Korlátozottak a magyar cégek ESG-ismeretei

Forrás: NOGUCHI

Címkék: ESG jelentés


A hazai vállalatok még nem döntötték el, ki felel a szervezeten belül az ESG-vel kapcsolatos jogszabályok teljesítéséért, pedig érdemes számontartani az erre vonatkozó két legaktuálisabb és legnagyobb horderejű követelményt: mind a CSRD, mind az ESG törvény már 2025-ben kötelezi a hazai vállalatok érintett körét a 2024-es eredmények jelentéstételére. Ehhez képest kevesen fektetnek hangsúlyt a vállalati irányelvek és a jelentéstételi folyamatok kialakítására, ami az ESG, mint stratégiai prioritás hiányát is mutatja. A kötelezettségek teljesítése, valamint a felelősségi körök meghatározása és számonkérése egyértelmű vállalatirányítási kérdés

A hazai vállalatok jelentős része nincs tisztában azzal, milyen környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontoknak kell megfelelniük. A legnagyobb kihívást a jogszabályok közötti eligazodás és az erőforráshiány jelenti számukra – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 érintett bevonásával készült nemzetközi kutatásából.

A magyar válaszadók közel fele (51%) nem is hallott az ESG-vel kapcsolatos jogszabályokról vagy nem ismeri azok hatásait a vállalatuk működésére, ami rosszabb a kelet-európai (40%) és globális (35%) átlageredményeknél. A kutatásba bevont magyarok közül csupán minden harmadiknak van némi rálátása a témára a saját bevallása szerint. Ehhez képest a megkérdezettek kétharmada úgy hiszi, szervezete megfelel a fenntarthatósági irányelvekre vonatkozó szabályozásoknak.

„Az eredmények alapján számos hazai társaság még mindig nem látja át, milyen jogi kötelezettségekkel néz szembe a fenntartható működés terén. Pedig ezen szempontok érvényesítése egyre inkább elengedhetetlen a vállalatok számára, hiszen a befektetői bizalom elnyerésében is kiemelt jelentőséggel bír. A megfeleléshez a szabályozási keretrendszer átfogó ismeretére és új belső folyamatok kialakítására is szükség lehet, amiben sokat segíthetnek tapasztalt külső ESG szakértők is” – hangsúlyozta Lukács Ákos, az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági Szolgáltatások üzletágának partnere.

A válaszadók elsősorban a jogi, a HR, a kockázatkezelési, a pénzügyi és a fenntarthatósági osztályokat tartják felelősnek az ESG-célkitűzések teljesítéséért. Egybehangzó megítélésük szerint a legnagyobb kihívást az ESG szempontokat érintő jogszabályi megfelelés jelenti a vállalatok számára. Nehézséget okoz emellett még az ESG-kezdeményezésekre fordítható erőforrások szűkössége, a teljesítmény megfelelő méréséhez szükséges adatok pontatlansága, valamint a vezetőség támogatásának hiánya.

Az adatközlést elsősorban a szabályozási környezet tanulmányozásával, a pontos fenntarthatósági célok kitűzésével, a megfelelő adathalmazok meghatározásával és begyűjtésével, valamint ellenőrzési folyamat kialakításával tennék hatékonyabbá a kutatás résztvevői.

"A tanulmány arra is rávilágít, hogy a hazai vállalatok még nem döntötték el, ki felel a szervezeten belül az ESG-vel kapcsolatos jogszabályok teljesítéséért, pedig érdemes számontartani az erre vonatkozó két legaktuálisabb és legnagyobb horderejű követelményt: mind a CSRD, mind az ESG törvény már 2025-ben kötelezi a hazai vállalatok érintett körét a 2024-es eredmények jelentéstételére. Ehhez képest kevesen fektetnek hangsúlyt a vállalati irányelvek és a jelentéstételi folyamatok kialakítására, ami az ESG, mint stratégiai prioritás hiányát is mutatja. A kötelezettségek teljesítése, valamint a felelősségi körök meghatározása és számonkérése egyértelmű vállalatirányítási kérdés” – tette hozzá Lukács Ákos. 

A fenntarthatósághoz kapcsolódó jelentéstételi folyamatok alapos megtervezése és kidolgozása, valamint a hiteles adatokon alapuló, jó minőségű jelentések csökkentik a bírságok kiszabásának kockázatát és hozzájárulnak a jó vállalati reputációhoz, ezzel megerősítve és fejlesztve a munkavállalók, a szabályozó hatóságok, az ügyfelek, és befektetők bizalmát is.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra