Gyed melletti munkavégzés - tapasztalatok

Forrás: MTI

Címkék: gyes, gyed extra


Januárban mintegy ezer ember igényelte a gyed folyósítása melletti munkavégzés lehetőségét - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója a gyed extráról szóló pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen sikeresnek értékelte a január 1-je óta adott lehetőségeket.

Sélleiné Márki Mária közölte azt is, hogy több ellátás egyidejű folyósítására csaknem százan jelentkeztek.
 
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ikres gyermekek szülei számára már egy évvel tovább, akár a gyermekek három éves koráig folyósítható a gyed. 
 
Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásának javításáért felelős miniszteri biztos azt mondta: a gyed extra hatására a hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 2015-re elérheti a 40 százalékot. A szám 2012-ben 36 százalékos volt, a legalacsonyabb az Európai Unióban.
 
A miniszteri biztos ugyanakkor ezt az értéket is áttörőnek értékelte, mivel a mutató korábban alig több mint 33 százalék körül stagnált. Mint mondta, Ausztriában a csoportba tartozó nők 70 százaléka dolgozik, igaz, jelentős részük nem teljes munkaidőben. 
 
A munkaadókat is egyre inkább érdekeltté kívánja tenni a kormány a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában - fűzte hozzá. Míg a tavalyi szabály szerint két éven át nem kellett járulékot fizetniük, a harmadik évben pedig csak 50 százalékos munkaadói járulékfizetési köztelezettségük volt utánuk, idén már a három vagy többgyermekes anyák után három évig egyáltalán nem fizet járulékot a munkaadó, majd újabb két évig féljárulék-fizetési kötelezettsége van. 
 
Szalai Piroska jelentősnek nevezte a gyed összegének növekedését, amely a minimálbér változása miatt idén maximálisan 142 ezer forint lehet. 
 
Beszámolt arról is, hogy míg 2009-ben valamivel több, mint 26 ezer bölcsődei férőhely volt az országban, 2012-ben ez már meghaladta a 36 ezret, 2014-re pedig négyezres bővítést tervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így év végére megközelíti a 43 ezret. 
 
Dani Csaba, a Magyar Államkincstár főosztályvezetője a családtámogatási változásokról szólva elmondta: a gyes is igényelhető többszörösen, ha újabb gyermek születik a családban, és kombinálható is más ellátásokkal. Az is eldönthető, hogy melyik szülő vegye igénybe az ellátásokat, de ezzel kapcsolatban később is megvan a változtatás lehetősége. 
 
Arra is felhívta a figyelmet, hogy akiknek tavaly azért szűnt meg a gyes-jogosultsága, mert heti 30 óránál több munkát vállalt, idén még a jogosultsági idő végéig újra megkaphatja azt, ha kérelmezik. Március 31-ig igényelhetik a juttatást, akár január 1-jétől visszamenőleg. 
 
A gyes ugyan járulékköteles, de mivel adót nem kell fizetni utána, a családi adókedvezmény nem terjeszthető ki rá - hangzott el - míg a gyed kötelezettségeit érintheti az adókedvezmény. 
 
A 2014 januárjában született gyermekek szülei hamarosan tájékoztató anyagot kapnak a változásokról - ismertette.     
 
December 2-a óta több mint 15 ezer Kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők az államkincstárnál, vagyis naponta átlagosan háromszázat - számolt be Balatoni Ildikó főosztályvezető. Hozzátette: állományuk jelenleg több mint 5 milliárd forint, ebből több mint 3 milliárd a december 2-án bevezetett új Babakötvény állományát gyarapítja. Ez utóbbi infláció felett 3 százalékos kamatot garantál - ismertette.
 
Emlékeztetett: a 2006 január 1-je után született gyermekek a számlára 42 500 forintos életkezdési támogatást kapnak, de a szülők is befizethetnek a számlára rendszeresen vagy alkalmanként is.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra