Egyéves a Panasztörvény

JOG

Nyomtatás
Forrás: dr. Szabó Tibor

A 2023. július 24-én hatályba lépett  Panasztörvény magánszektort, üzleti szférát érintő legfontosabb újdonsága, hogy un. belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására kötelezte a legalább 50 főt foglalkoztató cégeket, továbbá szervezeti-jogi formájukra tekintet nélkül a pénzmosás elleni törvény hatálya alá tartozó szolgáltatókat, így többek között a könyvviteli szolgáltatókat, könyvvizsgálókat, adótanácsadókat, ingatlanközvetítőket, pénzügyi szolgáltatókat.

Röviden összefoglalva a Panasztörvény lényege a következő:

1. A törvény szerint az érintett foglalkoztatók belső visszaélés-bejelentési rendszerébe a jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni. A jogsértésnek a bejelentő munkavégzésével kapcsolatos tevékenységével összefüggésben kell lennie.

2. Csak jogosult személy tehet ide bejelentést. Bejelentésre jogosult például a munkavállaló, volt munkavállaló, ügyfél, volt ügyfél és a tulajdonos, például a kisebbségi tulajdonos is.

3. A belső visszaélés-bejelentési rendszert a foglalkoztatónál egy erre a célra kijelölt, pártatlan személy vagy szervezeti egység működtetheti, vagy ezzel  szerződés keretében bejelentővédelmi ügyvéd is megbízható. A törvény összeférhetetlenségi szabályokat is megállapít, amely alapján saját ügyvéd nem lehet egyben a vállalkozás bejelentővédelmi ügyvédje is.

4. A foglalkoztató kötelezettsége, hogy az érintettek részére információt nyújtson  a belső visszaélés-bejelentési rendszer működésére, elérhetőségére,  a bejelentéssel kapcsolatos eljárásra. Ezt a törvény így nem mondja ki, de ez az információ-nyújtási  kötelezettség praktikusan egy bejelentés-kezelési szabályzat megalkotását jelenti. 

5. Ha bejelentés érkezik, azt ki kell vizsgálni, és a foglalkoztatónak  meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak a bejelentett visszaélések orvoslására. Ha a bejelentés alapján büntetőeljárás kezdeményezése indokolt, akkor intézkedni kell a feljelentés megtételéről – mondja ki a törvény.

6. A törvény tartalmazza a bejelentővédelmi jogokat, ennek keretében kimondásra került, hogy minden, a bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a bejelentés jogszerű megtétele miatt kerül sor és amelyet a foglalkoztatásával összefüggésben valósítanak meg, jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.

7. A törvény szerint a belső visszaélés-bejelentési rendszerre vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság ellenőrzi.

***

Ha egy cég, vállalkozás a törvényi kötelezettség ellenére nem hozta volna létre a belső visszaélés-bejelentési rendszerét, még mindig pótolhatja. Mindegy, hogy kinek mi a véleménye a Panasztörvényről, hasznosságáról, vagy éppen haszontalanságáról, a vállalkozás jogszerű működése önmagában is érték - ezért a törvénynek e tekintetben is meg kell felelni. 

A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésére ajánljuk dr. Szabó Tibor bejelentővédelmi ügyvédi szolgáltatását, amellyel könnyen teljesíthető a Panasztörvénynek való megfelelés kötelezettsége.  

Szabó Tibor ügyvéd: „Bejelentővédelmi ügyvédi praxisom során a törvényi kötelezettségek mellett kifejezetten törekszem arra, hogy ügyfeleim jogszerű működését tájékoztatásokkal, figyelemfelhívásokkal, különféle jogi segédanyagokkal folyamatosan támogassam.” 

Megrendelés és további információk a www.drszabotibor.hu oldalon.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra