Mi a helyzet a szabadságok frontján?
Címkék: szabadság kiadása
A BDO Magyarország a második félév bizonytalan járványügyi helyzete miatt arra számít, hogy év végéig további számos munkahelyen vezetik majd be a munkaidőkeretet.
A koronavírus miatti leállások következményeként mind márciusban, mind áprilisban a szokásos napok dupláját töltötték szabadságon a fizikai dolgozók – derül ki a Trenkwalder kimutatásából. A BDO Magyarország a második félév bizonytalan járványügyi helyzete miatt arra számít, hogy év végéig további számos munkahelyen vezetik majd be a munkaidőkeretet.
A Trenkwalder közel 7000 fizikai munkavállaló idei szabadságolási statisztikáját elemezve márciusban átlagosan 92 százalékkal, míg áprilisban 108 százalékkal több szabadság kiadását tapasztalta. A májusi érték már az előző évivel megegyező mértéket mutat. A veszélyhelyzet időszakában a termelési lánc problémái miatt leálló vállalatok jelentős tömegeket tartottak otthon, az első hetekben jellemzően fizetett szabadságon. Mindez az éves szabadságkeretek csökkenését eredményezte, ezért idén nyáron sok munkavállaló a tervezettnél kevesebb időre tud szabadságra menni.
„A szellemi munkát végzők körében ugyanakkor a home office számos esetben rugalmasabb életvitelt tett lehetővé, így a személyes ügyek intézése miatt máskor szükségessé váló szabadságigénylésekre kisebb számban került sor – mutatott rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder service delivery igazgatója. – Ebben a körben tehát idén is célszerű figyelni arra, hogy az idei szabadságkeret legalább időarányosan felhasználásra kerüljön a nyári hónapokban. Az a szabály ugyanis, hogy a szabadságot (az életkor alapján járó pótszabadság kivételével) a tárgyévben kell kiadni, továbbra is érvényben van.”
A BDO Magyarország a szabadságolások tervezésének fő nehézségét a járványhelyzet bizonytalan alakulásában látja. Számos egészségügyi szakértő október-november hónapokra várja az úgynevezett „második hullámot”, amely újabb korlátozásokat, valamint az ellátási lánc újbóli nehézségeit hozhatja magával.
„A tavaszihoz képest kevesebb, illetve rövidebb időszakokra szóló leállásokra számíthatunk. Ennek okai a Covid mellett az egyes ágazatokban egyébként is meglévő, vagy közvetett módon, a vírus miatt továbbgyűrűző kedvezőtlen kilátások – magyarázza Máriás Attila, a BDO Legal vezető munkaügyi tanácsadója. – A tavasszal felhalmozott tapasztalatok ismeretében a vállalatok, ha tehetik, szigorú védelmi szabályok mellett (kötelező maszk, kézfertőtlenítés, plexi védőpajzsok, más szervezési intézkedések, stb.) igyekeznek folyamatosan fenntartani a működést. A piaci környezet azonban kikényszerítheti a leállást, és erre a cégek egy része már előre, a szabadságok szigorúbb ütemezésével is próbál felkészülni.”
A szakértő szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben könnyen előfordulhat, hogy pusztán a szabadságkeret kezelésével a felmerülő problémák nem megoldhatóak. A cégek pontosan erre való tekintettel korábban 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése mellett döntöttek. A veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt – a Munka törvénykönyve által biztosítottnál – hosszabb tartamú munkaidőkeretről egyoldalúan dönthettek a cégek, de aki ezzel a lehetőséggel az első hullámban nem élt, az „lemaradt”. Jelenleg ugyanis csak az új munkahelyteremtő beruházások esetén lehet egyoldalúan elrendelni 24 hónapos munkaidőkeretet, a kijelölt Békés Megyei Kormányhivatal engedélye alapján.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja