Ezekre figyelt a NAV 2023-ban

ART

Nyomtatás
Forrás: Deloitte | Szerző: Deloitte

Címkék: adóellenőrzés


A NAV 2023-as évkönyve részletes áttekintést ad az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatáról, amelyből a jövőre vonatkozóan is értékes tanulságok szűrhetők le. A Deloitte szakértői a legfontosabb tudnivalókat foglalták össze.

Csökkent az ellenőrzések száma 

A NAV tavaly megközelítőleg 149.000 vizsgálatot folytatott le, ami 7%-os csökkenés a megelőző évhez képest. 

Az ellenőrzések 94,2%-át jogkövetési vizsgálatok tették ki, amely arány évek óta emelkedő tendenciát mutat. Az ilyen vizsgálatok során a NAV adóhiányt és adóbírságot nem állapíthat meg. Ha hibát talál, akkor felhívhatja az adózót korrekcióra. Jelentősebb hiba feltárása esetén azonban átfordíthatja ezeket a vizsgálatokat adóellenőrzéssé, ahol már tehet adómegállapítást. 

Tavaly adóellenőrzésből 16%-kal kevesebbet végzett a NAV, mint a korábbi évben. Ehhez kapcsolódik, hogy 2023-ban a korábbi évhez képest 19%-kal kevesebb adókülönbözetet és bírságot, pótlékot szabott ki, összesen 386,6 milliárd forint összegben. Érdekesség, hogy míg korábban a bírság, pótlék a teljes megállapított összeg 53%-át tette ki, 2023-ra ez már 60%-ra nőtt, tehát arányaiban több szankciót alkalmaz a NAV. 

NAV a bíróságok előtt 

Általánosságban továbbra is elmondható, hogy minél kitartóbban vitatják az adózók a NAV döntéseit, annál nagyobb eséllyel érhetnek el sikert. Míg az elsőfokú bíróságok 83,3%-ban, addig a Kúria már csak 74,5%-ban dönt az adóhatóság javára. A korábbi évekhez képest ezek az adatok azonban hatékonyságnövekedést jeleznek. 

„Ezt a képet árnyalja, hogy tapasztalatunk szerint amennyiben az adóhatóság nem biztos az elsőfokú bíróság előtti pernyertességében, úgy a per során saját hatáskörben visszavonja vagy módosítja a döntését, ami az ügy nyertes vagy vesztes nélküli megszűnéséhez vezet” – magyarázta Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal vitarendezési csoportjának ügyvédje. Míg korábban az elsőfokon elvesztett ügyek 68%-át az adóhatóság a Kúria előtt is vitatta, addig ez az arány 2023-ban 48%-ra csökkent. 

A fenti számok azt mutatják, az adóhatóság egyre jobban megfontolja, hogy meddig érdemes védeni a döntését bíróság előtt.

Fókuszterületek 

Az online számlaadatok és áfabevallások közötti eltéréseket a NAV már szinte azonnal észlelni tudja. Az ilyen ellenőrzések jelentős részét tették ki a NAV tavalyi munkájának és közel 30 milliárd forint be nem fizetett adó megállapítását eredményezték.

Az adóhatóság 2023-ban is foglalkozott a kiemelt és legnagyobb adóteljesítményű adózókkal. Esetükben az ellenőrzések kétharmadában megállapítást is tett 10 milliárd forint összegben és szinte ugyanennyi bírságot is kiszabott. Mivel a bírság aránya kifejezetten magas, ezért fontos kiemelni, hogy a bírság csökkentése önmagában is kérhető, ami jelenetős megtakarítást jelenthet. 

A kapcsolt vállalkozások közötti árak ellenőrzése is a NAV fókuszában volt, az ilyen vizsgálatok 75%-ának végén pedig megállapítást is tettek. Különösen az autóipari szektor került ilyen típusú ellenőrzés alá, esetükben a vizsgálatok több mint 80%-a megállapítással zárult. A NAV ellenőrzési terve alapján ilyen vizsgálatokra kifejezetten a veszteséges gyártók számíthatnak a jövőben. 

Az elektronikus kereskedelemben résztvevőket is rendszeresen ellenőrizte tavaly a NAV. Amennyiben adóellenőrzést indított, úgy az eljárások 92%-a megállapítással zárult. Mivel ezen a területen még mindig sok hibát tár fel az adóhatóság, ezért a szektor szereplőinek érdemes felkészülni az adóhatóság megkeresésére a jövőben is. 

Emellett a NAV a társasági adóban elérhető kedvezményekkel élők közül kiemelten ellenőrizte az energiahatékonysági és fejlesztési adókedvezményt igénybevevő cégeket is. 

Fizetési kedvezmények a gyakorlatban 

Ha az adókötelezettségek teljesítése nehézséget okoz, az adóhatóság bizonyos feltételek fennállása esetén fizetési könnyítést (pl. részletfizetést) engedélyezhet. A NAV a tavalyi évben a kérelmek 77%-át teljesen vagy részben engedélyezte. Ezzel 179 milliárd forintnyi adó könnyített megfizetésében segített a nehéz likviditási helyzetbe került adózóknak. 

„Nehéz helyzetben érdemes élni ezzel a lehetőséggel, ugyanis az adatok alapján a NAV is partner a működés hosszútávú fenntartásában” – teszi hozzá Balázsi Ákos, a Deloitte Legal vitarendezési csoportjának ügyvédje.

A jövőbeli ellenőrzések várható iránya

A fentiekben említett adózók szinte kivétel nélkül számíthatnak a NAV érdeklődésére 2024-ben is. Mellettük különösen a gyógyszer-, energia- és médiaszektor szereplői várhatják az adóhatóság megkeresését. Mivel a NAV vizsgálatai egyre professzionálisabbak, érdemes a trendekkel és precedensekkel naprakész szakértőt megbízni már az ellenőrzés elején.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra