Egy hivatal koordinálja a kutatási, fejlesztési tevékenységet

TAO

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: K+F, kutatás


A magyarországi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység felügyeletének egységesítésére, prioritásainak meghatározására, valamit az erre szánt hazai és uniós források koordinált elosztására létrejön a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal).

Az erről szóló törvényt kedden 133 igen szavazattal, 30 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. 
 
A jogszabály szerint a kormány kutatásfejlesztéssel és innovációval kapcsolatos feladatait az NKFI Hivatalon keresztül látja el, amely önálló költségvetési fejezetet kap, és a Nemzeti Innovációs Hivatal kormányhivatallá alakításával jön létre. 
 
A hivatalhoz kerül minden központi kutatási, fejlesztési és innovációs pályázati forrás, valamennyi nemzetközi tudományos intézményben -  például a CERN-ben - és tudományos programban való részvétel koordinálása és finanszírozása, az uniós források pályázatainak kezelése, valamint a kormány által biztosított kutatói pályázatok.  
 
A kutatás-fejlesztés állami támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) szolgál. Az alapot, amely számára a költségvetés és a gazdasági társaságok által befizetett innovációs járulék nyújt forrást, az NKFI Hivatal kezeli és a jelenlegi Kutatási és Technológiai Innovációs Alap jogutódja lesz, így annak Miniszterelnökségen dolgozó munkatársai is átkerülnek az NKFI Hivatalba.  
 
A jogszabály megszünteti Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) Irodát, ennek jogutódja is az NKFI lesz.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra