COSME-hitel kis- és középvállalkozásoknak

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: COSME-hitel


Az Európai Beruházási Alap (EBA) és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása alapján 80 milliárd forint hitelt kaphatnak a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) a COSME, a kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő programban.

Az erről szóló megállapodást pénteken Budapesten írták alá.  Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója az aláírás után elmondta: az alap elkötelezetten támogatja a kkv-kat, most az eddigi legjelentősebb megállapodást írta alá Magyarországon a Garantiqával, ezzel a szerződéssel 3500 magyarországi kis- és középvállalkozás kaphat a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzéséhez garanciatámogatást.
 
Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a zrt. garanciaállománya tavaly 21 százalékkal, 443 milliárd forintra nőtt, a garanciakonstrukciók segítségével pedig 540 milliárd forint hitelhez jutottak a vállalkozások az elmúlt évben. A cég vezetése arra számít, hogy az idén is több mint 20 százalékkal növekedhet a társaság garanciaállománya, köszönhetően többek közt a most kötött együttműködési megállapodásnak, ezzel a kkv-knak kihelyezett hitelportfólió 650 milliárd forintra emelkedhet - hangsúlyozta  a vezérigazgató.
 
Búza Éva kiemelte: ez a konstrukció nem számít állami támogatásnak, hiszen az Európai Bizottság azon célját szolgálja, hogy erősítse az unió kis- és középvállalkozói szektorát, emiatt ezt a támogatást olyan cégek is megkaphatják, amelyek már kimerítették az állami támogatási keretüket. Emellett a szerződéssel igényelhető a hitelgarancia olyan területeken is, amelyek eddig csak korlátozott támogatásban részesülhettek, ilyen célterületek lehetnek a mezőgazdasági cégek és a megállapodás megnyitotta a garanciatámogatás lehetőségét az exportfinanszírozásban is - fűzte hozzá.
 
Búza Éva rámutatott: a COSME programban a garanciát magasabb összegű hitel mellé is igénybe lehet venni, a kezességvállalás egyedi felső határa 920 millió forint. A konstrukcióval a kezdő vállalkozásoknak is ajánl kezességi terméket a programban a Garantiqa - mutatott rá Búza Éva. A garanciavállalás mértéke a legtöbb COSME-terméknél 85 százalékos, de van olyan konstrukció is, ahol 90 százalékos a kezesség nagysága.
 
Zupkó Gábor, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője elmondta: az európai beruházásélénkítő Juncker-tervnek köszönhetően Európában mostanáig 233 milliárd eurónyi hitellel és támogatással tudtak segíteni 450 ezer kkv-nek és 270 nagyprojektnek. Magyarországon a Garantiqával kötött megállapodás az ötödik, ugyanakkor a legnagyobb keretösszegű szerződés a COSME révén 7 ezer hazai kkv vehet igénybe uniós támogatás révén kedvezményes hitel- és garanciaterméket. 
  
Búza Éva kiemelte: az idén 25 éves Garantiqa az alapítása óta 400 ezer ügyletben mintegy 5000 milliárd forint hitelügylethez nyújtott garanciatámogatást. Ez az jelenti, hogy minden hetedik kkv-hitelt segítette valamilyen garancia - tette hozzá a vezérigazgató. 
 
Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója kérdésre  elmondta: a COSME-program termékeivel a kockázatosabb vállalkozások, illetve startup-cégek finanszírozását is elő kell segíteni. 
 
Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte: az MFB-csoporton belül munkacsoport vizsgálja, milyen legyen az egészséges kockázatvállalás szintje a garanciatermékek esetében. A kisebb, banki termékekkel nem, vagy nehezebben támogatható mikro- és kis cégek számára az MFB dolgozik azon, hogy a korábbiakban sikeres mikrohitel programot újraindítsa - jelezte.
 
Az MFB elnök-vezérigazgatója rámutatott: az MFB részt vesz az EU kkv-beruházási platformjának kidolgozásában, ahol a hitel- és garanciatermékek mellett tőkejuttatást is kaphatnak a vállalkozások.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra