Cáfol a Nemzetgazdasági Minisztérium
Több részletében is téves információkkal szolgált a kormány 29 pontos akciótervében szereplõ, formálódó gazdasági lépésekrõl az Index internetes hírportál. Többek között ilyen légbõl kapott értesülésen alapul az üdülõk utáni idegenforgalmi adó helyett bevezetendõ építményadóval foglalkozó rész.
Nem megalapozott a cikk azon állítása sem, hogy az egyenes ági rokonokon kívül a házastársak, a mostoha vagy nevelt gyermekek öröklés és ajándékozás esetén elveszítik jelenlegi illetékkedvezményüket.
Ugyanezen az internetes hírportálon a kormány által bevezetni tervezett bankadóról is jelentek meg téves információk. Nem megalapozottan állították azt, hogy olyan adótervezetet készít a kormány, amely néhány elemében alkotmányellenes.
A Nemzetgazdasági Minisztérium azért látta szükségesnek, hogy közleményt adjon ki, mert több médium is hiteles információként kezelte az Index cikkében megjelenteket.
A 29 pontos akciótervrõl a végleges döntést a kormány fogja meghozni, amelyrõl csak ezt követõen tud a Nemzetgazdasági Minisztérium is részletekkel szolgálni.
Budapest, 2010. június 25.
Nemzetgazdasági Minisztérium
***
ÖNADÓZÓ elõfizetéssel - lépéselõnyben az adózásban!
Önadózó - az adózók lapja. Adó, tb. számvitel a gyakorlatban havonta 64 nyomtatott oldalon. Megjelenik minden hónap elsõ napján. Hétezer könyvelõ irodának, vállalkozásnak és intézménynek szolgáltatunk havonta, 10 ezren olvassák rendszeresen heti hírlevelünket. Elõfizetési díj 2010. év II. félévre 8.820,-Ft. (1.470,-Ft/hó) Elõfizetõknek 20% szakkönyv vásárlási kedvezmény, ingyenes e-könyvek, e-Önadózó. Ügyfélszolgálat 1085 Budapest, József körút 53. Tel: 267 5010.
Elõfizetés: info@onadozo.hu
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja