héten megkapja az értesítőt
Címkék: bank
Április végéig több mint 1,7 millió ügyfélszerződést érintően küldik ki a hitelintézetek a deviza alapú kölcsönök elszámolási, a jelzáloghitelek esetében pedig a forintosítási értesítőket, az első százezer ügyfélhez már e héten megérkezhet az elszámolás - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.
Az MNB szerint sok tízezer ügyfél esetében az elszámolással visszajáró összeg akkora, hogy abból lezárható a hitelszerződésük.
Sok ügyfél már előzetesen rövid szöveges üzenetet (sms) kaphat a pénzügyi teljesítésről, de a hivatalos kiértesítést csak az írott elszámolási értesítő kézhez vétele jelenti, és az esetleges panasz előterjesztésére szolgáló 30 nap is a kézhezvételtől számítódik.
A jegybank által a piaci szereplőktől bekért adatok szerint a pénzügyi intézmények áprilisig mintegy 1,703 millió - élő vagy már megszűnt - ügyfélszerződésnél küldenek ügyfélértesítőt és számolnak el. E szám nem tartalmazza a korábban kedvezményesen végtörlesztett mintegy 170 ezer hitelt, amelynél az elszámolás nem automatikus, az arra vonatkozó igényt március 31-ig lehet kezdeményezni.
A még nem végleges adatok szerint összesen 39 hazai pénzügyi intézménynek kell legalább ezres - közülük a legnagyobb szolgáltatóknak százezres - nagyságrendű ügyfélkörrel elszámolni. Ezzel szemben 61 pénzügyi intézménynek - döntően takarékszövetkezetnek - tavasszal egyáltalán nem kell elszámolást teljesítenie, mivel nem voltak devizaalapú hitellel rendelkező ügyfelei.
A közlemény szerint a jegybank folyamatosan ellenőrzi és támogatja a pénzügyi szervezeteket az elszámolási folyamat végrehajtásában, ezért fogyasztóvédelmi témavizsgálatot folytat az intézményeknél. A vizsgálatok összesen 308 szolgáltatót (14 nagybank, 20 kisbank, 5 fióktelep, 109 takarékszövetkezet, 88 követeléskezelő, közel 70 pénzügyi vállalkozás, 2 egyéb intézmény) érintenek, s az elszámolás lezárultáig, 2016 elejéig tartanak. A legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező, az érintett fogyasztók több mint 75 százalékát lefedő pénzügyi intézményeknél az MNB már az elszámolási-forintosítási felkészülést is ellenőrzi.
Az elszámolási törvény alapján a pénzügyi intézmények 2015. április 30-ig küldik meg ügyfeleiknek a deviza alapú kölcsönöknél tisztességtelenül elvont összegeket és az egyéb elszámolási tudnivalókat tartalmazó értesítő leveleket. A pénzügyi teljesítés legkésőbb a megküldéstől számított 15 munkanapon belül történik meg. A megszűnt szerződések esetében az értesítő levél átvételét követően kell a bankszámlaszámot bejelenteni, vagy a pénztári pénzfelvételt kezdeményezni. A forint alapú és a ténylegesen devizában törlesztett hitelek elszámolására később, 2015 augusztusa és szeptembere közt kerül sor.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja