Magyarországon is belép a tanácsadói piacra a WTS Alliance
WTS Klient Adótanácsadó Kft. néven a magyar tanácsadói piacra is belép a müncheni központú WTS Alliance - közölte a cég szerdán.
Az 1998-ban alakult Klient csoport 2013-tól a WTS Alliance nemzetközi hálózat tagjaként működik, ezzel a müncheni központú, világszerte mintegy 100 országban jelen lévő WTS Alliance Magyarországon is belép a tanácsadói piacra.
A hálózat Európában, különösen Németországban a "Big Four" - vagyis a KPMG, az Ernst & Young, a PricewaterhouseCoopers és a Deloitte - utáni legjelentősebb tanácsadók között szerepel - derül ki a közleményből.
A Klient csoport korábban a HLB International tagjaként működött, az elmúlt években azonban a közös ügyfeleknek köszönhetően szoros kapcsolat alakult ki a WTS csoporttal is.
A WTS adótanácsadással, jogi és egyéb pénzügyi tanácsadással foglalkozó németországi központú társaság, amely 2000-ben jött létre azzal a céllal, hogy integrált tanácsadást nyújtson, amely mellett nincs szükség további külső szakértők bevonására.
A cég mára már 6 német városban több mint 400 alkalmazottat foglalkoztat, ügyfélkörében pedig német kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) épp úgy megtalálhatók, mint non-profit szervezetek, magánszemélyek, nemzetközi konszernek, vagy multinacionális vállalatok.
Emellett a WTS Alliance néven létrehozott hálózatához a világ mintegy 100 országából csatlakoztak tanácsadó cégek, amelyek a csatlakozásnak köszönhetően határokon átívelő, globális tanácsadói hálózatot hoztak létre.
A WTS 2011. évi árbevétele elérte a 60 millió eurót. A 2013-ban csatlakozó Klient csoport teljes árbevétele 2011-ben 951 millió forint volt, 2012 első félévében pedig 531,6 millió forintról számoltak be. 2012-ben több mint 400 ügyfélnek nyújtottak adótanácsadást, illetve könyvelési, és bérszámfejtési szolgáltatást, csaknem 100 alkalmazott segítségével.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja