Még lehet pályázni vállalati e-autó támogatásra

Forrás: MTI

A program az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti egy jármű beszerzését. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen akár 64 millió forint juthat.

A vállalkozások idén februártól jövő tavaszig kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázatról már a támogatói döntések is megszülettek. A beérkezett kérelmek együttesen mára lefedik a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg felét - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A közleményében a minisztérium emlékeztet arra, hogy a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből finanszírozott program az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti egy jármű beszerzését. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen akár 64 millió forint juthat.

A támogatási kérelmek 2025. március végéig nyújthatók be a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető kitöltő felület használatával. Az eddigi adatok szerint a messze legnépszerűbb járműkategóriából, a személyautókéból közel háromezer megvásárlását tervezik a pályázók. De a kisteherautók iránt is komoly érdeklődés mutatkozik, igényelt darabszámuk felülmúlta a kilencszázat.

Az EM hangsúlyozza: a jövő a zöldenergiáé. Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésében és a tárolásában az otthonokban, az ipartelepeken és a gépjárművekben is. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, azon belül túlnyomórészt a közúti forgalom felel. A klímavállalások teljesítésében tehát meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású gépkocsik száma az évtized elejéhez képest már több mint a hétszeresére nőtt hazánkban, 57 ezer felett alakul.

A vállalati e-autó támogatás hatására az elmúlt hónapokban nemzetközi összevetésben is jelentős felfutás tapasztalható a zöldautók hazai térnyerésében. A program jóvoltából márciusban Európában a második, áprilisban a negyedik, májusban a harmadik legnagyobb arányban bővült a tisztán elektromos hazai flotta. Az e-autók használata csökkenti a települési légszennyezést és zajterhelést, üzemeltetőik működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. A kormány a továbbiakban újabb ösztönzőkkel is támogatni tervezi a közlekedés zöldítését Magyarországon és az Európai Unióban - olvasható a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra